Szerdán kezdődik a Nyárádmente egyetlen állandó tudományos rendezvénye, a Csíkfalvi Csűrszemináriumok.
2016. június 28., 22:062016. június 28., 22:06
A szakmai és tudományos berkekben egyaránt elismert nyári előadás-sorozatot idén immár tizedik alkalommal szervezi meg a Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Kara, azon belül az Alkalmazott Társadalomtudományi Tanszék, valamint Csíkfalva önkormányzata és a Tündér Ilona Vendégház, továbbá a PR Alpha Egyesület és a Fókusz Öko Központ.
Idén a kommunikáció és helyi közösség lesz a három este beszélgetéseinek témája, azaz mit beszélnek a helyi közösségről belső berkekben, önmagukról, és mit ismernek a külső körökben, a közösségről mit beszélnek mások. Szerda este az előadók arról vitáznak, hogy mit és hogyan kommunikál egy közösségről, annak identitásáról egy monográfia, tájház, emlékmű vagy épp egy falunap. Csütörtökön környezetvédelmi szempontból vitatják meg egy közösség fejlődését, hogy az harmóniában vagy harcban áll-e a természettel, míg pénteken különböző művészek, írók beszélnek arról, hogy munkájukban hogyan ihleti őket a vidéki közösség.
A rendezvény főszervezőjétől, Gagyi József docenstől megtudtuk, a helyi, megyebeli és kolozsvári előadók mellett Magyarországról is érkeznek előadók: a Pécsi Egyetem kommunikáció és médiatudományi szak két munkatársa és egy doktoranduszhallgató, illetve ugyancsak Pécsről egy környezeti és vízgazdálkodási szakértő.
Mivel ez már a tizedik kiadása a rendezvénynek, csütörtök este Balogh István polgármester és Gagyi József az elmúlt időszak eseményeit, eredményeit is áttekinti, értékeli.
Az elmúlt évekhez hasonlóan a Csűrszemináriumokkal egybeesik a marosvásárhelyi hallgatók nyári gyakorlata, amelyet évek óta ebben a községben végeznek. Amint Gagyi József elmondta, a korábbi években elkezdett témát, a helyi mobiltelefon-használatot vizsgálják. Azoknál a családoknál tesznek látogatást a diákok, ahol fiatalok is élnek, ugyanis idén az érdekli a kérdezőket, hogy mi az az információ, amit ténylegesen az otthoni számítógépen keresgélnek a fiatalok, és mi az, amit a zsebükben hordozott okostelefonok segítségével. „Ez már a mobilitásnak egy egészen más formája, amikor a számítógép már ott van a fiatalok zsebében” – véli a szakember, aki arra is kíváncsi, hogy az okostelefon hogyan változtatja meg a fiatalok viselkedését, kapcsolattartását, kommunikációs szokásait.
Újdonság, kevesen hallottak róla, vagy nem akarnak utánajárni – ez lehet az oka annak, hogy kevesen igényelték a havi ötven lejes energiautalványt – véli a marosvásárhelyi városháza illetékese. Elmondta, visszamenőleg is lehet igényelni a támogatást.
Idén is megrendezik az Erdélyi Mesterségek Ünnepét Marosvásárhelyen szeptember 27–28-án a Várudvarban. Az egyedi rendezvény gerincét a kézműves vásár és a hagyományos mesterségek bemutatása képezi, de fontos szakmai találkozási pont is.
A Maros partját és parkjait érintő fejlesztési elképzeléseket ismerteti a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal, a lakosságot nyilvános fórumra hívják, hogy bemutassák az elképzeléseket.
Napok kérdése és aláírják az illetékes hatóságok a sótalanító berendezések beszerzésére vonatkozó szerződéseket és elkezdődhet a felszerelésük, beüzemelésük. Negyvenezer Maros megyei lakosnak lehet újra tiszta, vezetékes ivóvize.
A George Enescu Nemzetközi Fesztivál keretében nyitja meg az új évadot a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia szerdán, amikor a Kultúrpalota nagytermében többek között az Isztambuli Állami Szimfonikus Zenekar is fellép.
Dán-svéd őrkutyát és continental bulldogot is hoznak a marosvásárhelyi nemzetközi kiállításra, amelyet idén a Víkendtelepen tartanak. A ritka fajták mellett a közismert és népszerű kutyákat is meg lehet csodálni.
Harmincnapos előzetes letartóztatásba helyeztek egy 16 éves fiatalt, miután pénztárcát lopott el egy autóból az elmúlt hétvégén Marosvásárhelyen – közli a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság.
Katonák, a hegyivadász alakulat és a vegyibaleset-elhárító egység tagjai gyakorlatoznak az elkövetkező napokban a marosvásárhelyi vegyipari kombinátnál.
Egyházi és világi elöljárókkal, az iskola közösségével telt meg a Keresztelő Szent János Templom hétfőn az újraalapított Római Katolikus Líceum tanévnyitóján, amelynek fő mozzanatait Tamási Zsolt iskolaigazgató hajtotta végre az ünnepség végén.
A Bolojan-kormány lemondását követelték hétfőn délelőtt a Maros megyei prefektúra előtt összegyűlt tiltakozók. A tanügyben dolgozók mellett ott voltak a szociális igazgatósághoz tartozó alkalmazottak, de a polgármesteri hivatalok dolgozói is.
szóljon hozzá!