Csapágyas szekerekkel az Erdő utcán

Egy letűnt korszak hangulatát akarja felidézni a Marosvásárhelyi Rotaract Club Téka Egyesület azzal, hogy versenyt szervez egy félszázaddal ezelőtt divatos gyermekjátékkal, a csapágyakon guruló szekérrel. A versenyre szeptember 12-én kerül sor a Somostető melletti Erdő utcában.

Bakó Zoltán

2015. augusztus 20., 14:562015. augusztus 20., 14:56

2015. augusztus 20., 15:032015. augusztus 20., 15:03

A mai fiatalabb nemzedék talán nehezen is érti meg, miféle járműről van szó. Annál inkább azok, akik maguk is ereszkedtek Marosvásárhely meredekebb, vagy kevésbé meredek utcáinak kockaköves, jobb eseteben aszfaltos járdáin, olykor úttestjein is a saját készítésű csapágyas szekerekkel.

Azokban az években nagyon sok szülő nem engedhette meg magának, hogy gyermekeinek „bolti” rollert, kerékpárt vagy esetleg pedálos játékautót vásároljon. A kivénhedett, kereke-vesztett rollerekbe (Vásárhelyen hajtánynak nevezték ezt a ma már minden játéküzletben fellelhető, összecsukható változatban is meglévő járgányt) úgy lehetett újból életet lehelni, hogy a kerekek helyébe egy-egy használt csapágyat szereltek, s máris újból közlekedésre alkalmas volt a jármű.

Valószínűleg a csapággyal feltuningolt hajtányok ötletéből született a csapágyas szekér. Két rudat kellett beszerezni, ezeknek minden végére egy-egy csapágyat erősítettek, utána úgy szerelték ezeket rá egy deszkára, hogy egyiket rögzítették (ez volt a szekér hátsó tengelye), a másikat középen egy szeg tartotta, így forgatható volt. Ez utóbbi volt a szekér kormánya, amit olykor egy, a csapágyak mellé felbogozott kötéldarabbal irányítottak. Furmányosabb „konstruktőrök” a hátsó tengelyre nagyobb, az első kormányozó tengelyre kisebb csapágyakat erősítettek, abból a soha be nem bizonyított fizikai törvényből ihletődve, hogy így nagyobb sebességet lehet elérni a járművel, meg könnyebben is irányítható. Deszka és tengelynek való léc, rúd akadt bőséggel a város udvaraiban, csapágyakat az ócskavasgyűjtő telepekről lehetett beszerezni „szocialista kapcsolatok” vagy lopás révén. De a kisállomás rakodó rámpája mellett is tucatjával hevertek az ócskavas-rakodás során elhullatott kisebb-nagyobb csapágyak.


Ezt a hajdani játékot akarja felújítani, a mostani fiatalokkal megismertetni a Rotaract, s amint az egyesült elnökétől, Barta Zoltántól megtudtuk, alapos szervezéssel, előkészítéssel. A csapágyderbi névre keresztelt versenyre saját készítésű szekerekkel lehet majd benevezni, a Wacky Races elsősorban a jelentkezők kreativitását, kalandvágyát igyekszik felszínre hozni, segít újra átélni az otthoni barkácsolás élményét, a régi barátokkal űzött csibészkedést. Noha hagyományosan az összebarkácsolt szekerek csapágykeréken gördültek, a rendezvényre benevezett szekereket bármilyen alapanyagú kerékkel el lehet látni, azzal a feltétellel, hogy átmérőjük ne haladja meg a 25 centimétert – tájékoztatott Barta Zoltán. A testi épség megőrzése végett a szervezők a jelentkezők figyelmébe ajánlják a bukósisakot, kemény talpú cipőt (fékezni is kell!), valamint azt is, hogy ajánlatos a munkavédelmi kesztyű viselete.

A szeptember 12-én délelőtt 10 órától kezdődő rendezvényre a szervezők kétszemélyes csapatok jelentkezését várják, akik saját gyártmányú szekerekkel jönnek el. Be lehet nevezni a race2015rtc@yahoo.com e-mail címen, de a 0745-917.086-os telefonszámon is. Részletesebb információkat a  Marosvásárhelyi Rotaract Club Téka Egyesület Facebook-oldalán találhatnak a rendezvényről.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.

Embert keresnek a Marosban Lekencénél
Embert keresnek a Marosban Lekencénél
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről

Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről
2026. június 29., hétfő

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata

Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata
2026. június 29., hétfő

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében

A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében
Hirdetés
2026. június 26., péntek

Ivókutakkal és párakapukkal készül Marosvásárhely a rendkívüli hőségre

Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.

Ivókutakkal és párakapukkal készül Marosvásárhely a rendkívüli hőségre
2026. június 25., csütörtök

A folyók nem strandok – figyelmeztetnek a vízügyi szakemberek

A folyók nem biztonságos fürdőhelyek, hanem olyan vizek, amelyek akár néhány másodperc alatt is halálos veszélyt jelenthetnek még a tapasztalt úszók számára is – figyelmeztetnek a szakemberek.

A folyók nem strandok – figyelmeztetnek a vízügyi szakemberek
2026. június 25., csütörtök

Elismert magyar személyiség díszpolgárrá avatásába kötött bele a románok civil fóruma

Megszavazta Marosvásárhely önkormányzata az idei díszpolgárok névsorát, noha a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma nyílt levélben tiltakozott a jelöltek – különösen néhai Kincses Előd jogász, közíró – ellen.

Elismert magyar személyiség díszpolgárrá avatásába kötött bele a románok civil fóruma
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Próbafelvételi az orvosi egyetemre

Próbafelvételi az orvosi egyetemre
Próbafelvételi az orvosi egyetemre
2026. június 25., csütörtök

Próbafelvételi az orvosi egyetemre

2026. június 25., csütörtök

Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén

Forgalomkorlátozások várhatók Erdőszentgyörgyön és a Bözödújfalusi-tó környékén vasárnap a nemzetközi Transylvania Triathlon Fesztival miatt.

Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén
Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén
2026. június 25., csütörtök

Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén

2026. június 25., csütörtök

George Simion a marosvásárhelyi városnapokon?

Felvonulást és ünnepséget szervez a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szombaton Marosvásárhelyen a nemzeti lobogó napja alkalmából. A városnapokkal egy időben zajló eseményre George Simion pártelnököt is várják.

George Simion a marosvásárhelyi városnapokon?
George Simion a marosvásárhelyi városnapokon?
2026. június 25., csütörtök

George Simion a marosvásárhelyi városnapokon?

Hirdetés