Fotó: Boda L. Gergely
Az idei Vásárhelyi Forgatagon is volt hagyományos főzőverseny: a Bűvös Bogrács ezen a néven másodszorra szerveződött meg, mondta el a gasztronómiai programfelelős, Gáspár Botond.
2016. augusztus 29., 13:082016. augusztus 29., 13:08
Számos olyan csapat nevezett be, amelyek az elmúlt évben is bográcshoz álltak. A versenynek voltak megkötései is: az üstben főtt ételeknek kötelező módon tartalmaznia kellett két összetevőt: fűszernövényként a mentát és alapanyagként a sárgarépát.
A gasztronómiai forgolódást nem merítette ki a bográcsolás. Lehetőség volt arra, hogy a ligeti közönség belekóstoljon a bajaiak által főzött, gyufatésztával készülő halászléba, s megrendezték a már hagyományossá vált gasztrokvízt is. Ökörsütésből mindjárt kettőt is szerveztek, pénteken és szombaton. Volt emellett tökös-mákos rétessütő bemutató pénteken, valamint sajttermékek bemutatója is.
Borzalmas részletek derültek ki a Mezőméhesen történt gyilkosság ügyében: a rendőrség által körözött Emil Gânj nemcsak egy korábbi gyilkosságért ült már, hanem 2008-ban egy kiskorúval elkövetett szexuális bűncselekmény miatt is elítélték.
Ezer autó parkol egy átlagos nyári hétvégén a marosvásárhelyi Somostetőn, néha egymás hegyén-hátán. Eddig ingyenes volt az állomásozás, most egy részen fizetni kell. Autóbuszjárat is van, de nem mindenki elégedett a programmal.
Tűz ütött ki Marossárpatakon kedden délután, de a tűzoltók gyors beavatkozása megelőzte a nagyobb bajt.
Ötven szabad ég alatt tárolt takarmánybála lángol a Beszterce-Naszód megyei Nagynyulason, de fennáll a veszélye, hogy továbbterjednek a lángok, ezért mentek át segédkezni a Maros megyei tűzoltók.
Száraz növényzet és haszonnövények kaptak lángra hétfőn délután több Maros megyei településen – közölte a Maros megyei katasztrófavédelem.
A tavalyihoz képest nagyobb helyszínnel, sokkal több zenei programmal és előadással, illetve a világ harmadik legjobb DJ-párosával készült idén a VIBE fesztivál, amelyre a négy nap alatt 106 ezren látogattak ki – derül ki a záró közleményükből.
Tűz ütött ki egy melléképületben Mezőbanyicán hétfőn hajnalban, a lángok a közeli lakóház tetejére is átterjedtek.
Magyarországi és helyi hivatalosságok is elkísérték utolsó útjára Marosvásárhelyen Kincses Előd jogászt, közírót. A család kérésére a temetés, amelyen részt vett Magyarország miniszterelnöke, Orbán Viktor is, nem volt sajtónyilvános.
Szászrégenben idén nem szervezik meg a városnapokat, inkább a fejlesztések befejezésére fordítják a pénzt.
Kilencedik alkalommal szervez családi napot az Erdélyi Református Nőszövetség a Maros megyei Bonyhán, a Bethlen-kastély parkjában július 5-én, szombaton.
szóljon hozzá!