Fotó: Nyulas Piroska
Krisztus mennybemenetelének napja Nyárádremete templombúcsúja is egyben, melyet a csütörtökön ünnepeltek a helyi katolikus templomban.
2016. május 05., 18:042016. május 05., 18:04
Nyárádremete a nyárádmenti Szentföldnek nevezett tájegység legnagyobb települése. A székelyhodosi útelegazástól számítják Szentföldnek a Szováta felé sorjázó falvakat, itt ugyanis nem hódított teret a protestantizmus oly mértékben, mint Hodostól lennebb, Nyárádszereda irányába. Sajátos ennek a tájegységnek az ünnepköre is, hisz itt a római katolikus egyház ünnepeit ülik meg a nyárádmenti székelyek. Ezek közé tartozik az áldozócsütörtök is.
A remetei búcsún összesen 12 pap celebrálta az ünnepi szentmisét: közülük hárman Marosvásárhelyről, a többiek pedig Marosszentgyörgyről, Nyárádselyéből, Kálból, Jobbágyfalváról, Jobbágytelkéről, Deményházáról, Köszvényesről, Szovátáról illetve Kolozsvárról érkeztek. Egészségi okok miatt Köllő Gábor helyi plébános nem tudott részt venni a ceremónián, így a házigazda szerepet Oláh Dénes főesperes vállalta magára.
Búcsú alkalmával hazalátogattak az elszármazott a rokonok, meghívást kaptak a barátok, ismerősök, egy kicsit megállt a hétköznapi rohangálás. A kolozsvári ortodox metropolita katedrálistól érkezett Benedict atyát szintén vendégségbe hívták, ő is részt vett az ünnepi ceremónián. „Nagyon szívesen jöttem ide, hiszen a falu egyik ifja hívott, akit már rég óta ismerek. Nagyon örülök, hogy itt lehetek, hiszen amikor az ember hazamegy, mindig elfogják az érzelmek, még akkor is, ha valaki más otthonába érkezünk. A vidékre, őseinkhez, ahol a lelki élet, a keresztény lét sokkal intenzívebb, az ember mindig lelkesebben és boldogabban érkezik. Ugyanígy én is boldogan jöttem Nyárádremetére, otthonosan érzem magam, és hálás vagyok Istennek ezen pillanatért, hogy részt vehettem a templom ünnepén” – mesélte az ortodox atya.
A mise után az egyház vendégeit a helyi nőegylet tagjai vendégelték meg búcsúebéddel.
Újdonság, kevesen hallottak róla, vagy nem akarnak utánajárni – ez lehet az oka annak, hogy kevesen igényelték a havi ötven lejes energiautalványt – véli a marosvásárhelyi városháza illetékese. Elmondta, visszamenőleg is lehet igényelni a támogatást.
Idén is megrendezik az Erdélyi Mesterségek Ünnepét Marosvásárhelyen szeptember 27–28-án a Várudvarban. Az egyedi rendezvény gerincét a kézműves vásár és a hagyományos mesterségek bemutatása képezi, de fontos szakmai találkozási pont is.
A Maros partját és parkjait érintő fejlesztési elképzeléseket ismerteti a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal, a lakosságot nyilvános fórumra hívják, hogy bemutassák az elképzeléseket.
Napok kérdése és aláírják az illetékes hatóságok a sótalanító berendezések beszerzésére vonatkozó szerződéseket és elkezdődhet a felszerelésük, beüzemelésük. Negyvenezer Maros megyei lakosnak lehet újra tiszta, vezetékes ivóvize.
A George Enescu Nemzetközi Fesztivál keretében nyitja meg az új évadot a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia szerdán, amikor a Kultúrpalota nagytermében többek között az Isztambuli Állami Szimfonikus Zenekar is fellép.
Dán-svéd őrkutyát és continental bulldogot is hoznak a marosvásárhelyi nemzetközi kiállításra, amelyet idén a Víkendtelepen tartanak. A ritka fajták mellett a közismert és népszerű kutyákat is meg lehet csodálni.
Harmincnapos előzetes letartóztatásba helyeztek egy 16 éves fiatalt, miután pénztárcát lopott el egy autóból az elmúlt hétvégén Marosvásárhelyen – közli a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság.
Katonák, a hegyivadász alakulat és a vegyibaleset-elhárító egység tagjai gyakorlatoznak az elkövetkező napokban a marosvásárhelyi vegyipari kombinátnál.
Egyházi és világi elöljárókkal, az iskola közösségével telt meg a Keresztelő Szent János Templom hétfőn az újraalapított Római Katolikus Líceum tanévnyitóján, amelynek fő mozzanatait Tamási Zsolt iskolaigazgató hajtotta végre az ünnepség végén.
A Bolojan-kormány lemondását követelték hétfőn délelőtt a Maros megyei prefektúra előtt összegyűlt tiltakozók. A tanügyben dolgozók mellett ott voltak a szociális igazgatósághoz tartozó alkalmazottak, de a polgármesteri hivatalok dolgozói is.
szóljon hozzá!