
Fotó: Boda L. Gergely
A magyar nyelvű sajtót és a Civil Elkötelezettség Mozgalom (Cemo) önkénteseit teszi felelőssé Valentin Bretfelean azért a pánikhangulatért, ami egy pár napja belengte Marosvásárhelyt a kétnyelvű utcanévtáblákért.
2015. április 21., 19:532015. április 21., 19:53
2015. április 21., 19:532015. április 21., 19:53
Az önkormányzati fennhatóság alá tartozó rendőrség igazgatója 1965-ben született a Maros megyei Mezőkapuson. Középiskolai tanulmányait Radnóton végezte elektrotechnikus szakon, majd 1987 és 1990 között a belügyminisztérium tiszti főiskolájának hallgatója volt. Ezután az A. I. Cuza Rendőrakadémián szerzett jogi diplomát, majd a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetemen is tanult, mesteri fokozatot pedig a marosvásárhelyi Petru Maior-egyetemen szerzett.
Doktori tanulmányait 2008-ban kezdte a Bukaresti Egyetem szociológia karán, majd 2010-ben félbeszakította; disszertációjának témája „a marosvásárhelyi 1990. márciusi interetnikus konfliktus” volt a Whoiswho-verlag.ch honlap romániai közéleti személyiségeket ismertető online enciklopédiája szerint.
1990 és 2008 között a Román Hírszerző Szolgálatnak (SRI) dolgozott, 2008-ban ezredesi rangban helyezték tartalékba. 2010-től a marosvásárhelyi helyi rendőrség vezetője. 2012. április 21-én kinevezték Maros megye prefektusának, ám az Ungureanu-kormány néhány nappal későbbi megbuktatása után leváltották, és visszatért a helyi rendőrséghez.
A 2012. júniusi önkormányzati választások előtt Ioan Rus akkori belügyminiszter közölte, a helyi rendőrségek megengedhetetlen kampányt folytatnak a polgármesterek mellett – legsúlyosabb esetként a marosvásárhelyi intézményt említette (akkor is Dorin Florea volt a városvezető), bejelentve, hogy hivatali visszaélés gyanúja miatt bűnvádi eljárást indítanak Bretfelean ellen.
A helyi rendőrség vezetője szinte minden, a marosvásárhelyi magyarság körében felháborodást kiváltó ügynek főszereplője volt az elmúlt években (székely szabadságnapi felvonulás betiltása, bírság a székely zászló, a kétnyelvű utcanévtáblák és termékcédulák, a Skócia függetlenségét támogató villámcsődület miatt). Bretfeleanról a Gazeta de Maramureş napilap bő egy évtizeddel ezelőtt azt írta, hogy a Szekuritáté tisztje volt.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.
szóljon hozzá!