
Fotó: Boda L. Gergely
Tizenöt évre meghosszabbították a marosvásárhelyi városháza és a Művészeti Gimnázium tulajdonosa, a marosvásárhelyi római katolikus egyház közötti bérleti szerződést, így biztonságban vannak az iskola diákjai, tanárai. Ugyanakkor a keddi képviselő-testületi ülésen másodszor vetették el azt a határozattervezetet, amely a volt 4-es iskola épületének cseréjére vonatkozik. A tanácsosok arról döntöttek, hogy inkább megvásárolják az ingatlant.
2015. augusztus 27., 15:252015. augusztus 27., 15:25
2015. augusztus 27., 15:262015. augusztus 27., 15:26
Két napirendi pontban is foglalkoztak a marosvásárhelyi tanácsosok a római katolikus egyház tulajdonában levő épületekkel. Az egyik tervezet egy ingatlancseréről szólt, amelynek értelmében a római katolikus egyház átadja a városnak a volt 4-es iskola épületét, s cserébe megkapja a Művészeti Gimnázium, jelenleg a város tulajdonában levő épületét. Ez a tervezet már második alkalommal került a tanácsosok elé. A szavazás során a román önkormányzati képviselők egy része tartózkodott, így a cserét nem szavazták meg. Helyette azt javasolták, hogy a tanács vásárolja meg azt az ingatlant, amelyre főképp azért van szüksége, hogy lebontása után ki tudják szélesíteni a Ballada utcát és részben tehermentesítsék a főtéri gépkocsiforgalmat.
Claudiu Maior alpolgármester javaslatára belefoglalták, hogy amennyiben a volt 4-es iskola megvásárlására kerül sor, a városháza által fizetendő összeg semmiképp nem lehet nagyobb a már felértékelt ingatlannál, amelynek értéke 480 ezer euróra tehető. Ezt az összeget csak három év leforgása alatt tudná kifizetni a város. Abban maradtak, hogy a csere felügyeletével megbízott bizottság felveszi a kapcsolatot az egyház képviselőivel, immár az ingatlan megvásárlását célzó tárgyalások érdekében.
A Vásárhelyi Hírlap érdeklődésére a főtéri római katolikus plébánia gazdasági igazgatója, Bálint Géza elmondta, hogy szerdán reggel értesült a döntésről, s csak annyit tud mondani, hogy az egyház mindig a helyi közösség érdekeit tartotta szem előtt, és hajlandó tárgyalni a volt 4-es iskola eladásáról is.
A másik határozat a bérleti szerződés meghosszabbításáról szólt, ezt megszavazták a tanácsosok. Peti András a döntés kapcsán elmondta: „ezer diák élete nagyon fontos számunkra, annál is inkább, mivel az évek folyamán – legutóbb mintegy 2 hónappal ezelőtt – felmerült a diákok kiköltöztetése a belvárosi épületből. Akkor szóba került a Hangya-épület mint lehetséges oktatási helyszín, amely szerintünk teljesen alkalmatlan. A testület határozattal tizenöt évre meghosszabbította a bérleti szerződést, ami nemcsak azt jelenti, hogy a következő két évtizedben biztosított az iskola működése, hanem azt is, hogy polgármesteri hivatal közpénzt tud felhasználni a katolikus egyház tulajdonában levő épület felújítására. A havi csaknem 20 ezer lejes bérleti díjat eddig is megkapta az épület tulajdonosa, a polgármesteri hivatal napirenden van a törlesztésével. Olyan plusz biztosítékot foglaltunk be a tervezetbe, amely szerint az önkormányzat fél évre előre kifizeti a bérleti díjat, hogy az épület homlokzatát sikerüljön felújíttatnia a katolikus egyháznak, ez is precedens értékű” – fogalmazott az alpolgármester.
Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.
A folyók nem biztonságos fürdőhelyek, hanem olyan vizek, amelyek akár néhány másodperc alatt is halálos veszélyt jelenthetnek még a tapasztalt úszók számára is – figyelmeztetnek a szakemberek.
Megszavazta Marosvásárhely önkormányzata az idei díszpolgárok névsorát, noha a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma nyílt levélben tiltakozott a jelöltek – különösen néhai Kincses Előd jogász, közíró – ellen.
Forgalomkorlátozások várhatók Erdőszentgyörgyön és a Bözödújfalusi-tó környékén vasárnap a nemzetközi Transylvania Triathlon Fesztival miatt.
Felvonulást és ünnepséget szervez a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szombaton Marosvásárhelyen a nemzeti lobogó napja alkalmából. A városnapokkal egy időben zajló eseményre George Simion pártelnököt is várják.
szóljon hozzá!