Fotó: Gligor Róbert László
Több mint egy hete kezdtek el dolgozni a E60-as nemzetközi út Ákosfalva és Balavásár közötti szakaszán, Göcs Segesvár felőli kijárata és a balavásári tető között. A munkálatok miatt útszűkítést vezettek be a szakaszon.
2016. augusztus 29., 18:252016. augusztus 29., 18:25
2016. augusztus 30., 13:072016. augusztus 30., 13:07
Csak egyik sávon lehet közlekedni, ezt pedig jelzőlámpák irányítják. Ezért többszáz méteres kocsisorok is kialakulhatnak, amit figyelembe kell venni az útvonal vagy az utazási idő megtervezésekor.
A gépkocsivezetők nem is ezt kifogásolják – hiszen a munkálatokat helyeslik –, hanem azt, hogy a kivitelező hétvégente nem dolgozik, így félő, hogy a munka nagyon elhúzódik. Néhány utas azt is elmondta, hogy a megszokottnál korábban kell útnak indulniuk, de a késések leginkább az ingázó diákokat fogják negatívan érinteni a hamarosan kezdődő tanévben.
Göcs és Ákosfalva lakóinak is figyelniük kell arra, hogy a hosszú kocsisorok egyszerre indulnak el és haladnak át a településükön, ezért ajánlott körültekintőnek lenni az úttesten való átkeléskor, főleg, hogy kevés a kijelzett és felfestett gyalogátkelő hely.
A balavásári tető közelében a talajmozgás következtében nemegyszer megcsúszott már az út alapja, de átfogó javításra eddig nem került sor. Most alaposabb munkálat elébe néz a kivitelező, ugyanis több méteres mélységbe kell beültetnie hatalmas betonoszlopokat, hogy a további talajcsúszást meggátolja. Az elmúlt másfél hét alatt azonban nem sokat haladtak a munkálatokkal, kijelölték az oszlopok helyét, néhány oszlopvasazást és egy emelődarut lehet a helyszínen látni.
Borzalmas részletek derültek ki a Mezőméhesen történt gyilkosság ügyében: a rendőrség által körözött Emil Gânj nemcsak egy korábbi gyilkosságért ült már, hanem 2008-ban egy kiskorúval elkövetett szexuális bűncselekmény miatt is elítélték.
Ezer autó parkol egy átlagos nyári hétvégén a marosvásárhelyi Somostetőn, néha egymás hegyén-hátán. Eddig ingyenes volt az állomásozás, most egy részen fizetni kell. Autóbuszjárat is van, de nem mindenki elégedett a programmal.
Tűz ütött ki Marossárpatakon kedden délután, de a tűzoltók gyors beavatkozása megelőzte a nagyobb bajt.
Ötven szabad ég alatt tárolt takarmánybála lángol a Beszterce-Naszód megyei Nagynyulason, de fennáll a veszélye, hogy továbbterjednek a lángok, ezért mentek át segédkezni a Maros megyei tűzoltók.
Száraz növényzet és haszonnövények kaptak lángra hétfőn délután több Maros megyei településen – közölte a Maros megyei katasztrófavédelem.
A tavalyihoz képest nagyobb helyszínnel, sokkal több zenei programmal és előadással, illetve a világ harmadik legjobb DJ-párosával készült idén a VIBE fesztivál, amelyre a négy nap alatt 106 ezren látogattak ki – derül ki a záró közleményükből.
Tűz ütött ki egy melléképületben Mezőbanyicán hétfőn hajnalban, a lángok a közeli lakóház tetejére is átterjedtek.
Magyarországi és helyi hivatalosságok is elkísérték utolsó útjára Marosvásárhelyen Kincses Előd jogászt, közírót. A család kérésére a temetés, amelyen részt vett Magyarország miniszterelnöke, Orbán Viktor is, nem volt sajtónyilvános.
Szászrégenben idén nem szervezik meg a városnapokat, inkább a fejlesztések befejezésére fordítják a pénzt.
Kilencedik alkalommal szervez családi napot az Erdélyi Református Nőszövetség a Maros megyei Bonyhán, a Bethlen-kastély parkjában július 5-én, szombaton.
szóljon hozzá!