Betegközvetítési szolgáltatás egyelőre szállítójármű nélkül

•  Fotó: Gligor Róbert László

Fotó: Gligor Róbert László

Végéhez ér a gyulafehérvári Caritas három éve indított projektje, amely egy új szociomedikális szolgáltatás. A szervezet tagjai hét erdélyi megye kilencven településén dolgoztak ezen.

Gligor Róbert László

2016. szeptember 25., 19:002016. szeptember 25., 19:00

Októberben zárul a projekt, a tapasztalatokat összegyűjtik, ezekből egy tanulmány készül, a következtetéseket a következő időszakban fel tudják használni, hisz rámutat, hogy mit lehet javítani a szervezet munkáján és a más szervezetekkel való együttműködésükön – részletezte Csíki Dénes, a Maros csoport szociális munkása, aki a Maros és Nyárád térségében, valamint a Mezőségen szervezett ilyen jellegű találkozókat.

Már nincs ingyenes pánikgomb

A rendezvényeken a Caritas munkájáról, tapasztalatairól is szó esett: több munkatárs és szolgálati autó kellene, már nem tudják ingyenesen biztosítani a pánikgombos telefonsegélyes szolgáltatást sem, egyre több az egyedül élő idős beteg, de családon belüli erőszakkal, alkoholizmussal is találkoznak a munkatársaik. Jó hír, hogy úgy tűnik, a Caritas 2017-ben ismét kap állami hozzájárulást szolgáltatásaihoz, így egyes működési gondokon enyhíteni tudnak.

A betegközvetítési szolgáltatás alapja az, hogy számos idős, egyedül élő beteg személy van, aki nem fordul szakorvoshoz. Ezért elsősorban a mentalitásváltást szorgalmazzák, és segítenek ezeknek az embereknek az orvosi ellátásokat, kezeléseket igénybe venni. A Caritas falvakon dolgozó ápolói értesítik a csoport főasszisztensét az ilyen személyek igényeiről, az pedig továbbítja a betegközvetítő szolgálat orvosához – Maros megyében Barabási Sándorhoz –, aki különböző szakorvosokkal veszi fel a kapcsolatot, időpontot egyeztet, amikor azok fogadni tudják ezeket a személyeket.

Az egyetlen gondot a betegszállítás jelenti, azaz a páciensnek be kell jutnia Marosvásárhelyre, ahonnan az egyik munkatárs elkíséri az illető orvoshoz, de egyelőre még nem rendelkeznek megfelelő szállítójárművel. Az orvosi vizsgálat eredményeit, a javasolt kezelést eljuttatják a vidéki munkatárshoz és orvoshoz, amit lehet, azt a helyi ápoló munkatárs el is végzi: injekciózást, vérnyomás- és vércukorszint mérést, a nőknél szondacserét is, de háznál használható EKG készülékeik is vannak, a mérések eredményeit eljuttatják a szakorvosokhoz, akik kezelési javaslatokat tesznek.

Maros megyében a Caritasnak két csoportja működik, Marosvásárhely székhellyel a Maros mente, Erdőszentgyörgyön a Kis-Küküllő mente, nagyjából ugyanakkora földrajzi területet fedve le és pácienst kezelve.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 08., kedd

Lángokba borult egy gazdasági épület Marossárpatakon

Tűz ütött ki Marossárpatakon kedden délután, de a tűzoltók gyors beavatkozása megelőzte a nagyobb bajt.

Lángokba borult egy gazdasági épület Marossárpatakon
2025. július 07., hétfő

Takarmánybálák égnek Nagynyulason, búzatábla Marosbogáton

Ötven szabad ég alatt tárolt takarmánybála lángol a Beszterce-Naszód megyei Nagynyulason, de fennáll a veszélye, hogy továbbterjednek a lángok, ezért mentek át segédkezni a Maros megyei tűzoltók.

Takarmánybálák égnek Nagynyulason, búzatábla Marosbogáton
2025. július 07., hétfő

Mezőgazdasági területek is lángolnak Maros megyében

Száraz növényzet és haszonnövények kaptak lángra hétfőn délután több Maros megyei településen – közölte a Maros megyei katasztrófavédelem.

Mezőgazdasági területek is lángolnak Maros megyében
2025. július 07., hétfő

Több mint százezer fesztiválozó vett részt a hetedik VIBE-on

A tavalyihoz képest nagyobb helyszínnel, sokkal több zenei programmal és előadással, illetve a világ harmadik legjobb DJ-párosával készült idén a VIBE fesztivál, amelyre a négy nap alatt 106 ezren látogattak ki – derül ki a záró közleményükből.

Több mint százezer fesztiválozó vett részt a hetedik VIBE-on
2025. július 07., hétfő

Tűz ütött ki Mezőbanyicán – három melléképület vált a lángok martalékává

Tűz ütött ki egy melléképületben Mezőbanyicán hétfőn hajnalban, a lángok a közeli lakóház tetejére is átterjedtek.

Tűz ütött ki Mezőbanyicán – három melléképület vált a lángok martalékává
2025. július 04., péntek

Utolsó útjára kísérték Kincses Előd jogászt, Orbán Viktor is részt vett a temetésen

Magyarországi és helyi hivatalosságok is elkísérték utolsó útjára Marosvásárhelyen Kincses Előd jogászt, közírót. A család kérésére a temetés, amelyen részt vett Magyarország miniszterelnöke, Orbán Viktor is, nem volt sajtónyilvános.

Utolsó útjára kísérték Kincses Előd jogászt, Orbán Viktor is részt vett a temetésen
2025. július 04., péntek

Elmaradnak a szászrégeni városnapok

Szászrégenben idén nem szervezik meg a városnapokat, inkább a fejlesztések befejezésére fordítják a pénzt.

Elmaradnak a szászrégeni városnapok
Elmaradnak a szászrégeni városnapok
2025. július 04., péntek

Elmaradnak a szászrégeni városnapok

2025. július 04., péntek

Kilencedszer szerveznek kastélynapot Bonyhán

Kilencedik alkalommal szervez családi napot az Erdélyi Református Nőszövetség a Maros megyei Bonyhán, a Bethlen-kastély parkjában július 5-én, szombaton.

Kilencedszer szerveznek kastélynapot Bonyhán
2025. július 04., péntek

Kimerült tűzoltók, elromló autók – Bukarestre várnak a megoldásért

Több mint egy hónapja nincs csapvíz a Kis-Küküllő menti településeken, és a helyzet kritikus: az ügyeletes tűzoltók kimerültek, a vizet szállító autók pedig meghibásodnak. A gondok megoldásához szükséges pénz még mindig várat magára Bukarestből.

Kimerült tűzoltók, elromló autók – Bukarestre várnak a megoldásért
2025. július 04., péntek

Belakták a fesztiválfalut, pörög a Vibe

Kisebb városhoz hasonlít a Marosvásárhely és Marosszentgyörgy határánál felépített Vibe fesztivál, ahová már beköltöztek a koncertezők, szórakozni vágyók. A szervezők mellett a kisboltosok, vendéglősök, taxisok is örvendenek a népszerű rendezvénynek.

Belakták a fesztiválfalut, pörög a Vibe
Belakták a fesztiválfalut, pörög a Vibe
2025. július 04., péntek

Belakták a fesztiválfalut, pörög a Vibe