
Fotó: Gligor Róbert László
A hétvégén Jeddi Napokat szerveznek a Marosvásárhely melletti községközpontban. A szervezők csupán egyetlen tényezőt nem tudnak biztosítani: a jó időjárást.
2015. augusztus 20., 13:502015. augusztus 20., 13:50
Szombaton délelőttre a legkisebbeknek bábszínházi előadást szerveztek, ezt követik a sportvetélkedők: asztalitenisz, tizenegyes rúgás, mezítlábas minifoci, íjászat, palackdobálás. Délután fél négytől tartanak istentiszteletet a református templomban, amelyet felvonulás követ: a népviseletbe öltözött ifjak szekéren és zeneszóval járják be a falu utcáit, szórólapokat és pálinkát osztogatva hívják a lakosságot a rendezvényekre.
A hivatalos megnyitó után Kásler Magda és az Üver zenekar népdalokkal szórakoztatja a közönséget, majd a helyi citerások lépnek fel. 19 órától a vásárhelyi Művészeti Gimnázium előadását láthatják a jelenlévők. Az intézménnyel partnerségi egyezményt kötöttek a szervezők, így a diákok kétórás zenés-táncos műsort biztosítanak, valamint zenekaruk, a Mit Point is fellép, majd 22 órától Alina Eremia koncertezik. Az estet a DJ Nostradamus biztosította bulival zárják.
Vasárnap délben ismét lesz bábszínház és sportvetélkedők, majd mulatós műsor négy előadóval. 18 órától a tavaly is sikert aratott operettelőadással jön Buta Árpád és Boros Emese, őket a bemutatásra nem szoruló Bekecs Néptáncegyüttes követi. 20 órától a Defender, 21,30-tól DJ. Szatmári és Jucus koncertezik, a rendezvénysorozatot tűzijáték zárja.
A Jeddi Napok egyik kiemelt rendezvénye a harmadszor megrendezendő pálinkafesztivál. Idén újítás lesz, ugyanis az Erdélyi Pálinka Lovagrenddel kötöttek partnerségi egyezményt. A szervezők egy tízméteres standot biztosítanak, a lovagrend pedig az általa tömörített termelők többféle pálinkáját hozza el. A pálinkafesztivál ötlete tetszik az embereknek, és nemcsak helyiek, hanem a városból is sokan kijönnek gyümölcspárlatot kóstolni.
Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.
A folyók nem biztonságos fürdőhelyek, hanem olyan vizek, amelyek akár néhány másodperc alatt is halálos veszélyt jelenthetnek még a tapasztalt úszók számára is – figyelmeztetnek a szakemberek.
Megszavazta Marosvásárhely önkormányzata az idei díszpolgárok névsorát, noha a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma nyílt levélben tiltakozott a jelöltek – különösen néhai Kincses Előd jogász, közíró – ellen.
Forgalomkorlátozások várhatók Erdőszentgyörgyön és a Bözödújfalusi-tó környékén vasárnap a nemzetközi Transylvania Triathlon Fesztival miatt.
Felvonulást és ünnepséget szervez a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szombaton Marosvásárhelyen a nemzeti lobogó napja alkalmából. A városnapokkal egy időben zajló eseményre George Simion pártelnököt is várják.
szóljon hozzá!