
Fotó: Gligor Róbert László
Kilencedik alkalommal tartották meg a Só-útja évadnyitót pénteken, amellyel nemcsak a gyaloglásra és a természetszeretetre hívták fel a figyelmet, hanem ezúttal a vidék hagyományos gasztronómiai értékeire is.
2016. április 23., 19:022016. április 23., 19:02
2016. április 23., 19:062016. április 23., 19:06
Idén mintegy háromszázötven gyerek és felnőtt gyalogolta végig a Székelybő és Jobbágyfalva közötti tizenegy kilométeres távot a vízválasztó gerinceken. Ők a marosvásárhelyi művészeti középiskolából, az Európa, Mihai Eminescu, Bernády György, valamint a koronkai Tholdalagi Mihály általános iskolákból érkeztek. „Az esős, hideg napok után nagyon jólesett a napsütésben sétálni, a gyerekek is nagyon örültek, élvezték a természetet, közben meg kellett figyelniük és azonosítaniuk a virágokat, fákat, bogarakat, s volt olyan gyerek is, aki életében most látott először cserebogarat” – mondta el lapunknak a szervezők egyike, Hajdu Erzsébet tanárnő. A bői asszonyok már kora hajnalban munkához láttak, hogy a turistákat friss fánkkal fogadják, míg Jobbágyfalván négy üstben főtt a gulyás a vendégek számára. Ebéd és rövid pihenő után rögtön játékok következtek, egyesek a focipályát foglalták el, mások különböző ügyességi játékokban vettek részt Tündér Ilona völgyében.
A gyalogosok mellett kerékpárosok is részt vettek az eseményen. Bálint Barna szervezőtől megtudtuk: tizenöten indultak el Vásárhelytől át Székelybőbe, majd onnan a gerincen át Jobbágyfalvára. Voltak köztük olyanok is, akik első alkalommal jöttek.
Ez már a kilencedik alkalom, már hagyománnyá vált, hogy ilyenkor nyitják meg a Só-útja idényt és több száz személy járja végig az utat, amely ökológiai szempontból nagyon értékes és érdemes megismerni. Mivel a Mária út is itt vonul el, remélik, hogy a két szervező csoportnak sikerül Maros megye legismertebb útjává tenni ezt a vonalat. Amikor ezt a kezdeményezést elindították, azt remélték, hogy az út mentén összekovácsolnak egy olyan közösséget, amely olyan turisztikai programot tud majd nyújtani, amely nyugat-európaiakkal is felveszi a versenyt. Jó irányba haladnak, látszik a fejlődés, az utat már kezdik megismerni, s már most kéttucatnyi holland turista van bejelentkezve túrázni, de remélhetőleg a hazaiak is használni fogják. „A mi értékünk, ezt meg kell becsülnünk, mert a Só útját járva saját erőből fejlesztjük ezt a térséget, közösségünket – véli Hajdu Zoltán, a kezdeményező Fókusz Öko Központ elnöke.
Minden évadnyitón szerveznek egy tematikus beszélgetést, idén a helyi termékeknek a turizmus útján történő értékesítése volt a téma. A résztvevőkkel arra keresték a választ, hogy mi az a helyi alaptermék, amire építve olyan gasztronómiai különlegességet lehet felkínálni, amiért messziről is idejön a turista. A beszélgetés végén a házikolbászos, gombás gulyást emelték ki. Oltyán Judit tanárnő a nyárádszeredai és csíkfalvi diákokkal együtt egy receptgyűjteményt is összeállított, amely hagyományos és szinte egyedi nyárádmenti süteményeket tartalmaz, amelyek kitűnő desszertként fognak majd szolgálni a főétel után.
Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.
A folyók nem biztonságos fürdőhelyek, hanem olyan vizek, amelyek akár néhány másodperc alatt is halálos veszélyt jelenthetnek még a tapasztalt úszók számára is – figyelmeztetnek a szakemberek.
Megszavazta Marosvásárhely önkormányzata az idei díszpolgárok névsorát, noha a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma nyílt levélben tiltakozott a jelöltek – különösen néhai Kincses Előd jogász, közíró – ellen.
Forgalomkorlátozások várhatók Erdőszentgyörgyön és a Bözödújfalusi-tó környékén vasárnap a nemzetközi Transylvania Triathlon Fesztival miatt.
Felvonulást és ünnepséget szervez a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szombaton Marosvásárhelyen a nemzeti lobogó napja alkalmából. A városnapokkal egy időben zajló eseményre George Simion pártelnököt is várják.
Személyautót sodort el a vonat a Maros megyei Bánffytanya településnél szerda délután. A szerencsés kimenetelű vasúti balesetben senki sem sérült meg.
Tűzesethez vonultak ki a szászrégeni hivatásos tűzoltók csütörtök délután a Maros megyei Görgényoroszfaluba, miután egy faipari vállalkozás fűrészportároló silójában tűz keletkezett.
Tűz ütött ki szerdán egy koronkai irodaházban. Az épületből 19 személy időben kijutott, két füstöt belélegzett embert pedig a helyszínen láttak el a mentősök.
Mintegy húsz négyzetméteren égett egy lakóház tetőszerkezete szerda reggel Maroskeresztúron. Az épületben négy ember tartózkodott, köztük egy fogyatékkal élő ember is, akiket a helyszínen lévő lakosok még biztonságban kimenekítettek.
szóljon hozzá!