Az RMDSZ-vezetők felkészültek a támadásokra

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Amikor az összefogást sürgettük, hála Istennek nyitott kapukat döngettünk – mondotta Brassai Zsombor arra utalva, hogy a másik két magyar párt hajlandónak mutatkozott az együttműködésre, amikor a város vezetésének visszaszerzésére irányuló közös igény felmerült.

Bakó Zoltán

2015. július 30., 21:192015. július 30., 21:19

Az RMDSZ Maros megyei elnöke ezt azon a csütörtöki sajtóreggelin mondta, amelyet Soós Zoltánnal, a szervezet marosvásárhelyi polgármesterjelöltjével együtt hívott össze a magyar sajtósok számára.

„Tudtunk és tudunk közös stratégiát kidolgozni, s ez feljogosít arra, hogy elhiggyük: a majdani, választások előtti támadásokat visszaverhetjük. Mert támadások lesznek, ezt már megszokhattuk” – mondta Brassai.

A város élhetővé tételének programjáról szólva Soós Zoltán kifejtette, ebbe az is beletartozik, hogy a környezetszennyezés ellen mindent megtegyenek. A vegyipari kombinát jelenleg a legfájóbb pont e tekintetben, ezért Soós álláspontja szerint ki kell kérni a lakosság véleményét arról, hogy mi legyen a kombinát sorsa. Brassai Zsombor úgy fogalmazott, a kombinát jelenléte, pontosabban a szennyezés megléte a veszélyeztetettség érzetét kelti a város lakóiban, ezt pedig nem lehet és nem szabad elfogadni. Törvényes lehetőség van a népszavazás kezdeményezésére.

A másik felvetődött kérdés az iskolai kétnyelvűség. Mindketten hisznek abban, mondották, hogy ez, miután jogszabállyal biztosított joga a magyar közösségnek, megvalósítható. Az iskolaszékeknek kellene, vagy kellett volna aktívabbaknak lenniük e kérdés megoldásában, mert ahol azok voltak, már nincs ilyen probléma – mondotta Soós. Ennek ellenére tanácskozni fognak az iskolák vezetőivel, hogy a közös álláspontot kialakítsák, s ha kell, tanácsi határozatot is kiharcolnak az iskolák belső tereiben még nem teljes kétnyelvűség megvalósításáért – ígérte Brassai.

Ami a nem magyar pártokkal való együttműködést illeti, a megyei elnök elmondta: megkeresés volt feléjük a liberális párt részéről ilyen értelemben, s a kilátások biztatóak. Ha a liberális párt komolyan gondolja, hogy az RMDSZ-szel partnerként harcol a kulturális főváros cím elnyeréséért (márpedig úgy tűnik, mert e tekintetben kihagyhatatlannak tekintik például a Bolyai-kultuszt), akkor ez az iskolaügy lesz a próbakő, hogy mennyire lehet rájuk számítani – jelezte Brassai. Az előválasztásokkal kapcsolatban még elmondta: mindent akadályt meg szeretne szüntetni a regisztrációs folyamatban, hogy az augusztus 31-i jelentkezési határidőt és október 11-i előválasztást csúszás, halogatás nélkül meg- és betarthassák.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét

Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.

Embert keresnek a Marosban Lekencénél
Embert keresnek a Marosban Lekencénél
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

2026. június 29., hétfő

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről

Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről
2026. június 29., hétfő

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata

Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében

A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében
2026. június 26., péntek

Ivókutakkal és párakapukkal készül Marosvásárhely a rendkívüli hőségre

Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.

Ivókutakkal és párakapukkal készül Marosvásárhely a rendkívüli hőségre
2026. június 25., csütörtök

A folyók nem strandok – figyelmeztetnek a vízügyi szakemberek

A folyók nem biztonságos fürdőhelyek, hanem olyan vizek, amelyek akár néhány másodperc alatt is halálos veszélyt jelenthetnek még a tapasztalt úszók számára is – figyelmeztetnek a szakemberek.

A folyók nem strandok – figyelmeztetnek a vízügyi szakemberek
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Elismert magyar személyiség díszpolgárrá avatásába kötött bele a románok civil fóruma

Megszavazta Marosvásárhely önkormányzata az idei díszpolgárok névsorát, noha a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma nyílt levélben tiltakozott a jelöltek – különösen néhai Kincses Előd jogász, közíró – ellen.

Elismert magyar személyiség díszpolgárrá avatásába kötött bele a románok civil fóruma
2026. június 25., csütörtök

Próbafelvételi az orvosi egyetemre

Próbafelvételi az orvosi egyetemre
Próbafelvételi az orvosi egyetemre
2026. június 25., csütörtök

Próbafelvételi az orvosi egyetemre

2026. június 25., csütörtök

Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén

Forgalomkorlátozások várhatók Erdőszentgyörgyön és a Bözödújfalusi-tó környékén vasárnap a nemzetközi Transylvania Triathlon Fesztival miatt.

Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén
Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén
2026. június 25., csütörtök

Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén

Hirdetés