
Fotó: Boda L. Gergely
Ezekben a hetekben minden végzős diák számára a legnagyobb feladat a sikeresen letett érettségi. De vajon gondolnak-e a közben a következő lépésre, a pályaválasztásra? A nevelés-lélektani tanácsadó szerint nem igazán.
2015. május 29., 13:352015. május 29., 13:35
2015. május 29., 13:432015. május 29., 13:43
Muica Ottó iskolapszichológus két marosvásárhelyi szakközépiskolában – az Avram Iancu Iskolaközpontban és a Ioan Vlasiu Szakközpiskolában – dolgozik, ami azt jelenti, hogy idén mintegy 150 végzős pályaválasztását kellett figyelemmel kísérnie, szakmailag támogatnia.
Elmondta, iskolapszichológusként minden évben kötelességük képességfelmérő teszteket, pályaválasztással kapcsolatos kérdőíveket kitöltetni a tizenkettedikesekkel. „Ezek során három dolgot szoktunk megvizsgálni: a diákok képességeit, érdeklődési körét és a majdan végzendő munka után járó anyagi jutalmat. Az érdekes az egészben az, hogy a diákok pályaválasztási kritériumai között első helyen áll a munkahely anyagi vonzata, ezt követi az érdeklődési faktor és utolsóként jelennek meg a képességek, tehát az, hogy azért választja azt a szakmát, mert ő abban jó. Mindez összhangban van azzal az általános közvélekedéssel, hogy mindenekelőtt a pénz a legfontosabb” – fogalmazott Muica Ottó a felborulóban lévő sorrendről.
A szakemberek ugyanis úgy vélekednek, hogy ideális esetben a diák tisztában van képességeivel, kipróbálásukra lehetősége van, és mindezek figyelembe vételével dönt a jövőjéről. Szakközépiskolákban tevékenykedő tanácsadóként, Muica Ottó furcsállja, hogy azokban a tanintézetekben is pályaorientációs tevékenységeket kell tartani, ahol a diákok eleve négy éven keresztül egy szakmát tanulnak. Közben azt is tapasztalja: az előbb említett kötelező felmérésen túl, a fiatalok elenyésző számban keresik fel őt pályaválasztással kapcsolatos kérdésekkel.
Kérdésünkre, hogy a tizenkettedikesek mennyire tudják azt, hogy mihez szeretnének kezdeni a középiskola elvégzése után, az iskolapszichológus elmondta: a diákság zömének fogalma sincs, „csak ténfereg”, inkább az érettségire koncentrál. „Gyakran felteszem a kérdést, hogy hol, mit szeretnének továbbtanulni, és azt a választ kapom, hogy előbb tegyék le az érettségit, aztán majd meglátják” – mesélte Muica Ottó. Megkérdeztük azt is, mit üzenne a tanácstalan, döntésképtelen diákoknak: „Mindenképp gondolják át, hogy az eddigiekben milyen területeken teljesítettek jól, és döntéskor ezt részesítsék előnyben. Fontos az is, hogy szeressék a jövendőbeli munkájukat, munkahelyüket” – hangzott a tanács.
A szakközépiskolákban nem igazán érezhető, vagy nem kerül a felszínre a „szülő mást akar, mint a gyerek” szindróma. Azt tapasztalni azonban, hogy a szülők nem figyelnek kellőképpen oda a pályaválasztás során felmerülő problémákra, ami az oktatási rendszer hibája is, hisz a szakember szerint az együttműködést e téren már az általános iskolában el kell kezdeni.
Muica Ottó úgy véli: mindezek után, vigasztalóan hangozhat, hogy a tizenkettedik osztály utáni döntések nem pecsételik meg végérvényesen a fiatal sorsát, de fontos szem előtt tartani – úgy szülőnek, mint gyereknek – a tényt, hogy akkor tudunk a legjobban teljesíteni, ha belső motivációból cselekszünk.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.
A folyók nem biztonságos fürdőhelyek, hanem olyan vizek, amelyek akár néhány másodperc alatt is halálos veszélyt jelenthetnek még a tapasztalt úszók számára is – figyelmeztetnek a szakemberek.
Megszavazta Marosvásárhely önkormányzata az idei díszpolgárok névsorát, noha a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma nyílt levélben tiltakozott a jelöltek – különösen néhai Kincses Előd jogász, közíró – ellen.
szóljon hozzá!