
Fotó: Boda L. Gergely
Az ünnepekre való bevásárlás alaposan kiürítette a pénztárcákat, ezért januárban jól meg kell gondolni, hogy mire költünk a következő fizetésig. A pénz nem pottyan az égből, azonban egy kis odafigyeléssel átvészelhetjük a következő heteket. Ezzel kapcsolatban Bakos Levente gazdasági szakértővel beszélgettünk, aki elmondta, hogy mit tegyünk, és mit ne ebben a helyzetben.
2014. január 08., 16:552014. január 08., 16:55
2014. január 08., 17:272014. január 08., 17:27
Hegyekben állnak a kifizetetlen számlák, alig jut a legfontosabb kiadásokra is, nemhogy a szórakozásra – ez az általános kép sok Maros megyei háztartásban januárban, miután a karácsonyi ajándékozás, majd a szilveszteri buli miatt a költségvetésünk igencsak megcsappant. Ezt erősítik meg a nagyobb bevásárlóközpontok is, amelyekben főként január elején igencsak megcsappant a vásárlókedv.
Hogy vészeljük át ezt a januári pénzzavart? – erről kérdeztük Bakos Levente gazdasági szakértőt. Első kijelentése az volt, úgy bánhatunk januárban okosan a pénzzel, ha már decemberben jól gazdálkodtunk vele, hiszen az igazán okos ember előre gondolkozik. „A fogyasztói társadalom arra ösztönöz, hogy minél többet költsünk, s ezáltal eladósodottan lépjünk az új évbe. Van egy olyan erdélyi szokás, hogy nem kezdjük az évet tartozással, ennek ellenére megtörténik, hogy a karácsonyi költekezést túlzásba visszük vagy a számításaink nem úgy alakulnak, ahogy terveztük. Én azt javaslom, hogy ilyenkor meg kell próbálkozni a költségek átcsoportosításával vagy csúsztatásával. Bizonyos bankoknál lehetőség van különböző haladékok kérésére, amennyiben banki hitelről van szó, de ez egy szélsőséges megoldás, amit lehetőleg kerülni kell. Van egy olyan tendencia az erdélyieknél, hogy ilyenkor elhanyagolják a közköltség kifizetését. Ez valamivel jobb megoldás, mert ebben az esetben alacsonyabb a késedelmi kamat, és körülbelül 90 napig halasztható” – magyarázta a gazdasági szakértő.
Bakos Levente szerint azzal is spórolhatunk, hogy változtatunk az étrendünkön. Az ünnepi lakmározások után egészség szempontjából is jól jön egy kis diéta, és az egészséges életmód nem feltétlenül drágább. Ennek segítségével a következő bevételig gazdaságilag és egészségileg is lehet eredményeket elérni.
Nagyon könnyen rá lehet fázni arra, ha valaki gyorsan akar pénzhez jutni. „A hitelszámla nyitása egyike azon dolgoknak, amit nem javasolok. Hitelkártyákat egy egyszerű jövedelmi igazolással lehet igényelni, azonban ezeknek a visszafizetési költségei nagyon magasak. Ilyen esetben inkább a közköltséget kell halasztani, mert a lakótársulásoknál egy nagyobb tartozás esetén akár a késedelmi kamatot is újra lehet tárgyalni, míg a bankkal sokkal nehezebb. Sokan abba a csapdába esnek, hogy az adósságokat kölcsönnel fedezik, ami a tartozások ördögi köréhez vezet. Amikor valakitől kölcsön kérünk, vagy valamilyen formában kölcsönt veszünk fel azért, hogy egy adósságot fedezzünk, a második kölcsön feltételei mindig rosszabbak, nehezebben visszafizethetőek, és hosszú távú eladósodáshoz vezetnek. Erre egy megoldás a tartozás átütemezése a késések súlyosságának mérlegelésével” – mondta a közgazdász.
Ilyenkor az emberek hajlamosak könnyen beszerezhető pénzzel megoldani a helyzetet, ami szintén nem ajánlatos. „Ezalatt a gyors hitelszolgáltatókat értem, amelyeknél viszonylag kis összegeket rövid időn belül lehet igényelni, azonban ennek a feltételei veszélyesebbek, mint a banki kölcsön esetében. Hasonló a zálogház működési elve is, ez is pillanatnyilag megoldást nyújt, de így a januári pénzzavart átmentjük egy több hónapos krízishelyzetbe. Az sem a legjobb megoldás költségeink fedezésére, ha eladunk valamit, hiszen ilyenkor senkinek sincs sok pénze, így valószínűleg nem lehet jó áron eladni.
A kialakult pénzügyi helyzetünkben meg kell néznünk, hogy melyek azok a tartozások, amelyek következményei ránk nézve veszélyesek, mint például bírósági végrehajtások. Ha van két-három irányba való tartozásunk, figyelembe kell vennünk azt, melyiknél kerül többe a késedelmes fizetés.
Olyan számításokat kell végezni, hogyha nem tudunk mindent kifizetni, hogy melyik tartozás halasztása jelenti a kisebbik rosszat.
Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.
Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.
Utazás előtti hétvégén derült ki egy marosvásárhelyi család számára, hogy a fél éve kifizetett nyaralás nem is létezik. A kárvallott a rendőrséghez fordult és másokat is erre biztat. Mint kiderült, több tucat család került ilyen kellemetlen helyzetbe.
A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.
Nem tudják biztosítani az ivóvíz-szolgáltatást Gyulakuta magasabban fekvő otthonaiban, így korlátozásokat vezetnek be.
Eszméleténél volt és már a helyszínen megvizsgálták azt az áldozatot, aki szombaton délben kútba esett Maros megyében.
Májat, veséket, csontszövetet és szaruhártyát távolítottak el péntekre virradó éjszaka egy 49 éves, agyhalott betegtől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban – számoltak be a kórház a közösségi oldalán.
Átszervezési terv miatt mulasztással és nemtörődömséggel vádolják a mikházi Felnőtt Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetőségét az alkalmazottak. Szerintük nem néhány beteget helyeztek volna át, hanem teljesen ki akarták üríteni az intézményt.
Látványetetésekkel, sportvetélkedőkkel és rendhagyó divatbemutatóval ünnepli 62. születésnapját a marosvásárhelyi állatkert.
Őrizetbe vették a rendőrök azt az 54 éves, szászrégeni férfit, akit egy kilencéves kislánnyal szembeni molesztálással gyanúsítanak.
szóljon hozzá!