Hármas ünnepet ült a nyárádszentbenedeki református gyülekezet: az 1956-os forradalomra emlékeztek, beiktatták a gyülekezet lelkészét, és átadták a helyi ravatalozót a hétvégén.
2016. október 24., 17:442016. október 24., 17:44
Nyolc hónapja szolgál lelkészként a helyi reformátusok körében Szabó Gergely, akit vasárnap iktattak be. Az ünnepi istentisztelet keretében Lőrinc János marosi esperes hirdette az igét, majd Balla Loránd ákosfalvi lelkész adta át a gyülekezet Bibliáját, kulcsát és pecsétjét, jelképesen is felruházva az új lelkészt a gyülekezet szellemi és anyagi javainak gondozásának, gyarapításának feladatával is. Az ünnepségen a környező települések lelkészei is jelen voltak, és áldásukat nemcsak ők, hanem szintén lelkész édesapja is megadta Szabó Gergelynek. Köszöntötte a lelkészt a község polgármestere, Osváth Csaba is, aki külön kiemelte a lelkész gerinces, nem részrehajló emberi jellemét, valamint erőt, egészséget kívánt számára, hisz emberpróbáló idők elé néz a gyülekezet, el kellene kezdeni a megrongálódott templom felújítását.
Az istentisztelet után a gyülekezet és vendégei a templomtól nem messze levő temetőbe, a felépült ravatalozóhoz vonult. A felszentelési és átadási ceremónia után a gyülekezet köszönő oklevelet nyújtott át a polgármesternek, ugyanis a ravatalozó az önkormányzat hathatós segítségével épülhetett fel. Osváth Csaba polgármestertől megtudtuk: öt éve nyújt pályázat útján támogatást az önkormányzat a község településeinek, gyülekezeteinek a ravatalozók megépítése céljából. Ebből a szentbenedekiek az első évet „elszalasztották”, ugyanis az akkori lelkész, Pályi Béla nem volt hajlandó vállalni a közös teherhordozást, így távozása után a falubelieknek be kellett behozni a lemaradást. Ez sikerült is, és most hálával vehették át az új épületet.
Az önkormányzat évente nyújtott támogatást a terület telekeltetése, az építkezési dokumentáció és engedélyek megszerzéséhez és magához az építkezéshez. Ez összesen 47 ezer lej községi támogatást jelent, amelyhez a gyülekezetnek a szerződés szerint tíz százalékos anyagi hozzájárulást kellett felvállalnia. A községvezető szerint meg kell teremteni az egyházakban is a kellő intézményeket, haladni kell a korral, a ravatalozóház pedig ma lassan alapvető követelménynek számít egy településen – nyilatkozta a polgármester, aki köszönetet mondott a szentbenedeki lakosságnak, híveknek és mindazoknak, akik részt vállaltak a teherhordozásban. Azt is megtudtuk: a göcsi és a szentbenedeki ravatalozók után idén nagy valószínűséggel még a kisgörgényi, harasztkeréki és szövérdi épületeket is átadják, az ákosfalvit viszont csak a következő évben, ugyanis ott telekproblémák merültek fel kezdetben, ezért nem kezdődhetett el a beruházás a többiekkel egy időben.
Ötven szabad ég alatt tárolt takarmánybála lángol a Beszterce-Naszód megyei Nagynyulason, de fennáll a veszélye, hogy továbbterjednek a lángok, ezért mentek át segédkezni a Maros megyei tűzoltók.
Száraz növényzet és haszonnövények kaptak lángra hétfőn délután több Maros megyei településen – közölte a Maros megyei katasztrófavédelem.
A tavalyihoz képest nagyobb helyszínnel, sokkal több zenei programmal és előadással, illetve a világ harmadik legjobb DJ-párosával készült idén a VIBE fesztivál, amelyre a négy nap alatt 106 ezren látogattak ki – derül ki a záró közleményükből.
Tűz ütött ki egy melléképületben Mezőbanyicán hétfőn hajnalban, a lángok a közeli lakóház tetejére is átterjedtek.
Magyarországi és helyi hivatalosságok is elkísérték utolsó útjára Marosvásárhelyen Kincses Előd jogászt, közírót. A család kérésére a temetés, amelyen részt vett Magyarország miniszterelnöke, Orbán Viktor is, nem volt sajtónyilvános.
Szászrégenben idén nem szervezik meg a városnapokat, inkább a fejlesztések befejezésére fordítják a pénzt.
Kilencedik alkalommal szervez családi napot az Erdélyi Református Nőszövetség a Maros megyei Bonyhán, a Bethlen-kastély parkjában július 5-én, szombaton.
Több mint egy hónapja nincs csapvíz a Kis-Küküllő menti településeken, és a helyzet kritikus: az ügyeletes tűzoltók kimerültek, a vizet szállító autók pedig meghibásodnak. A gondok megoldásához szükséges pénz még mindig várat magára Bukarestből.
Kisebb városhoz hasonlít a Marosvásárhely és Marosszentgyörgy határánál felépített Vibe fesztivál, ahová már beköltöztek a koncertezők, szórakozni vágyók. A szervezők mellett a kisboltosok, vendéglősök, taxisok is örvendenek a népszerű rendezvénynek.
Segesváron eladják az Országos Lakásügynökség (ANL) által fiataloknak épített lakásokat, Marosvásárhelyen azonban egyelőre tartózkodó állásponton van a városvezetés. A bérlők évek óta szeretnének tulajdonosok lenni, mindhiába.
szóljon hozzá!