
Fotó: Gligor Róbert László
Készül az együttes próba- és stúdióterme, harmincegy csoportban oktatnak táncot, új műsort készítenek elő a következő évre, mindeközben előadásokkal járják az országot-világot.
2015. november 23., 16:032015. november 23., 16:03
Szerteágazó a nyárádszeredai Bekecs néptáncegyüttes tevékenysége, ám az anyagi források alig fedezik a szükséges kiadásokat.
Szót ejt az anyagi nehézségekről is Benő Barna együttesvezető, táncegyesületi elnök, miközben a Bekecs mindennapi munkájáról beszélgetünk. Némi pályázati támogatást kaptak, azzal néhány hónapig „kihúzzák”, de még nem tudni, hogyan tovább a jövő év tavaszán. A szakmai munka és szervezési feladatok mellett Benő Barnának nagy kihívást jelent az együttes szerteágazó tevékenységéhez előteremteni az anyagi fedezetet és az alkalmazottak fizetését. „Megnőttünk, erősek lettünk, miközben a takarónk ugyanakkora maradt” – mondta keserédes mosollyal.
Az ősztől kibővült az együttes kihelyezett táncoktatási programja, Ákosfalván, Harasztkeréken, Székelyvajában indítottak csoportokat, Szentháromságon igény hozta létre a kiscsoportot, Székelyberében is szükség lenne egy második csoportra, annyi gyerek és ifjú szeretne táncolni. Ezzel a kistérségben a Bekecs együttes által működtetett és oktatott csoportok száma harminckettőre emelkedne. Ugyanakkor októbertől Nyárádszeredában a felnőtteknek és a középiskolás diákoknak néptáncoktatást indítottak, mindkét csoportban harmincon felüli a létszám, az általános iskolában modern táncot tanítanak, az apróságoknak táncos játszóházat szerveznek, és egy felnőtt salsa csoportot is indítottak. Ezzel úgy tűnik, elérték a lehetőségek csúcsát, hiszen emellett itthon és külföldön lépnek fel, alkalmazottaik minden nap keményen dolgoznak.
A Hagyatékok című folklórműsoruk lassan lekerül a repertoárról, így elkezdődött egy új műsor készítése a Győri Művészeti Iskola vezetője, Antal Áron irányításával. A sok munka mellett hosszú hétvégéken foglalkoznak ezzel a műsorral, amelyben erdélyi táncok kapnak hangsúlyos helyet, de nem kizárt az anyaországi elemek bevitele sem. Hat hónap alatt nyolc táncrendet kell megtanulni, ami nagyon nagy kihívás – állítja Benő. Októberben a budapesti Hagyományok Házában és a kolozsvári Magyar Operában volt telt házas fellépésük a Hagyatékok és a Hamupipőke műsoraikkal. December 4-én a marosvásárhelyi Nemzeti Színházban kétszer adják elő a Hamupipőkét, de székelyföldi fellépésekről is tárgyalnak. Az év végéig nyolcvan előadást könyvelhetnek el, a hagyományos évadzáró szeredai fellépésük december 26-án lesz.
Idén is indítanak színházi évadot Nyárádszeredában. Elsőként a Csíki Játékszín lép fel november 29-én a Kakuk Marcival, december 13-án a marosvásárhelyi „nemzetisek” a Szálkákkal. A jegyek igen kedvezményesek, felnőtteknek 15, diákoknak 10 lej, mivel az eseményt támogatja az önkormányzat is. Vásárhelyről kistermi előadással is várják a színészeket, míg a székelyudvarhelyiekkel arról tárgyalnak, hogy azok elhozzák Örkény István klasszikusát, a Tóthékat. December 4-én a Maros Művészegyüttes a nemrég felújított Fehérlófiával szerepel Nyárádszeredában, ezt a műsort Mikulás-ajándékként kapják a város gyerekei az önkormányzattól.
Alakul az együttes táncterme, az idén szeretnék befejezni. Az önkormányzat a beruházás költségeinek felét fedezte, a többit a Bekecsnek kell „összetáncolnia”. A termet felújították, a táncszőnyeg is a helyére került, a mennyezetre fémszerkezetet fognak szerelni a színházi lámpák számára. Különleges villanyhálózatra is szükség volt, hogy stúdiókörülményeket tudjanak biztosítani. A falakra tükrök és balettrúd is felkerül, hiszen ez a helyiség egyszerre lesz próbaterem és stúdióhelyiség. Ugyanakkor biztonságossá kell tenni az épületet, ugyanis minden nap több tevékenység folyik, és sajnos a nyitott ajtók csábítják a tolvajokat.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.
A folyók nem biztonságos fürdőhelyek, hanem olyan vizek, amelyek akár néhány másodperc alatt is halálos veszélyt jelenthetnek még a tapasztalt úszók számára is – figyelmeztetnek a szakemberek.
Megszavazta Marosvásárhely önkormányzata az idei díszpolgárok névsorát, noha a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma nyílt levélben tiltakozott a jelöltek – különösen néhai Kincses Előd jogász, közíró – ellen.
Forgalomkorlátozások várhatók Erdőszentgyörgyön és a Bözödújfalusi-tó környékén vasárnap a nemzetközi Transylvania Triathlon Fesztival miatt.
Felvonulást és ünnepséget szervez a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szombaton Marosvásárhelyen a nemzeti lobogó napja alkalmából. A városnapokkal egy időben zajló eseményre George Simion pártelnököt is várják.
Személyautót sodort el a vonat a Maros megyei Bánffytanya településnél szerda délután. A szerencsés kimenetelű vasúti balesetben senki sem sérült meg.
szóljon hozzá!