Ahány üst, annyi íz Jedden

•  Fotó: Gligor Róbert László

Fotó: Gligor Róbert László

Tizenötödik alkalommal szervezett gulyásfőző-versenyt a Marosvásárhelyi Magányosok Klubja szombaton. Ezúttal Jeddet választották helyszínül.

Gligor Róbert László

2016. július 10., 14:422016. július 10., 14:42

Már reggel benépesült a jeddi focipálya, ahol nemcsak főzés zajlott, hanem sok minden egyéb is: lovaskocsis bevonulás, plébánosi áldás, rotyogó bográcsok és tartalmas szórakozás. A magányosok klubja szavalatokkal, énekekkel, „menyecskekórussal” és divatbemutató-paródiával szórakoztatta a megjelenteket, de a helyiek sem maradtak adósok, ők a helyi nyugdíjas klub kórusa és a helyi citerazenekar előadásaival rukkoltak ki.

Vándor rendezvényről van szó, azaz mindig más helyszínt választanak – mondta el portálunknak Kopacz Imola, a Marosvásárhelyi Magányosok Klubjának elnöke. A szervezet anyagi keretet teremtett a rendezvényre, beszervezte a résztvevőket, míg a házigazdák megteremtették a lehetőséget, hogy ilyen körülmények között szórakozhassanak. Az, hogy tizenötödször szervezik meg, már önmagában elkötelezettségre utal, és célja, hogy különböző csoportosulásoknak és egyéneknek lehetőséget teremtsenek az együttlétre, közösségépítésre. Nem csak az a fontos, hogy most kétszáz ember jól érezte magát, ugyanis az előző hetek előkészítő, ráhangoló tevékenységei is sokaknak sokat jelentettek.

Az idei főzőversenyre tizennégy csapat nevezett be, a magányosok, a cukorbetegek, szellemi fogyatékosok csapatai mellett unitárius és katolikus nőszervezetek, könyvtári dolgozók alkottak csapatot, Jeddről a nyugdíjasok neveztek be, a Jeddi Önkéntes Szervezet (JÖSZ) pedig versenyen kívül főzött.

A verseny mindig tematikus, azaz a csapatok szabadon választott téma, gondolat köré építik fel az egészet, és nemcsak az ízeket értékeli a zsűri, hanem az asztalterítést, a vendéglátást, a csapatszellemet, és természetesen a csapatok verses, mesés produkcióit. Így megismerhettük Rózsa Sándor csárdáját is az asztalba ütött késsel, de megható volt a szellemi fogyatékosok Ügyes kezek meséje a napraforgóról. „Ahány üst, annyi íz, és annyi szenzációs hozzáállás” – jellemezte a felhozatalt Kopacz Imola, aki Szabó Ödön mesterszakáccsal, Hajlák Attila István katolikus segédlelkésszel és ifj. Csíki Imre JÖSZ-taggal alkotta a zsűrit.

Tulajdonképpen nem verseny volt ez, különböző színű oklevelekkel sorolták be a főzőcsapatok teljesítményét, és mindenkinek jutott ajándék. A főzés és kulturális műsorok mellett Szilágyi Sándor és zenekara gondoskodott arról, hogy senki ne unatkozzon, egész nap szólt a zene, minden főzőcsapatnak elhúzták a nótáját, néha már utcabáli hangulat kerekedett. Szokás szerint délután öt órakor zárt a rendezvény, és ilyenkor mindig a gólyatáncra kerül sor: Jedden ezt több mint százan lejtették jókedvvel, amit a szervezők el sem tudtak volna előzőleg képzelni.

Az is eldőlt: jövőben Székelybós nyújt otthont a vándorrendezvénynek.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 10., szerda

Nyilvános vitára hívják a marosvásárhelyieket

A Maros partját és parkjait érintő fejlesztési elképzeléseket ismerteti a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal, a lakosságot nyilvános fórumra hívják, hogy bemutassák az elképzeléseket.

Nyilvános vitára hívják a marosvásárhelyieket
2025. szeptember 09., kedd

Még mindig a sótalanító berendezésekra várnak, hogy legyen rendes ivóvizük

Napok kérdése és aláírják az illetékes hatóságok a sótalanító berendezések beszerzésére vonatkozó szerződéseket és elkezdődhet a felszerelésük, beüzemelésük. Negyvenezer Maros megyei lakosnak lehet újra tiszta, vezetékes ivóvize.

Még mindig a sótalanító berendezésekra várnak, hogy legyen rendes ivóvizük
2025. szeptember 09., kedd

George Enescu hegedűjén szólalnak meg az évadnyitó dallamok

A George Enescu Nemzetközi Fesztivál keretében nyitja meg az új évadot a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia szerdán, amikor a Kultúrpalota nagytermében többek között az Isztambuli Állami Szimfonikus Zenekar is fellép.

George Enescu hegedűjén szólalnak meg az évadnyitó dallamok
2025. szeptember 09., kedd

Új helyszínen lesz a nemzetközi kutyakiállítás

Dán-svéd őrkutyát és continental bulldogot is hoznak a marosvásárhelyi nemzetközi kiállításra, amelyet idén a Víkendtelepen tartanak. A ritka fajták mellett a közismert és népszerű kutyákat is meg lehet csodálni.

Új helyszínen lesz a nemzetközi kutyakiállítás
2025. szeptember 08., hétfő

Autóból lopott pénztárcát egy kiskorú, előzetes letartóztatásba került

Harmincnapos előzetes letartóztatásba helyeztek egy 16 éves fiatalt, miután pénztárcát lopott el egy autóból az elmúlt hétvégén Marosvásárhelyen – közli a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság.

Autóból lopott pénztárcát egy kiskorú, előzetes letartóztatásba került
2025. szeptember 08., hétfő

Gyakorlat: mit kell tenni vegyi katasztrófa esetén?

Katonák, a hegyivadász alakulat és a vegyibaleset-elhárító egység tagjai gyakorlatoznak az elkövetkező napokban a marosvásárhelyi vegyipari kombinátnál.

Gyakorlat: mit kell tenni vegyi katasztrófa esetén?
2025. szeptember 08., hétfő

Fekete szalagok nélkül, új reménnyel indult el az újraalapított katolikus iskola Marosvásárhelyen

Egyházi és világi elöljárókkal, az iskola közösségével telt meg a Keresztelő Szent János Templom hétfőn az újraalapított Római Katolikus Líceum tanévnyitóján, amelynek fő mozzanatait Tamási Zsolt iskolaigazgató hajtotta végre az ünnepség végén.

Fekete szalagok nélkül, új reménnyel indult el az újraalapított katolikus iskola Marosvásárhelyen
2025. szeptember 08., hétfő

Az ünnepélyes tanévnyitók helyett az utcán tiltakoztak

A Bolojan-kormány lemondását követelték hétfőn délelőtt a Maros megyei prefektúra előtt összegyűlt tiltakozók. A tanügyben dolgozók mellett ott voltak a szociális igazgatósághoz tartozó alkalmazottak, de a polgármesteri hivatalok dolgozói is.

Az ünnepélyes tanévnyitók helyett az utcán tiltakoztak
2025. szeptember 08., hétfő

Szúnyog- és kullancsirtás kezdődik Marosvásárhelyen

Szúnyog- és kullancsirtást végeznek Marosvásárhely közterületein az esti órákban, és ellenőrzik a patkánycsapdákat is – tájékoztat a polgármesteri hivatal Facebook-oldalán.

Szúnyog- és kullancsirtás kezdődik Marosvásárhelyen
2025. szeptember 07., vasárnap

Meghalt egy motoros Maros megyében

Életét vesztette egy 42 éves motoros vasárnap délután a Maros megyei Monosfaluban.

Meghalt egy motoros Maros megyében
Meghalt egy motoros Maros megyében
2025. szeptember 07., vasárnap

Meghalt egy motoros Maros megyében