Aggódnak a magyar csoportokért

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Meg akarják szüntetni az Európa Gimnáziumhoz tartozó Meseház Napközi két magyar nyelvű óvodai csoportjának egyikét – állítja a szerkesztőségünkbe eljuttatott levelében egy szülő. Az általunk megkérdezett illetékesek szerint erről nincs szó.

Vass Gyopár

2015. május 19., 15:342015. május 19., 15:34

Kajcsa László levelében azt feltételezi, hogy az Európa Gimnázium vezetőségének eltökélt szándéka, hogy megszünteti az orvosi egyetemmel szembeni, volt 19-es napközi egyik magyar csoportját. Ennek alátámasztására a következő érveket sorakoztatja fel: „Semmilyen nyilvános helyen nem tüntették fel a meghirdetett csoportok/helyek számát. Ezenkívül a közép- és nagycsoportban felszabadult helyekre (az iskolát kezdő óvodások helyére) átírták a kiscsoportosokat. Ezzel nincs is gond,  mert ők már középcsoportosok. Az a probléma, hogy a kiscsoportba nem akarnak egyetlen gyereket sem beíratni. A gimnázium titkárságáról azzal küldik haza a szülőket, hogy a helyek már beteltek, és nem veszik át tőlük az iratokat”. Végezetül azon aggodalmának ad hangot, hogy ezzel a trükközéssel utólag,  gyerekhiányra hivatkozva, megszüntetik az egyik magyar csoportot.

Szerkesztőségünknek Haller Katalin, a magyar óvodai oktatásért felelős szaktanfelügyelő kifejtette: nincs tudomása arról, hogy meg szeretnének szüntetni egy csoportot, főleg egy olyan óvodában, ahol mindig népes csoportok voltak. Hozzátette, addig nem tud semmi konkrétumot mondani, amíg ki nem száll a helyszínre. A tanfelügyelőtől megtudtuk: a beiskolázási terv értelmében a két csoportba 52 gyerek van betervezve. „Mivel a már óvodába járó gyerekeket is újra be kell íratni a következő tanévbe, nem kizárt, hogy a kiscsoportból annyi szülő íratta át a gyerekét a nagycsoportba, hogy betelt a nagycsoportnak igényelt harminc hely. Az viszont kevésbé elképzelhető, hogy a kiscsoportnak fenntartott 22 hely máris mind betelt volna” – vélekedett Haller Katalin.

Sebestyén Márta, az Európa Gimnázium aligazgatója megkeresésünkre röviden így reagált: „Kellemetlen helyzetbe kerültem a levélben leírtak miatt, és annak tartalmát alaptalannak tartom. Szeretném, ha a szerzője személyesen tolmácsolná kifogásait”.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 05., hétfő

Módosítani fogják a már felfestett sávokat a marosvásárhelyi Dózsa György utcában

A csatornafedők szintre emelésén dolgoznak Marosvásárhelyen a Dózsa György utcában, de ezzel nem érnek véget a két éve megkezdett munkálatok. Módosítani fogják a már felfestett sávokat is, a rendőrség utasítására.

Módosítani fogják a már felfestett sávokat a marosvásárhelyi Dózsa György utcában
2025. május 05., hétfő

Marosvásárhelyen is vetítik a Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál néhány filmjét

Idén először Romániában, Marosvásárhelyen is látható lesz a Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál, Magyarország egyetlen Oscar-kvalifikáló fesztiváljának néhány filmje.

Marosvásárhelyen is vetítik a Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál néhány filmjét
2025. május 05., hétfő

Nemet mondtak a tömbházépítésre Koronkán

Elsöprő többségben utasították el a helyiek a Maros megyei Koronkán a vasárnap tartott népszavazáson, hogy tömbházak épüljenek a településen. A községvezetők most már a lakosság döntésére is hivatkozva utasíthatják el a potenciális ingatlanbefektetőket.

Nemet mondtak a tömbházépítésre Koronkán
2025. május 05., hétfő

Jócskán megszorongatta Simion Antonescut Maros megyében

Noha Crin Antonescu nyerte a vasárnapi, első fordulós elnökválasztást Maros megyében, George Simion alig maradt el tőle.

Jócskán megszorongatta Simion Antonescut Maros megyében
2025. május 05., hétfő

Medvét fogtak be Segesváron

Egy háromszáz kilogrammos medvét csaltak kelepcébe és altattak el Segesváron hétfőre virradó éjszaka.

Medvét fogtak be Segesváron
Medvét fogtak be Segesváron
2025. május 05., hétfő

Medvét fogtak be Segesváron

2025. május 04., vasárnap

Koronkán dupla tétje van a választásnak

Koronkán vasárnap nemcsak az államelnök-jelöltek nevére lehet pecsételni. Egy másik szavazólapot is kapnak a helyiek, akik arról nyilváníthatnak véleményt, hogy akarják-e, hogy a településükön tömbházak épüljenek.

Koronkán dupla tétje van a választásnak
Koronkán dupla tétje van a választásnak
2025. május 04., vasárnap

Koronkán dupla tétje van a választásnak

2025. május 04., vasárnap

Teljesen kiégett egy autó Segesvár egyik utcáján

Kigyulladt személygépkocsihoz riasztották a segesvári hivatásos tűzoltókat szombatról vasárnapra virradó éjszaka.

Teljesen kiégett egy autó Segesvár egyik utcáján
2025. május 04., vasárnap

Eltűnt édesapját keresi egy marosvásárhelyi férfi

Idős édesapját keresi egy férfi Marosvásárhelyen, aki napok óta nem tért haza.

Eltűnt édesapját keresi egy marosvásárhelyi férfi
2025. május 02., péntek

Május elsején is résen voltak a közlekedésrendészek

Munkaszüneti napon sem pihentek a Maros megyei közlekedésrendészek: közel 300 autóvezetőt igazoltattak, alkohol- és drogteszteket végeztek, de volt, akinek a jogosítványát is bevonták, más szabálysértők pénzbírságot kaptak.

Május elsején is résen voltak a közlekedésrendészek
2025. május 02., péntek

Hárman megsérültek egy Segesvárnál történt balesetben

Három autó ütközött össze Segesváron péntek délelőtt a 13-as jelzésű országúton, hárman megsérültek – adja hírül a Maros megyei tűzoltóság.

Hárman megsérültek egy Segesvárnál történt balesetben