
Fotó: Nyulas Piroska
Vidám hangulatban telt az idén XII. alkalommal megrendezett Áfonya Fesztivál a Nyárádmente legfelső településén, Vármezőben.
2015. augusztus 09., 19:462015. augusztus 09., 19:46
Színes programokkal, szórakoztató-, gasztronómiai és kulturális műsorokkal, képzőművészeti kiállításokkal kedveskedett vendégeinek a szervező Kádár Levente. „Célunk a megmaradás, a közösség összekovácsolása. Mint minden évben, idén is nagy hangsúlyt fektettünk a helyi erőforrásokra. Az egész rendezvénysorozat az áfonya témakörére épült, ami csak a hegyekben terem, vagyis mifelénk, és ennek szeretnénk már több mint egy évtizede tisztelegni. Ugyanígy helyi embereket próbálunk megmozgatni, úgy a főzés, mint a kiállítások, szórakoztatás terén” – nyilatkozta Kádár Levente.
A látogatók megismerkedhettek az áfonya jótékony hatásaival, ahol az értékes növényből készült dzsemet, szirupot, tealeveleket és likőrt is beszerezhettek. A „szellemi étkek” mellett az ízlelőbimbókat is meghódították: az állandó áfonyás rétes mellett különféle civil szervezetek, magánemberek bográcsos finomságokat készítettek vasárnap.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.
A folyók nem biztonságos fürdőhelyek, hanem olyan vizek, amelyek akár néhány másodperc alatt is halálos veszélyt jelenthetnek még a tapasztalt úszók számára is – figyelmeztetnek a szakemberek.
Megszavazta Marosvásárhely önkormányzata az idei díszpolgárok névsorát, noha a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma nyílt levélben tiltakozott a jelöltek – különösen néhai Kincses Előd jogász, közíró – ellen.
Forgalomkorlátozások várhatók Erdőszentgyörgyön és a Bözödújfalusi-tó környékén vasárnap a nemzetközi Transylvania Triathlon Fesztival miatt.
szóljon hozzá!