Fotó: Nyulas Piroska
Tizenharamadik alkalommal szervezték meg az Áfonyafesztivált Vármezőben, amely idén is nagy érdeklődésre tartott számot.
2016. augusztus 08., 15:172016. augusztus 08., 15:17
„A hagyományt, amit 14 évvel ezelőtt Birtok György kollégánk megálmodott és meg is valósított, nem szeretnénk abbahagyni. Igyekszünk a helyi kis tehetségeket támogatni, bemutatni a nagyközönségnek. Próbálunk folyamatosan megújulni, a tavalyihoz képest is történtek változtatások, mindemellett megmaradtak a jól bevált és mindenki számára érdekes programok” – magyarázta lapunknak Kádár Levente főszervező.
Bár az évek folyamán többnyire egy személyesre csökkent a szervezői oldal, mégis sikerült változatos programot összeállítani. Nagy szerepet kaptak a helyi fiatal fellépők: Major Barna, Fancsali Levente, a nyárádremetei Kis Bekecs táncegyüttes, illetve a Pipacsok gitáros, dalos előadásukkal. Katona Emese, a nyárádremetei iskola aligazgatónője is fontosnak tartja, hogy a kicsik szereplési lehetőséget kapnak. „Elsősorban nagy élmény számukra, hogy különböző fesztiválokon léphetnek fel. Legutóbb Nyárádszeredába kaptak meghívást a Nyárádmenti Napokra. Úgy látom, hogy ez fejleszti a személyiségüket, megnyílnak, bátrabbak lesznek. Biztatjuk a szülőket, a tánctanárokat, és a gyerekeket, hogy folytassák, amit elkezdtek, és igenis mutassák meg, mire képesek” – fogalmazott Katona Emese.
Az esti órákban Abodi Nagy Blanka, a Mistery Band, a Kuss, az L&R és a Corax szórakoztatta a közönséget. A kicsik számára péntek és szombat este is külön programot szerveztek, a jelenlévők kipróbálhatták az ugráló várat, az arcfestést és más gyerekjátékokat. Vasárnap gulyásfőzésre gyűltek össze a büszke szakácsok, egymást túllicitálva, a vendégek kegyét keresve igyekeztek első helyezést elnyerni ingyenesen osztogatott főztjeikkel. Az elmaradhatatlan programra Magyarországról és a környékről egyaránt érkeztek vendégek.
Borzalmas részletek derültek ki a Mezőméhesen történt gyilkosság ügyében: a rendőrség által körözött Emil Gânj nemcsak egy korábbi gyilkosságért ült már, hanem 2008-ban egy kiskorúval elkövetett szexuális bűncselekmény miatt is elítélték.
Ezer autó parkol egy átlagos nyári hétvégén a marosvásárhelyi Somostetőn, néha egymás hegyén-hátán. Eddig ingyenes volt az állomásozás, most egy részen fizetni kell. Autóbuszjárat is van, de nem mindenki elégedett a programmal.
Tűz ütött ki Marossárpatakon kedden délután, de a tűzoltók gyors beavatkozása megelőzte a nagyobb bajt.
Ötven szabad ég alatt tárolt takarmánybála lángol a Beszterce-Naszód megyei Nagynyulason, de fennáll a veszélye, hogy továbbterjednek a lángok, ezért mentek át segédkezni a Maros megyei tűzoltók.
Száraz növényzet és haszonnövények kaptak lángra hétfőn délután több Maros megyei településen – közölte a Maros megyei katasztrófavédelem.
A tavalyihoz képest nagyobb helyszínnel, sokkal több zenei programmal és előadással, illetve a világ harmadik legjobb DJ-párosával készült idén a VIBE fesztivál, amelyre a négy nap alatt 106 ezren látogattak ki – derül ki a záró közleményükből.
Tűz ütött ki egy melléképületben Mezőbanyicán hétfőn hajnalban, a lángok a közeli lakóház tetejére is átterjedtek.
Magyarországi és helyi hivatalosságok is elkísérték utolsó útjára Marosvásárhelyen Kincses Előd jogászt, közírót. A család kérésére a temetés, amelyen részt vett Magyarország miniszterelnöke, Orbán Viktor is, nem volt sajtónyilvános.
Szászrégenben idén nem szervezik meg a városnapokat, inkább a fejlesztések befejezésére fordítják a pénzt.
Kilencedik alkalommal szervez családi napot az Erdélyi Református Nőszövetség a Maros megyei Bonyhán, a Bethlen-kastély parkjában július 5-én, szombaton.
szóljon hozzá!