A Zygota is része az újrainduló megtermékenyítési programnak

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Újraindította a Mesterséges megtermékenyítés és embriótranszfer elnevezésű országos programot az Egészségügyi Minisztérium. A programban az ország mintegy 25 klinikájából tizet választottak ki, ezek között szerepel a Zygota Maros Meddőségi Klinika. A szaktárca a beavatkozás költségeinek mintegy 40 százalékát fedezi.

Vass Gyopár

2015. június 07., 18:062015. június 07., 18:06

A Marosszentgyörgyön található intézmény orvosigazgatója, Nagy Barna nőgyógyász főorvos elmondta: nagyon várták a program újraindulását. Mivel a klinika és az országos egészségügyi program is 2011-ben indult, a kezdetekkor nem tudtak eleget tenni annak a jelentkezési feltételnek, mely megszabta, hogy legalább 50 párt kell kezelnie az intézménynek. Amikor pedig teljesíthették volna a részvételhez szükséges feltételt, már nem volt erre pénze a szaktárcának. „Nagyon sokan, akik eddig nem tudták megengedni maguknak, azoknak nagy segítséget jelent ez a támogatás, ami mintegy 40 százalékát fedezi a beavatkozás árának” – vélekedett az orvosigazgató.

A programra idén mintegy 1,8 millió lejt szán a szaktárca, mely összeg becsléseik szerint 300 párnak jelent majd segítséget. A program népszerűségének és az utalt pénzösszegek függvényében, a támogatás összege növekedhet is a költségvetés kiegészítésekor. A programban egyszer lehet részt venni, és megközelítőleg 62 ezer lej a támogatás összege – olvasható az egészségügyi minisztérium oldalán. Nagy Barna szerint a 300 nem olyan nagy szám, figyelembe véve, hogy évente mintegy 3000 beültetést végeznek az országban, de mindenképpen jó kezdetnek véli. A nőgyógyász főorvos arra is kíváncsi, hogy testvériesen osztják-e majd el a tíz klinika között az erre szánt összeget.
A hír egyelőre csak a Hivatalos Közlönyben jelent meg, a következő lépés a szerződéskötés a biztosítóval. Ha ez megtörténik, akkor ezentúl minden hónap első öt napján összeül majd egy bizottság a klinikán, elemzi a benyújtott iratcsomókat és dönt arról, hogy ki részesülhet támogatásban.

A meddőséget jelentő rendellenességek megléte mellett (a méhkürtök hiánya vagy elzáródása, hármas-négyes stádiumú endometriózis, férfi eredetű meddőség stb.) a párnak a következő feltételeknek is eleget kell tenniük: rendelkezzenek egészségügyi biztosítással, a nő testtömegindexe essen a 20-25 közötti tartományba, legyen 24-40 év közötti, és a petefészek kapacitását mutató AMH nevű vizsgálat során az eredmény legyen 1,1 ng/ml fölötti.

Nagy Barna elmondta: büszkék, hogy az ő klinikájukat is beválasztották a programba: „A kiválasztás egyik feltétele az volt, hogy az utóbbi két évben évente legalább száz mesterséges megtermékenyítést végezzünk. Egy másik kritérium a jó eredmények voltak, és mi ennek is eleget tettünk: a klinikánkon végezett beavatkozások 38-42 százaléka sikeres”. A programba már mintegy 40 pár jelentkezett, és a klinika vezetősége mindenkinek segít az iratcsomó összeállításában.

A Zygota Maros Meddőségi Klinika fennállásának négy éve alatt évente szinte százzal növekedett a beavatkozások száma: első évben 20, másodikban 120, harmadikban 165, míg tavaly 214 mesterséges megtermékenyítést végeztek.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 05., hétfő

Módosítani fogják a már felfestett sávokat a marosvásárhelyi Dózsa György utcában

A csatornafedők szintre emelésén dolgoznak Marosvásárhelyen a Dózsa György utcában, de ezzel nem érnek véget a két éve megkezdett munkálatok. Módosítani fogják a már felfestett sávokat is, a rendőrség utasítására.

Módosítani fogják a már felfestett sávokat a marosvásárhelyi Dózsa György utcában
2025. május 05., hétfő

Marosvásárhelyen is vetítik a Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál néhány filmjét

Idén először Romániában, Marosvásárhelyen is látható lesz a Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál, Magyarország egyetlen Oscar-kvalifikáló fesztiváljának néhány filmje.

Marosvásárhelyen is vetítik a Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál néhány filmjét
2025. május 05., hétfő

Nemet mondtak a tömbházépítésre Koronkán

Elsöprő többségben utasították el a helyiek a Maros megyei Koronkán a vasárnap tartott népszavazáson, hogy tömbházak épüljenek a településen. A községvezetők most már a lakosság döntésére is hivatkozva utasíthatják el a potenciális ingatlanbefektetőket.

Nemet mondtak a tömbházépítésre Koronkán
2025. május 05., hétfő

Jócskán megszorongatta Simion Antonescut Maros megyében

Noha Crin Antonescu nyerte a vasárnapi, első fordulós elnökválasztást Maros megyében, George Simion alig maradt el tőle.

Jócskán megszorongatta Simion Antonescut Maros megyében
2025. május 05., hétfő

Medvét fogtak be Segesváron

Egy háromszáz kilogrammos medvét csaltak kelepcébe és altattak el Segesváron hétfőre virradó éjszaka.

Medvét fogtak be Segesváron
Medvét fogtak be Segesváron
2025. május 05., hétfő

Medvét fogtak be Segesváron

2025. május 04., vasárnap

Koronkán dupla tétje van a választásnak

Koronkán vasárnap nemcsak az államelnök-jelöltek nevére lehet pecsételni. Egy másik szavazólapot is kapnak a helyiek, akik arról nyilváníthatnak véleményt, hogy akarják-e, hogy a településükön tömbházak épüljenek.

Koronkán dupla tétje van a választásnak
Koronkán dupla tétje van a választásnak
2025. május 04., vasárnap

Koronkán dupla tétje van a választásnak

2025. május 04., vasárnap

Teljesen kiégett egy autó Segesvár egyik utcáján

Kigyulladt személygépkocsihoz riasztották a segesvári hivatásos tűzoltókat szombatról vasárnapra virradó éjszaka.

Teljesen kiégett egy autó Segesvár egyik utcáján
2025. május 04., vasárnap

Eltűnt édesapját keresi egy marosvásárhelyi férfi

Idős édesapját keresi egy férfi Marosvásárhelyen, aki napok óta nem tért haza.

Eltűnt édesapját keresi egy marosvásárhelyi férfi
2025. május 02., péntek

Május elsején is résen voltak a közlekedésrendészek

Munkaszüneti napon sem pihentek a Maros megyei közlekedésrendészek: közel 300 autóvezetőt igazoltattak, alkohol- és drogteszteket végeztek, de volt, akinek a jogosítványát is bevonták, más szabálysértők pénzbírságot kaptak.

Május elsején is résen voltak a közlekedésrendészek
2025. május 02., péntek

Hárman megsérültek egy Segesvárnál történt balesetben

Három autó ütközött össze Segesváron péntek délelőtt a 13-as jelzésű országúton, hárman megsérültek – adja hírül a Maros megyei tűzoltóság.

Hárman megsérültek egy Segesvárnál történt balesetben