
Tíz hétig tartózkodott a Nyárádmentén egy franciaországi lány, aki tanulmányai ideje alatt önkéntesként jött dolgozni. Nem csak környezetünket, hagyományainkat ismerte meg, játékot is készített az itteni gyermekeknek.
2014. augusztus 21., 17:142014. augusztus 21., 17:14
2014. augusztus 21., 17:432014. augusztus 21., 17:43
Normandiából érkezett a Nyárádmentére a 19 éves Garance Pain. Érettségi után két évig posztgraduális tanulmányokat folytat természetvédelmi és környezetgazdálkodási területen, alapismereteket sajátíthat el és elmélyítheti az állat- és a növényvilágra vonatkozó ismereteit, ökológiát, területgazdálkodást tanulhat. Ugyanakkor szeretné elsajátítani a környezettudatosságra nevelés és a célközönséggel való kommunikáció csínját-bínját.
Kötelező módon részt kell vennie egy tizenkét hetes gyakorlati képzésen. Úgy döntött, ebből tíz hetet külföldön tölt. A Franciaország és Románia közötti kapcsolatokért felelős tanára kereste meg a marosvásárhelyi Fókusz Öko Központot, amelyen keresztül kapcsolatba került Kovrig Zoltánnal, a Nyárád és Küküllő mente Natura 2000 Gondnokság vezetőjével, aki elfogadta jelentkezését. Garance turistaként 2007-ben már járt Romániában a szüleivel. Élete legszebb kirándulása volt, az emberek kedvessége és főként az urbanizáció által még érintetlen táj szépsége lenyűgözte. Visszavágyott ide, hogy jobban megismerhesse az itteni hagyományokat, elsősorban a mezőgazdaság, a vidéki gazdálkodás területén. Habozás nélkül élt a nyárádmenti szervezet által felkínált lehetőséggel.
Társasjátékot készített
Néhány napos akklimatizáció után próbálta megérteni, hogyan működik a fogadó szervezet, kinek mi a feladata. Egy kártyajáték elkészítését javasolta, amelynek célja a tápláléklánc megértése, az élőhelyek és az ott élő állatok megismerése játékos módon. A célközönség: azok a fiatalok, gyerekek, akik környezetvédelmi témájú foglalkozásokon vagy táborokban vesznek részt. A játék elkészítése örömet jelentett, hisz nagy kihívás kitalálni egy olyan társasjátékot, amely végig leköti a gyerekek figyelmét. Megvallotta: repesett a szíve, amikor személyesen meggyőződhetett róla, mekkora örömmel vetették bele magukat a játékba a gyerekek. Itt tartózkodása alatt a Milvusz Csoport madártani egyesülettel tett közös kiruccanások is igazi élményeket jelentettek, rengeteg dolgot tanult tőlük.
Megismerte a romániai magyarokat
Voltak érdekfeszítő párbeszédei társadalmi kérdésekről vagy az itteni hagyományokról, az emberek közötti kapcsolatokról. Újdonság volt számára, hogy itt nagy számban élnek magyarok, és ittléte alatt alig volt alkalma románokkal beszélni. Először csodálkozott ezen, de házigazdáinak köszönhetően kezdte megismerni a romániai magyarok történelmét. Meglepte, hogy a két közösség nem igazán keveredik, mintha valami elválasztaná őket egymástól. Nem tudta eldönteni, hogy ennek történelmi, nyelvi okai vannak, vagy az életmódbeli különbségek hozzák ezt magukkal.
Az itteniekkel jó viszonyt sikerült kialakítania, vendégszeretők és beszédesek az emberek, az erdélyi táj mesés szépségű, a hagyományok csodálatosak – véli Garance, aki reméli, hogy lesz még alkalma visszatérni. Egyrészt az itt szerzett barátokkal találkozna, és még vannak országrészek, amelyeket szeretne felfedezni.
Szokatlan gyermekzsivajjal telt meg szombaton a marosvásárhelyi Vártemplom, ahol közös gyermeknapot tartottak a református gyülekezetek. Félezer kicsi, fiatal és felnőtt imádkozott és énekelt közösen.
Mikháza, a kis nyárádmenti falu ad otthont a Limesparknak, amely méltón képviseli a térség kivételes régészeti értékeit. A különleges múzeum szombat délelőtt nyitotta meg kapuit, és ezentúl minden keddtől vasárnapig várja látogatóit.
Rovarirtási akciót szervez Marosvásárhely Polgármesteri Hivatala szombat éjjel a város valamennyi területén. Azt javasolják, csukják be az ablakokat, ha arra jár a rovarirtó szereket permetező autó.
Több mint 58 kilogramm kannabiszt, kokaint, valamint mintegy 700 ezer lejt és 8 ezer eurót foglaltak le a hatóságok egy Maros, Kolozs és Fehér megyére kiterjedő akció során. Három gyanúsítottat harmincnapos előzetes letartóztatásba helyeztek.
Óriástojásból bújt elő a világ legnagyobb madarának fiókája a Marosvásárhelyi Állatkertben. A ritkán látható pillanatot videóra vették.
Hat házkutatást tartanak pénteken Maros megyében a rendőrök egy olyan büntetőügyben, amelyben a halászati jogszabályok megsértésének gyanúja miatt nyomoznak.
Új járóbeteg-rendelő épül Szászrégenben, annak érdekében, hogy a jelenlegi négy helyszín helyett egy helyen legyenek elérhetők az egészségügyi szolgáltatások. A kivitelezőt most választják ki, a beruházás húszmillió lejbe kerül.
Ro-Alert riasztásban hívják fel a Maros megyeiek figyelmét, hogy narancssárga viharjelzés érvényes csütörtökön este fél hétig. Több település érintett.
A nők szerepe a szecesszió művészetében témakört ismerhetik meg mindazok, akik június 13-án, szombaton részt vesznek Marosvásárhelyen a szecesszió világnapjának programjain.
Még 2007-ben kezdődött el a marosvásárhelyi fedett jégpálya és multifunkcionális sportbázis építése a Ligetben. Az eredetileg 2009-re tervezett beruházás azonban máig sem zárult le. Befejezéséhez idén további 15 millió lejre van szükség.
szóljon hozzá!