
Fotó: Boda L. Gergely
A november 16-án ünnepelt tolerancia világnapja alkalmával indították útjára Maros megyében is azt az országos szintű kampányt, melynek célja a szociális elfogadás fogalmának jobb megértése, hatékonyabb alkalmazása.
2015. november 16., 22:072015. november 16., 22:07
A Befogadó kormányzás nevű projekt keretében hétfőn kerekasztal-megbeszélést tartottak a Maros megyei kormánybiztosi hivatal kistermében. A projektet a Közalkalmazottak Országos Ügynöksége és a bukaresti Agenda 21 nevű civil szervezet bonyolítja, helyi partnereken keresztül. A Divers Egyesület mellett a szervezők sorában ott volt a Maros Megyei Tanács és a Maros Megyei Prefektúra.
Az eseményen a szociális elfogadás fogalmára összpontosítottak, bemutatták az országos szociális befogadási stratégiát és a résztvevők intézkedéseket javasoltak a helyi akcióterv lebonyolítására. A szervezők részéről Koreck Mária, a Divers Egyesület elnöke elmondta: „Célunk, hogy a közintézményekben dolgozók jobban megértsék a szociális elfogadás koncepcióját, támogassák az érintettek beilleszkedését. Bár több éve beszélünk róla, azt szeretnénk elérni, hogy ez a fajta elfogadás a közalkalmazottak munkáján keresztül az eddigiekhez képest még láthatóbb és érezhetőbb legyen. Ennek érdekében a projekt végén a szociális inkluzió országos stratégiájának helyi akciótervét próbáljuk kidolgozni, és ennek a mai alkalom az első lépése”.
Koreck Máriától (képünkön) azt is megtudtuk: a december 18-ig tartó kampány során több közintézmény alkalmazottaival fognak találkozni. Kérdésünkre, hogy hogyan látja ezt az intézmények közötti együttműködést, a Divers elnöke elmondta: ennek kidolgozása a jelenlegi feladatuk, viszont azt már tudja, hogy az ő szervezetük mit fog képviselni. „A roma integráció területén a korai oktatást, a délutáni oktatás feltétlen bevezetését és támogatását intézményi szinten. Fontosnak tartjuk elősegíteni azoknak a roma, de ugyanakkor vidéki környezetből származó fiataloknak az oktatását és munkahelyi beilleszkedését, akiknek nincs meg a kellő oktatási szintjük ahhoz, hogy szakképesítést kaphassanak”.
A kerekasztal-megbeszélésen a szervezőkön kívül részt vettek a statisztikai hivatal, a gyermekjogvédelmi igazgatóság, a kulturális igazgatóság, a tanfelügyelőség és más civil szervezetek képviselői.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.
A folyók nem biztonságos fürdőhelyek, hanem olyan vizek, amelyek akár néhány másodperc alatt is halálos veszélyt jelenthetnek még a tapasztalt úszók számára is – figyelmeztetnek a szakemberek.
Megszavazta Marosvásárhely önkormányzata az idei díszpolgárok névsorát, noha a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma nyílt levélben tiltakozott a jelöltek – különösen néhai Kincses Előd jogász, közíró – ellen.
Forgalomkorlátozások várhatók Erdőszentgyörgyön és a Bözödújfalusi-tó környékén vasárnap a nemzetközi Transylvania Triathlon Fesztival miatt.
Felvonulást és ünnepséget szervez a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szombaton Marosvásárhelyen a nemzeti lobogó napja alkalmából. A városnapokkal egy időben zajló eseményre George Simion pártelnököt is várják.
Személyautót sodort el a vonat a Maros megyei Bánffytanya településnél szerda délután. A szerencsés kimenetelű vasúti balesetben senki sem sérült meg.
szóljon hozzá!