
Az idei Vásárhelyi Forgatag új színfolttal, de talán inkább egy sötétkamra képzetével gazdagodik. A Rotaract Téka Club és a Marosszéki Közösségi Alapítvány idén először közösen szervezi meg az Invisible Café – Láthatatlan kávézó projektet.
2014. augusztus 27., 09:262014. augusztus 27., 09:26
2014. augusztus 27., 09:332014. augusztus 27., 09:33
Azt szeretnék érzékeltetni, hogy miként élnek közöttünk a látássérültek, s ehhez saját tapasztalattal segítenék hozzá a forgatagon megforduló látogatókat. Ezzel a kísérlettel az empátia érzését akarják kialakítani a nagyközönségben, vagy ha már megvan, fokozni olyan emberekben, akik eddig nem tapasztalhatták meg, milyen érzés teljes értékű emberi életre törekedni az olyan személyeknek, akik valamilyen okból teljesen, vagy részlegesen elvesztették látásukat.
A klub egyik képviselője érdeklődésünkre elmondta, mire is számíthatnak azok, akik ellátogatnak a Maros-parti, konténerből kialakított láthatatlan kávézóba. Tulajdonképpen a kávézó a látók számára nagyon is látható, addig, amíg át nem lépik a bejáratát. Innen kezdődik majd a láthatatlan világ számukra, amiben el kell igazodniuk. A belteret ugyanis sötét textíliával vonják be úgy, hogy a fény még a legkisebb résen se hatolhasson be, a beltérben pedig 2-3 asztal és egy söntésként működő pult várja a vendégeket, akiknek koromsötétben kell eligazodniuk. Így kell elfogyasztaniuk a megrendelt italokat, s ugyanilyen körülmények között kell kifizetniük az – amúgy nem túl borsos – egységárat. Meg kell előzetesen tanulniuk a papírpénzek nagyságából, az érmék alakjából, átmérőjéből kikövetkeztetni a címletet.
Csütörtöktől a hét végéig lehet majd látogatni a Láthatatlan kávézót 15 órától 18 óráig. Előtte 12 és 15 óra között vetélkedőket tartanak. Ugyanilyen nemlátó módszerrel kell íz alapján megkülönböztetni egymástól a gyümölcsöket, zöldségeket, kockacukorból tornyot építeni, bekötött szemmel részt venni ruhapróbán.
És nyerni is lehet. Az itt készülő fotókat feltöltik a Facebookra, s a közönség szavazhat arra, aki a legjobban tetszik neki ebben a világtalan tevékenységben. Aki pedig a legtöbb szavazatot kapja, vásárlási utalványt nyerhet. A legnagyobb nyereség viszont az, hogy az emberek megtapasztalhatják, milyen az, ha valaki önhibáján kívül és akaratától függetlenül kénytelen sötétségben élni, s eközben arra törekszik, hogy teljes értékű életet éljen. A végső megállapítás pedig az lesz: lehet, mert kell.
Nagytestű kutya tetemét emelték ki hétfőn reggel a Marosból, a folyó marosvásárhelyi szakaszán – közli a Maros megyei tűzoltóság.
Négy személyt szállítottak kórházba egy balesetet követően, amely szombaton reggel történt Fehéregyházán.
Gyerekzsivaj, viaszos kesicék és két pelyhes kiscsibe – nagycsütörtökön a régi hagyományok jegyében, közösen írták meg húsvéti tojásaikat a marosvásárhelyi Gecse utcai református gyülekezet tagjai.
Fennállásának 170. évfordulóját ünnepli a marosvásárhelyi Stefánia Napköziotthon, ehhez a különleges alkalomhoz a közösséget is bevonnák: régi fotókat keresnek a jubileumi kiállításhoz.
Napirendre került a játéktermek korlátozása vagy kitiltása. Marosvásárhelyen már készül a tervezet, Koronkán teljes tiltásról szavazhatnak, Nyárádszeredában még mérlegelnek, Szászrégenben pedig a lakók egyértelműen az elköltöztetés mellett álltak ki.
A Maros megyei Uzdiszentpéter polgármestere az egyik őrizetbe vett gyanúsított a három közül, akiket előállítottak húsz házkutatást követően egy áramlopást felgöngyölítő rendőrségi akció során – értesült igazságügyi forrásokból az Agerpres hírügynökség.
Őrizetbe vettek három férfit egy áramlopást felgöngyölítő rendőrségi rajtaütés után Maros megyében, ahol húsz házkutatást tartottak csütörtökön.
Rendőröket riasztottak egy összetűzéshez csütörtök este a Maros megyei Felsőrépán, de nemhogy csillapodott volna a helyzet, hanem még inkább eldurvult.
A hosszú és kihívásokkal teli út után a gólyák egy része visszatért országunkba. A sáromberki, webkamerával megfigyelt két fészek sem maradt üresen – derült ki a gólyákat megörökítő felvételekről, amelyeket a Milvus Csoport tette közzé.
A Maros megyei szociális és gyermekvédelmi igazgatósághoz fordult a rendőrség annak a két dicsőszentmártoni kislánynak az ügyében, akiket az eltűnésük után egy nappal találtak meg.
szóljon hozzá!