
Fotó: Gligor Róbert László
Alig kezdték el megépíteni a tervezett magasított gyalogátkelőket a felújított nyárádszeredai utakon, máris feljelentést tettek Tóth Sándor polgármester ellen.
2015. december 10., 19:402015. december 10., 19:40
Az elöljáró elmondta: az Andrásfalvi úton lakó egyik magánszemély fogalmazott meg kifogásokat, és kérte a rendőrségtől az új építmények megvalósításának kivizsgálását. „Engem különösebben nem zavar a feljelentés. A tervezett gyalogátjárók részei annak a nagy útfelújítási tervnek, amely a városon áthaladó két megyei utat érinti, és amelyet az elmúlt évek során valósítottak meg. Mint ezeknek az útszakaszoknak a kezelője, az önkormányzat beszerezte a szükséges engedélyeket, a gyalogátkelők esetében pedig a megyei közlekedésrendészettől még egy láttamozást kell megkapniuk” fejtette ki Tóth Sándor. Hozzátette: szerinte két év múlva biztosan meg fogja köszönni a feljelentő a megépítést, hiszen a magasított gyalogátkelő jelentősen csökkenteni fogja a járművek közlekedési sebességét a településen belül.
Mint elmondta, korábban az Andrásfalvi úton lakók kérték az elöljárót, hogy mihamarabb építtessen gyalogátkelőkat. „Tíz emberből kilenc ember igényeli ezt, egy nem, az pedig feljelent” – summázott a városvezető.
Az önkormányzat ezen a héten kezdte el megépíttetni a tervezett hat magasított gyalogátkelőt, amely a sebességkorlátozás mellett a gyalogosok biztonságát is növelné. Ebből három épül tanintézetek előtt, három pedig olyan helyeken, ahol szükségesnek vélték, hogy ezáltal is csökkentsék a járművek sebességét.
Az útfelújítás során szóba került egy körforgalom kialakítása a főtéren. Kérdésünkre a polgármester elmondta: ennek megépítését tavaszra halasztották. Egyrészt az időjárás miatt, másrészt mert szeretnék kikérni a lakosság véleményét ebben a kérdésben.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.
A folyók nem biztonságos fürdőhelyek, hanem olyan vizek, amelyek akár néhány másodperc alatt is halálos veszélyt jelenthetnek még a tapasztalt úszók számára is – figyelmeztetnek a szakemberek.
Megszavazta Marosvásárhely önkormányzata az idei díszpolgárok névsorát, noha a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma nyílt levélben tiltakozott a jelöltek – különösen néhai Kincses Előd jogász, közíró – ellen.
Forgalomkorlátozások várhatók Erdőszentgyörgyön és a Bözödújfalusi-tó környékén vasárnap a nemzetközi Transylvania Triathlon Fesztival miatt.
Felvonulást és ünnepséget szervez a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szombaton Marosvásárhelyen a nemzeti lobogó napja alkalmából. A városnapokkal egy időben zajló eseményre George Simion pártelnököt is várják.
Személyautót sodort el a vonat a Maros megyei Bánffytanya településnél szerda délután. A szerencsés kimenetelű vasúti balesetben senki sem sérült meg.
szóljon hozzá!