
Fotó: Gligor Róbert László
A Nyárád- és a Kisküküllőmente Natura 2000 területen odafigyelnek nemcsak a védett élőlényekre, hanem a lakosság, a gyerekek tájékoztatására is.
2015. május 06., 19:452015. május 06., 19:45
Szatmári Borbála biológust és tanárnőt szerdán a nyárádszentmártoni tanintézetbe kísértük el, ahol az ovisok és kisiskolások nagy izgalommal várták őt. Mivel a hétvégén a madarak és fák világnapja lesz, sok tanintézetben ezen a héten ebben a témakörben szerveznek foglalkozásokat – mondta el Bori, miközben a gyerekek gyűrűjében a padlóra ülve vezette a tevékenységet, kifejtve, hogy a madaraknak és fáknak szükségük van egymásra. Ezután különböző madárfajokat ismertek fel közösen, elbeszélgetve azok táplálékáról, élőhelyéről.
A mindenki által ismert fecske, gólya mellett a környezetünkben élő, de általunk kevésbé ismert fajokkal is találkozhattak a gyerekek, mint a haris, tövisszúró gébics, jégmadár. Nagy érdeklődéssel fogadták az apróságok a madarak által kiadott, jellegzetes hangokat is, és csakhamar össze is tudták illeszteni a madarat élőhelyével, táplálékával és hangjával.
Ezután az udvarra vonulva kisebb csoportokra oszolva keresgéltek megadott színű növényeket és tárgyakat, amelyből elkészítették az iskola szivárványát, és láthatták, mennyire színes és élő a körülöttünk levő környezet. Azonban a gyűjtődobozban papír és műanyag is maradt, amiről kiderült, hogy egyikük néhány hét, hónap alatt lebomlik, míg a másik több száz évig épen ott marad a természetben. Azt is hallhattuk: a Nyárádba kerülő palack, műanyag egészen a Csendes-óceánig jut, ahol az áramlatok egy kis szigethez sodorják, s ez a hely lassan már egy országnyi „hulladéktárolóvá” vált.
A foglalkozást játékkal zárták: a víziállatok belegabalyodnak a műanyagba, s míg egyesek ki tudnak szabadulni, mások elpusztulnak – a gyerekeknek is meg kellett próbálkozniuk szabadulni a többi testrész használata nélkül a kezükre csavart gumitól.
A foglalkozás végén Bori megdicsérte a gyerekeket, amiért ilyen tiszta az iskolaudvaruk és hogy szelektív hulladékgyűjtést végeznek az iskolában, óvodában, majd apró ajándékkal kedveskedett mindenkinek. A maguk során a gyerekek megköszönték a tevékenységet, elmondva: mennyire érdekesnek találták a madárfajok felismerési gyakorlatait és a madárhangokat. Hajdú Sára tanítónő és Marton Erzsébet Zsófia óvónő érdeklődésünkre elmondták: az ilyen foglalkozások nemcsak a gyerekeknek, hanem bármely pedagógusnak nagyon hasznosak, ezért örülnek, hogy a környezetükben elterülő Natura 2000 területek gondnoksága figyelmet fordít az oktatásra, így a gyerekek gyorsan és könnyen hozzájuthatnak sok hasznos ismerethez, információhoz.
Érdeklődésünkre Szatmári Borbála elmondta: tapasztalata szerint a vidéki iskolák diákjai nagyon sok természeti ismerettel rendelkeznek, sokat tartózkodnak a szabadban. A tavalyi nevelési projektjük után idén is visszajárnak az iskolákba, szívesen fogadják a meghívásokat és megpróbálnak mindegyiknek eleget tenni ezután is. Az Iskola másként hét keretében a bekecsalji iskolákban tartottak foglalkozásokat, ahol kézimunkával készítettek védett növényeket, de beszélgettek gyógynövényekről is.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.
szóljon hozzá!