Nemrég költségvetés-kiigazítást végzett az ákosfalvi községi tanács, és eldöntötte, hogy a leosztott 1,2 millió lejt milyen beruházásokra fordítja az idén.
2015. szeptember 16., 14:552015. szeptember 16., 14:55
Mivel a község az év elején nem részesült az állami alapokból, a nemrég kapott pénzt úgy kellett elosztani, hogy a közigazgatás és annak szolgáltatásai az év végéig működőképesek legyenek, a fennmaradó összegeket pedig beruházásokra fordítják – tudtuk meg Osváth Csaba polgármestertől.
Így már hozzá is láttak a nyárádszentbenedeki Tholdalagi-kastély restaurálásának folytatásához. A tavasszal megtörtént a tetőzet faszerkezetének felújítása, ezért fontosnak tartják ennek befedését még idén, hogy a téli időjárás ne rongálja meg azt. Ennek érdekében már hét teherautónyi tetőcserepet rendeltek, és hogy az egykori, hagyományos építészeti stílust megőrizzék „hódfarkú” cserepet használnak majd.
A községvezetés fontosnak tartja, hogy azokon a településeken, ahol eddig nem történt kellő útjavítás, ott erre is jusson az idén. Így Ákosfalva mellékutcáinak aszfaltozását készítik elő több mint két kilométeren. Ha találnak megfelelő vállalkozót, és a keretösszegbe is beleférnek, akkor az idén mindenképp kiviteleznék ezt.
A zöldövezetekre is figyelmet fordítanak, jelenleg Harasztkeréken a faluközponti park bővítése van napirenden. Az új óvoda melletti zöldövezetben egy multifunkcionális játéktér is helyet kapna, amelyet a kisgyerekek, fiatalok, de akár a nők is használhatnának szabadidős tevékenységekre. A munkálatot az önkormányzat csoportjával kezdték el, és önerőből végzik. A polgármester szívesen részt vesz a munkálat levezetésében is, de elvárná a harasztkeréki lakosságtól, hogy minél többen kapcsolódjanak be a munkálatba.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.
A folyók nem biztonságos fürdőhelyek, hanem olyan vizek, amelyek akár néhány másodperc alatt is halálos veszélyt jelenthetnek még a tapasztalt úszók számára is – figyelmeztetnek a szakemberek.
Megszavazta Marosvásárhely önkormányzata az idei díszpolgárok névsorát, noha a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma nyílt levélben tiltakozott a jelöltek – különösen néhai Kincses Előd jogász, közíró – ellen.
Forgalomkorlátozások várhatók Erdőszentgyörgyön és a Bözödújfalusi-tó környékén vasárnap a nemzetközi Transylvania Triathlon Fesztival miatt.
Felvonulást és ünnepséget szervez a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szombaton Marosvásárhelyen a nemzeti lobogó napja alkalmából. A városnapokkal egy időben zajló eseményre George Simion pártelnököt is várják.
Személyautót sodort el a vonat a Maros megyei Bánffytanya településnél szerda délután. A szerencsés kimenetelű vasúti balesetben senki sem sérült meg.
szóljon hozzá!