A helyiekkel dolgozták ki a jövőkép-javaslatot

Hazai és európai döntéshozóknak juttatják el azokat a szakpolitikai javaslatokat, amelyeket a hamarosan záruló projekt végén fogalmaz meg a marosvásárhelyi Milvus Csoport madártani és természetvédelmi egyesület és partnerei a tájhasználattal kapcsolatosan.

Gligor Róbert László

2016. július 07., 19:032016. július 07., 19:03

Lassan a végére ér az Ökoszisztéma szolgáltatások felmérése és térképezése a Nyárád- és Kis-Küküllő menti Natura 2000 területeken című projekt, amelyet a Milvus két partnerével, a Magyar Tudományos Akadémia Ökológiai Kutatóközpontjával és a CEEweb for Biodiversity nevű, közép- és kelet-európai természetvédelmi civil szervezetek hálózatával együttműködve valósít meg. A projektben az MTA a kutatási hátteret biztosítja, a CEEWeb pedig a projekt eredményeit viszi európai szintre. A kezdeményezők nagyon fontosnak tartják, hogy az emberek a természeti értékeket ne csak önmagukban lássák, és a Natura 2000-et se csak külső kötelező szabályokként, hanem érezzék, hogy a természeti értékeknek az ő életükben is értéke van.

A természeti értékeket és az ökoszisztéma szolgáltatásokat több szakaszban vizsgálták a projekt során, és mindenikbe bevonták a célterületen élők több kategóriáját (önkormányzatok, intézmények, gazdálkodók, vadászok, értelmiségiek, stb.), és egy tanácsadó testületet is létrehoztak, hogy a döntésekben az érvényesüljön, ami a helyi lakosságnak fontos, mert ettől lesznek a projekt eredményei is hitelesek. A tanácsadó testületi üléseken és műhelymunkákon együtt vizsgálták azokat a tényezőket, amelyek az ökoszisztéma szolgáltatásokat jellemzik és változásaikat meghatározzák. Fontos, hogy az értékeket meg is őrizze a térség, hogy azok a jövőben hozzájárulhassanak az itt élők jólétéhez. Ugyanakkor jövőképeket is alkottak a helyiekkel, és négy elképzelés született. Ebből egyet választottak ki, a legideálisabbat, és a testület szerdai ülésén azt vizsgálták meg. Törvényi vagy helyi intézkedési ötleteket gyűjtöttek, amelyek segítenének a következő huszonöt év alatt elérni az ideális állapotot – tudtuk meg Kelemen Katalintól, a Milvus munkatársától. A projekt lassan a végére ér, az ökológiai szolgáltatásokat nemcsak feltérképezték, hanem gazdasági, pénzben kifejezett értékeket rendelnek melléjük. Készül az az összegző tanulmány is, amely a munkamódszereket, eredményeket mutatja be, elkészülnek a végleges térképek és a gazdasági értékelés.

A projekt elején végeztek egy politikai és törvénykezési elemzést is romániai és EU-s szinten, és a most összegyűjtött ötletek, javaslatok felhasználásával szakpolitikai javaslatokat fogalmaznak meg, amelyeket széles körben tesznek közzé. Helyi szinten is fontos ezek ismertetése, megkapják az önkormányzatok és megyei intézmények is, majd a bukaresti és brüsszeli törvényhozókhoz is eljuttatják, hogy elemezzék azokat. A CEEWeb nagyon aktívan részt vesz az EU különböző bizottságaiban, így lobbizni, hatni próbálnak az EU döntéshozóira, hiszen a romániai tájhasználat és gazdálkodás nem ugyanolyan, mint például a magyarországi, de egészen más, mint például a nyugat-európai, ezért nem lehet egységes „kaptafára húzni” a kérdést: Románia szintjén más figyelmet és támogatásokat igényelnek a gazdálkodók, de a tájváltozások is másak lehetnek.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 10., szerda

Nyilvános vitára hívják a marosvásárhelyieket

A Maros partját és parkjait érintő fejlesztési elképzeléseket ismerteti a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal, a lakosságot nyilvános fórumra hívják, hogy bemutassák az elképzeléseket.

Nyilvános vitára hívják a marosvásárhelyieket
2025. szeptember 09., kedd

Még mindig a sótalanító berendezésekra várnak, hogy legyen rendes ivóvizük

Napok kérdése és aláírják az illetékes hatóságok a sótalanító berendezések beszerzésére vonatkozó szerződéseket és elkezdődhet a felszerelésük, beüzemelésük. Negyvenezer Maros megyei lakosnak lehet újra tiszta, vezetékes ivóvize.

Még mindig a sótalanító berendezésekra várnak, hogy legyen rendes ivóvizük
2025. szeptember 09., kedd

George Enescu hegedűjén szólalnak meg az évadnyitó dallamok

A George Enescu Nemzetközi Fesztivál keretében nyitja meg az új évadot a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia szerdán, amikor a Kultúrpalota nagytermében többek között az Isztambuli Állami Szimfonikus Zenekar is fellép.

George Enescu hegedűjén szólalnak meg az évadnyitó dallamok
2025. szeptember 09., kedd

Új helyszínen lesz a nemzetközi kutyakiállítás

Dán-svéd őrkutyát és continental bulldogot is hoznak a marosvásárhelyi nemzetközi kiállításra, amelyet idén a Víkendtelepen tartanak. A ritka fajták mellett a közismert és népszerű kutyákat is meg lehet csodálni.

Új helyszínen lesz a nemzetközi kutyakiállítás
2025. szeptember 08., hétfő

Autóból lopott pénztárcát egy kiskorú, előzetes letartóztatásba került

Harmincnapos előzetes letartóztatásba helyeztek egy 16 éves fiatalt, miután pénztárcát lopott el egy autóból az elmúlt hétvégén Marosvásárhelyen – közli a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság.

Autóból lopott pénztárcát egy kiskorú, előzetes letartóztatásba került
2025. szeptember 08., hétfő

Gyakorlat: mit kell tenni vegyi katasztrófa esetén?

Katonák, a hegyivadász alakulat és a vegyibaleset-elhárító egység tagjai gyakorlatoznak az elkövetkező napokban a marosvásárhelyi vegyipari kombinátnál.

Gyakorlat: mit kell tenni vegyi katasztrófa esetén?
2025. szeptember 08., hétfő

Fekete szalagok nélkül, új reménnyel indult el az újraalapított katolikus iskola Marosvásárhelyen

Egyházi és világi elöljárókkal, az iskola közösségével telt meg a Keresztelő Szent János Templom hétfőn az újraalapított Római Katolikus Líceum tanévnyitóján, amelynek fő mozzanatait Tamási Zsolt iskolaigazgató hajtotta végre az ünnepség végén.

Fekete szalagok nélkül, új reménnyel indult el az újraalapított katolikus iskola Marosvásárhelyen
2025. szeptember 08., hétfő

Az ünnepélyes tanévnyitók helyett az utcán tiltakoztak

A Bolojan-kormány lemondását követelték hétfőn délelőtt a Maros megyei prefektúra előtt összegyűlt tiltakozók. A tanügyben dolgozók mellett ott voltak a szociális igazgatósághoz tartozó alkalmazottak, de a polgármesteri hivatalok dolgozói is.

Az ünnepélyes tanévnyitók helyett az utcán tiltakoztak
2025. szeptember 08., hétfő

Szúnyog- és kullancsirtás kezdődik Marosvásárhelyen

Szúnyog- és kullancsirtást végeznek Marosvásárhely közterületein az esti órákban, és ellenőrzik a patkánycsapdákat is – tájékoztat a polgármesteri hivatal Facebook-oldalán.

Szúnyog- és kullancsirtás kezdődik Marosvásárhelyen
2025. szeptember 07., vasárnap

Meghalt egy motoros Maros megyében

Életét vesztette egy 42 éves motoros vasárnap délután a Maros megyei Monosfaluban.

Meghalt egy motoros Maros megyében
Meghalt egy motoros Maros megyében
2025. szeptember 07., vasárnap

Meghalt egy motoros Maros megyében