
Fotó: Boda L. Gergely
A Súrlott Grádics ügyében történt fejleményekről és a műemlékek feliratozásáról beszélt Kovács István Dávid, a Demokratikus Marosvásárhelyért Egyesület elnöke.
2015. május 08., 17:562015. május 08., 17:56
Mint arról már beszámoltunk, a marosvásárhelyi bíróság melletti ügyészség megszüntette az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) tavaly július végén iktatott feljelentése nyomán indított eljárást. Az egyesület a Súrlott Grádicson végzett szakszerűtlen felújítási munkálatokat kifogásolta.
A döntésre reagálva, a Demokratikus Marosvásárhelyért Egyesület május 4-én iktatta a marosvásárhelyi bíróság melletti ügyészségen panaszát, amelyben azt kéri a főügyésztől, vizsgálja újra az ügyet. „Kértük, hogy vonja vissza a város főépítésze által még egy évig meghosszabbított építkezési engedélyt, és vegye figyelembe a Kulturális Minisztérium által jóváhagyott engedélyt, amelyben sehol sem szerepel a padlástér térfogatának megnagyobbítása, a bádogtető és a polisztirén szigetelés sem” – mutatott rá Kovács. Ezenkívül iktatták a polgármesteri hivatalban a város főépítészéhez, Miheţ Florina Danielához intézett levelüket is, amelyben azt kérik: vonja vissza az építkezési engedélyt, illetve szolgáljon magyarázattal arra, hogy a műemlékvédelmi törvények ismeretében miért adott engedélyt a felújítási munkálatokra.
Ezenkívül nyílt levélben fordultak az Országos Korrupcióellenes Ügyészséghez (DNA), amelyben a főépítész által kibocsátott engedély törvényességét kifogásolják.
A sajtótájékoztató másik témája a műemlékek feliratozása volt. A Kulturális Minisztérium rendelete értelmében 2015 végéig a kisebbségek nyelvén is feliratozni kell azokat a műemlékeket, amelyek az érintett kisebbség kulturális örökségéhez tartoznak. „A februári tanácsülésen megszavazták, hogy több nyelven, azaz magyarul is feliratozni kell a műemlék épületeket” – emlékeztetett Kovács, hozzátéve, hogy a határozat 130 ingatlant érint. Az egyesület vezetője úgy véli, hogy az év végéig kihelyezendő feliratok ügyében nem történt előrelépés, rámutatva, hogy: „a költségvetésben is csak 50 ezer lejt különítettek el erre a célra, és még a közbeszerzési kiírást sem tartották meg”. Amint arról korábban beszámoltunk, Kovácsék közakadozásból elkészítették az első ilyen jellegű táblát, az Apolló-palota adataival. A tábla azóta sem került fel, jelenleg a hivatalos építkezési engedélyeket igyekeznek beszerezni.
„Szándékunk addig kísérletezni a város főépítészénél, amíg belátja, hogy nem lesz oka visszautasítani a műemléktábla kihelyezését az ingatlanra, és a polgármesterrel karöltve kiadja az engedélyt” – fogalmazott Kovács, aki azt is elmondta: adományokat fogadnak a Gát utca 6. szám alatti székhelyükön, azért, hogy a második műemlék-ismertető táblát is elkészíthessék. Hozzátette: hogy melyik épületre, azt a marosvásárhelyiek döntésére bízzák.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.
szóljon hozzá!