Fotó: Gligor Róbert László
Ünnepelt a szentgericei református gyülekezet: sikerült befejezniük templomuk feljavítását, gyülekezeti központjuk építését, valamint székelykapu is várta a vasárnapi rendezvényre érkezőket.
2015. szeptember 07., 19:242015. szeptember 07., 19:24
Erre az alkalomra egyházi és közigazgatási elöljárókat, politikusokat és a holland testvérgyülekezetet hívták meg a gericeiek, mindazokat, akik hozzájárultak valamivel az örömükhöz. Az ünnepi istentiszteleten nt. Bíró István küküllői esperes ágendai szolgálata után ft. Kató Béla püspök hirdette Isten igéjét: ami az embereknél lehetetlen, az Istennél lehetséges.
Az ároni áldást a ft. püspök adta Szentgerice templomára és népére, majd Batizán Attila helyi lelkész köszöntötte az egyház vezetőit. A helyiekkel ünnepeltek a rákosdi és a nagyborosnyói gyülekezetek küldöttei is, ez utóbbi nevében Németh Zoltán lelkész üdvözölte a szentgericeiek példamutató munkáját, de a megvalósított óriási munkáért nt. Bíró István esperes dicséretét is kiérdemelték a helyiek. Jelen volt a hollandiai Dronten testvérgyülekezet küldöttsége is, amely elégedetten nyugtázta, hogy az általa nyújtott pénzügyi támogatásokkal jól sáfárkodott a gyülekezet és minden szentgericei.
A gyülekezeti ház megáldását a ft. püspök végezte, majd a borosnyóiak nevében Kakucs Etelka szólalt fel. Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke olyan alkalomnak nevezte a vasárnapit, amikor van minek örülniük a szentgericeieknek: ez az otthon megerősítésének a pillanata, ami azt is jelzi, hogy a jelenlegi népvándorlás korában innen nem akarnak elmenni az emberek. Szabó Árpád, Maros Megye Tanácsának alelnöke úgy vélte, Szentgericén a hit és szeretet itthon van és nagy dolgokra képes, míg Veres László egyházmegyei főgondnok szerint hittel van élet és alkotás, és ezt bebizonyították Szentgericén.
Batizán Attilától megtudtuk: a gyülekezet 2011-ben kezdte el lépésről lépésre felújítani templomát. 1677-ben épült az első fatemplom, száz évvel később egy újnak alapjait tették le, később ezt a hajlékot bővítették, átalakították. A gyülekezeti ház építését is 2011-ben kezdték el, tavaly költözött be a lelkészi család, idénre pedig teljesen elkészült. Van benne lelkészi iroda és a gyülekezet által is használható helyiség, továbbá holland bútorokkal és játékokkal ellátott ifjúsági klub, amelyet remélhetőleg szép számban vesznek birtokba a fiatalok.
A templom javítását a gyülekezet mellett Maros Megye Tanácsa és a Bethlen Gábor Alap támogatta. A gyülekezeti központ építése 60 ezer euróba került, nagyrészt magyarországi forrásokból: Szerencsejáték Zrt., Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Bethlen Gábor Alap, mellettük a holland Dronten gyülekezete, a svájci Gustav-Adolf-Werk egyházi segélyszervezet, az Erdélyi Református Egyházkerület és a hazai kultuszminisztérium, továbbá köszönet illeti Nagy József Attila tervezőt, az RMDSZ országos és megyei szervezeteit, Balogh Józsefet, Csongvai Attilát, Farkas Eleket, Csont Gyulát és Molnár Antalt.
Szombaton 16 óráig lezárják a 15-ös jelzésű (E578), Marosvásárhely és Kolozsvár közötti országút Maroskece-közeli (15. és 23. kilométer között) szakaszát.
Fotográfia és művészet címmel szervez kerekasztal-beszélgetést a Művészeti és Népiskola január 26-án 16 órától a sepsiszentgyörgyi Föld Szint közösségi téren.
Egy eltűn férfit keresnek Dózsa György községben a Nyárád folyó mentén. Kedden az akcióhoz a Maros megyei rendőrség és tűzoltóság, egy búvárcsapat és helyi önkéntesek is csatlakoztak – adja hírül a Maros megyei tűzoltóság.
A telekkönyvi hivatal nyilvántartása szerint a Bolyai utca 5. szám alatti marosvásárhelyi ingatlant 1915-ben telekkönyvezték a Marosszéki Közbirtokosság tulajdonába – reagált a Székelyhonnak Péter Ferenc a Maros Közbirtokosság elnöke.
Marosvásárhelyen a Bolyai téren levő, 550 000 euróra felértékelt ingatlannal 2020-ban még a város rendelkezett, 2023-ban azonban már a szovátai székhelyű Maros Közbirtokosság szerepel a telekkönyvi kivonaton tulajdonosként.
A Kis-Küküllő menti bornak régi hírneve van, a kisgazdák azonban nehezen tudnak megbirkózni a bürokratikus hatósági elvárásokkal. 2022 végén egy egrestői borpincében jártunk.
Szombaton és vasárnap ingyen lehet utazni a városi buszokon Marosvásárhelyen. A városi önkormányzat még tavaly döntött arról, hogy a tömegközlekedési eszközök használatának népszerűsítése érdekében lehetővé teszi, hogy hétvégén ingyen lehessen utazni.
Több mint 500 millió lejt különítenek el az országos helyreállítási tervvel (PNRR) lehívott alapokból 55 járóbeteg-szakrendelő korszerűsítésére és felszerelésére – jelentette be pénteken az egészségügyi tárca.
Egy teherautó és egy személygépkocsi balesetezett pénteken délután a marosvásárhelyi Segesvári úton. A város elkerülőútján az érintett szakaszon a forgalmat leállították mindkét sávon.
Elindult az erdélyi magyar startupok versenye. A MaStart nevet viselő megmérettetést március 2-án tartják Marosvásárhelyen, a Multinvest IncubCenterben (Fabricii de Zahăr utca 18.)
szóljon hozzá!![Hozzászólások](https://szekelyhon.ro/template/szekelyhon_new/images/dropdown.svg)