A birodalom visszavágására készülnek Mikházán

•  Fotó: Kósa István

Fotó: Kósa István

Augusztus 8-án a Maros Megyei Múzeum és a Csűrszínház Egyesület harmadik alkalommal szervezi meg a 3R (Római) Fesztivált a ferences rendi kolostoráról és csűrszínházáról ismert Mikházán.

Szucher Ervin

2015. július 20., 19:092015. július 20., 19:09

2015. július 20., 19:122015. július 20., 19:12

„Több mint ezerötszáz évvel a Római Birodalom bukása után, a római határok újra benépesülnek. A gladiátorok, római legionáriusok, rabszolgák, barbárok és Róma polgárai visszatérnek Mikházára” – hirdetik a szervezők, akik az idén is népes közönségre számítanak.  

A Maros Megyei Múzeum koordinálásával 2010 óta intenzíven kutatják a térség limes szakaszhoz tartozó lelőhelyeket, melynek célja előkészíteni azt a dokumentációt, amelynek alapján azok felkerülhetnek az UNESCO világörökségi listájára. A limes néven ismert határvédelmi rendszer egyike a római civilizáció legcsodálatosabb alkotásainak, amelyből több mint hetven kilométer esik a mai Maros megye területére. A történészek szerint valamikor ötszáz fős segédcsapatok állomásoztak Marosvécsen, Mikházán és Sóváradon. A kutatók ugyanakkor római őrtornyok maradványaira bukkantak Felsőrépán, Felsőidecsen, Libánfalván, Alsóköhéren és Nyárádremete határában.

A 3R (Római) Fesztivál kiváló családi és közösségi programnak ígérkezik, ahol életkortól függetlenül megismerhetik a rómaiak titkait, mesterségeit, hétköznapjait, hadászati technikáját, mindazt, amit tőlük örököltünk, és ami évszázadokon keresztül a világ uraivá tette a rómaiakat. A rendezvény keretében a régészek bemutatják a legújabb kutatások eredményeit, és betekintést nyújtanak a feltárások módszertanába is. A fesztivál egyik fénypontja a gladiátorharcok és légiós katonák hadgyakorlata. A résztvevők ugyanakkor megismerkedhetnek a gladiátorok és a római katonák öltözetével és fegyverzetével. A nap folyamán a római tartományok lakosainak mindennapjait megelevenítő tevékenységeken és műhelymunkákon lehet részt venni. Lesz mozaikkészítés, kerámiaművesség, kovácsműhely, római borkóstoló, íjászbemutató, társasjátékok és rabszolgavásár.

Amint korábban beszámoltunk róla, a limes-kutatási projekt keretében a múzeum két, ideiglenes faépületet is készül felhúzni a közeljövőben a bekecsalji kis faluban, melyben bemutatná eddigi környékbeli ásatásainak eredményeit, illetve azt, hogy mit is jelentett a római birodalom keleti határa. Soós Zoltán múzeumigazgató szerkesztőségünknek elmondta, hogy egy másik, uniós program keretében a valamikori parancsnoki épületet is szeretnék újjávarázsolni.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét

Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.

Embert keresnek a Marosban Lekencénél
Embert keresnek a Marosban Lekencénél
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

2026. június 29., hétfő

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről

Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről
2026. június 29., hétfő

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata

Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében

A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében
2026. június 26., péntek

Ivókutakkal és párakapukkal készül Marosvásárhely a rendkívüli hőségre

Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.

Ivókutakkal és párakapukkal készül Marosvásárhely a rendkívüli hőségre
2026. június 25., csütörtök

A folyók nem strandok – figyelmeztetnek a vízügyi szakemberek

A folyók nem biztonságos fürdőhelyek, hanem olyan vizek, amelyek akár néhány másodperc alatt is halálos veszélyt jelenthetnek még a tapasztalt úszók számára is – figyelmeztetnek a szakemberek.

A folyók nem strandok – figyelmeztetnek a vízügyi szakemberek
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Elismert magyar személyiség díszpolgárrá avatásába kötött bele a románok civil fóruma

Megszavazta Marosvásárhely önkormányzata az idei díszpolgárok névsorát, noha a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma nyílt levélben tiltakozott a jelöltek – különösen néhai Kincses Előd jogász, közíró – ellen.

Elismert magyar személyiség díszpolgárrá avatásába kötött bele a románok civil fóruma
2026. június 25., csütörtök

Próbafelvételi az orvosi egyetemre

Próbafelvételi az orvosi egyetemre
Próbafelvételi az orvosi egyetemre
2026. június 25., csütörtök

Próbafelvételi az orvosi egyetemre

2026. június 25., csütörtök

Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén

Forgalomkorlátozások várhatók Erdőszentgyörgyön és a Bözödújfalusi-tó környékén vasárnap a nemzetközi Transylvania Triathlon Fesztival miatt.

Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén
Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén
2026. június 25., csütörtök

Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén

Hirdetés