
Fotó: Eumostwanted.eu
Két román állampolgár is szerepel Európa legkeresettebb bűnözőinek listáján. Egyikük a mezőméhesi nőgyilkosság feltételezett elkövetője – szúrta ki a Digi24 hírportál.
2026. január 14., 11:462026. január 14., 11:46
A tavaly nyári, mezőméhesi nőgyilkosság feltételezett elkövetője, a 37 éves Emil Gânj a nyomozati anyag szerint otthonában ölte meg a 23 éves áldozatát, majd rágyújtotta a házat. A hatóságok szerint előre kitervelhette a tettét, élelmiszer-tartalékokat halmozhatott fel különböző helyeken, egyik telefonját pedig összetörte és elásta. Egy rokona házában a rendőrök egy doboznyi mobiltelefont találtak – nyilatkozták korábban belügyminisztériumi források.
A férfit korábban feltételesen szabadlábra helyezték szintén egy emberölési ügyben, és már volt ellene elfogatóparancs, mert megszegte azt a távoltartási végzést, amelyet a később meggyilkolt fiatal nő védelmére adtak ki.
A bűncselekmény után országos körözést indítottak, majd egy héttel később a Román Rendőrség hivatalosan is felvette a „most wanted” listára. Heteken át keresték erdőkben, mezőkön, szülőfalujának házaiban, de eredménytelenül. Nem tartják kizártnak, hogy megszökött az országból. A hatóságok
Kiemelték, hogy rendkívül veszélyes emberről van szó, erőszakos múlttal.
A másik román állampolgár, aki az Europol körözési listáján szerepel, Cosmin Zuleam. Őt 30 év börtönre ítélték egy szebeni üzletember meggyilkolása miatt.
A helyi és a központi közigazgatás reformjáról szóló törvénytervezet indoklása szerint az intézkedéscsomag alkalmazásával 2026-ban 3,367 milliárd lejjel csökkennek a költségvetési kiadások.
A novemberi 9,76 százalékról tavaly decemberben 9,69 százalékra csökkent az éves infláció Romániában – közölte szerdán az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Két súlyos közlekedési szabályszegést is feltártak a rendőrök kedden Hargita megyében.
Egy szebeni férfit filmeztek le, amint túrasíléccel közlekedett az út szélén. Noha az úton el volt takarítva a hó, a széleken felgyűlt hómennyiség alkalmas volt a siklásra.
A tanügyben vagy a szenátusban tavaly már bevezették a költségcsökkentő intézkedéseket, újabb megszorítások nem indokoltak – jelentette ki kedd este Ilie Bolojan.
Januárban az iskolaigazgatók hatvan százalékának jár le a vezetői megbízatása, péntekig a megyei tanfelügyelőségeknek ki kell nevezniük az új iskolavezetőket. Székelyföldön több mint 250 iskolavezetőt érint az intézkedés.
Érezhetően enyhébb reggelre ébredtünk szerdán, Székelyföld-szerte többnyire csak mínusz 6–8 Celsius-fokig esett vissza a hőmérséklet.
A fejlesztési minisztérium honlapján kedd este közzétett törvénytervezet szerint 2026-ban a központi közigazgatásban a 2025-ös szinthez képest tíz százalékkal csökkennek – az alapbérek érintése nélkül – a személyi jellegű kiadások.
Jelenleg két helyszínen működnek a felvonók Kovászna megyében: Sugásfürdőn és Nagypatakon. Noha síelésre alkalmas terep még lenne a térségben, a hóhiány és a költségek miatt a pályák nem üzemelnek. Mutatjuk a háromszéki sípálya-körképet.
Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester az adóemeléssel kapcsolatos lakossági felvetésekre reagálva szeretett volna néhány nézőpontot nyomatékosítani: például azt, hogy a városnak kifizetett adókért mi mindent kap a polgár.
szóljon hozzá!