Fotó: Barabás Ákos
Hétfőn kezdődik az önkéntesek toborzása a román hadseregbe. A védelmi minisztérium tájékoztatása szerint az önkéntesek toborzása a 2015/270-es törvény alapján történik – írja az Agerpres hírügynökség.
2017. július 10., 09:442017. július 10., 09:44
Az önkénteseknek a lakhelyüknek megfelelő megyei vagy körzeti katonai központnál kell jelentkezniük a következő dokumentumokkal: személyazonossági igazolvány (eredeti és másolat), erkölcsi igazolvány, civil tanulmányokat igazoló okirat (eredeti és másolat), illetve ha van: autóvezetői jogosítvány (eredeti és másolat), katonakönyv (eredeti és másolat).
A sorkatonai szolgálatot eddig nem teljesített jelentkezők tanácsot kapnak arra vonatkozóan, hogy milyen területen végezhetnek önkéntes szolgálatot a hadsereg kötelékében.
Ebben az évben mintegy 2200 hely van önkéntes katonák és tisztek számára az ország 24 megyéjében, valamint a fővárosban. További információk itt és itt.
A Gyulafehérvári Caritas katolikus segélyszervezet számára május az ápolók hónapja, amikor kiemelt figyelem irányul azokra, akik nap mint nap mások testi-lelki jólétéért dolgoznak. Ennek keretében rendezték meg az Ápolók konferenciáját.
Az elnökválasztás második fordulójába került két jelölt, George Simion (AUR) és Nicușor Dan (independent) csütörtök este először vitáznak a tévékamerák előtt.
Robert Francis Prevost amerikai bíborost választották meg a katolikus egyház új fejének, aki XIV. Leó pápa néven fog szolgálni.
Fogy a levegő a bűncselekmények elkövetői körül: a modern technológiákkal a rendőrség egyre könnyebben azonosítja őket. A Hargita megyei rendőrségen bemutattak pár kriminalisztikai módszert, amellyel például a lemosott vért is fel tudják fedni.
Jégesőbe forduló vihar vonult végig és okozott károkat Udvarhelyszék több településén, köztük Székelyudvarhelyen és Szentegyházán is. A mintegy tíz percen keresztül hulló jég megállt az utcákon, a fákban, termésben is kárt tett.
A sok lehetséges megoldás közül már csak kettő maradt. Mert így szavazott a többség.
Őrizetbe vett a rendőrség egy férfit és egy nőt, akik két kilogramm kokaint és mintegy 20 kilogramm kannabiszt vásároltak Spanyolországban, majd egy futárszolgálaton keresztül Romániába szállíttatták a drogokat.
A református kollégiumok célja nemcsak tudománnyal és ismerettel felvértezni a diákokat, hanem jellemes, emberséges végzősöket nevelni, akik megállják a helyüket a közösségben – jelentette ki csütörtökön Marosvásárhelyen Kolumbán Vilmos református püspök.
Több napja már rácsodálkoztak a vásárhelyiek és a turisták arra, hogy a Kultúrpalota bejáratánál furcsa agyagkatona strázsál, az előtérben pedig egy óriás kínai katona figyeli a belépőket.
Jubiláló rendezvénynek ad helyszínt csütörtöktől vasárnapig a csíkszeredai Erőss Zsolt Aréna, ahol megnyitotta kapuit a tizedik Csíkszeredai Könyvvásár. Az esemény nemcsak a könyvekről, hanem közösségről, emlékezésről és jövőbe tekintésről is szól.
szóljon hozzá!