
Fotó: Boda L. Gergely
Ha bezárnak egy iskolát, nehezen vagy talán soha nem nyitják újra. Ezért is volt olyan fontos a csütörtök délelőtti iskolaavató ünnepség a Jedd községhez tartozó kis falunak, Kebelének. Tizenkét kisiskolást és tíz óvodást fogad a tanítónő és az óvónő mindennap az új épületben, amely tavaly szeptembertől valódi tanodává vált.
2017. április 06., 17:442017. április 06., 17:44
2017. április 07., 15:082017. április 07., 15:08
Az egybevont osztályban tanuló kebelei kisiskolások, illetve a falu óvodásai szeptemberben költözhettek be az új épületbe. A régiben, amelynek addig a kultúrotthon adott helyet, már tarthatatlan állapotok uralkodtak, ott ivóvíz és mosdó sem volt, csak kinti vécék, az épület falai pedig repedeznek.
Az új épületbe új pedagógus is került. Bodoki Lili tanítónő már az első naptól fogva úgy érezte, tennie kell valamit azért, hogy a vidéki, nehéz sorsú gyerekek is szeressenek iskolába járni. Úgy véli,
amely sokuk számára az egyetlen esély arra, hogy kilépjenek a mélyszegénységből. Iskolakezdés után pár héttel jártunk először a Marosvásárhelytől nem is olyan távoli falu iskolájában, ahol még fűtés sem volt akkor, és már látszott a leheletünk a tanteremben.
Akkor arról számoltunk be, hogy a tanítónő a vásárhelyi Vinterio Furniture bútorfelújító csapattal felújíttatta a régi rendszerből megmaradt padokat, asztalokat, szekrényeket a polgármesteri hivatal anyagi támogatásával. A folyosó falán pedig a falu dombjai, temploma elevenedett meg az ecsetnyomok által, hogy vonzóbbá tegyék a tanuláshoz szükséges környezetet. Másodszor karácsonykor tértünk vissza a faluba, ahova a Vásárhelyi Hírlap olvasói által összegyűjtött ajándékokat vittük ki a nehéz sorsú tanulóknak, ovisoknak.
Tanévkezdés után öt hónappal ünnepélyesen is felavatták az iskolának és óvodának otthont adó új épületet. A korszerű és színes osztályteremben csütörtökön együtt ünnepelt a jeddi Benedek Elek Általános Iskola tanügyi közössége, Jedd polgármesteri hivatalának képviselői, a falu református lelkipásztora, valamint a kebelei szülők és diákok.
Fotó: Boda L. Gergely
Oltean Péter Anikó igazgató arra kérte a részvevőket, másoknak is meséljenek iskolájukról, mert a tanintézet sorsa attól függ, hogy a helyiek beíratják-e ide gyerekeiket vagy sem. Bányai István polgármesternek első érdemleges megvalósítása volt a falusi iskola épületének befejezése.
– mondta a község elöljárója.
Enyedi Csaba református lelkipásztor mondott áldást, de előtte felidézte az óvoda elindításának első lépéseit, amelyet feleségével, Enyedi Annával közösen tettek meg a református parókián 2006-ban. A történelmi feljegyzések szerint 1945-ben alapították a kebelei iskolát, ám akkor még máshol volt az épület, amely ma már nem létezik – idézte fel Botha Imola óvónő, aki 2011 óta foglalkozik a helyi gyerekekkel.
A kebelei diákok verses-zenés előadása pedig bizonyította, hogy tanulás és valódi közösségépítés folyik az új kebelei iskola falain belül.
Érezhetően enyhébb reggelre ébredtünk szerdán, Székelyföld-szerte többnyire csak mínusz 6–8 Celsius-fokig esett vissza a hőmérséklet.
A fejlesztési minisztérium honlapján kedd este közzétett törvénytervezet szerint 2026-ban a központi közigazgatásban a 2025-ös szinthez képest tíz százalékkal csökkennek – az alapbérek érintése nélkül – a személyi jellegű kiadások.
Jelenleg két helyszínen működnek a felvonók Kovászna megyében: Sugásfürdőn és Nagypatakon. Noha síelésre alkalmas terep még lenne a térségben, a hóhiány és a költségek miatt a pályák nem üzemelnek. Mutatjuk a háromszéki sípálya-körképet.
Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester az adóemeléssel kapcsolatos lakossági felvetésekre reagálva szeretett volna néhány nézőpontot nyomatékosítani: például azt, hogy a városnak kifizetett adókért mi mindent kap a polgár.
Az influenzával diagnosztizált betegek száma megtízszereződött a novemberi esetszámokhoz képest, és sok a szövődményként tüdőgyulladássá súlyosbodó légúti megbetegedés is Hargita megyében. A tendencia folytatódása várható.
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter kedden kijelentette, hogy az egészségügyben nem az orvosok és a kisegítő személyzet bérén kell spórolni, a megtakarításokat más területeken kell elérni.
A Félixfürdőn karácsony tájékán elkövetett kettős gyilkosság elkövetője egy 29 éves kardói (Cordău) férfi, aki január elsején maga értesítette a rendőrséget arról, hogy két holttestet talált az üdülőhely egyik elhagyott pavilonjában.
Gázpalack robbanása okozott tüzet kedden délután zilahi tömbház egyik második emeleti lakásában. Egy ember megsérült, további kilenc lakónak a helyszínen nyújtottak orvosi ellátást – tájékoztatott a Szilágy megyei tűzoltóság.
Ilie Bolojan miniszterelnök kedden továbbította Nicușor Dan államfőnek Daniel David oktatási miniszter felmentésére vonatkozó javaslatát.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Mihai Fifor, korábbi védelmi miniszter kedden a Facebook-oldalán cáfolta azt az állítást, miszerint a katonák a bírákhoz és ügyészekhez hasonlóan „48 évesen mennek nyugdíjba”.
szóljon hozzá!