Hirdetés
Hirdetés

Magyar napközi épült Maroshévízen

•  Fotó: Gergely Imre

Fotó: Gergely Imre

A magyar kormány Kárpát-medencei óvodafejlesztési programja keretében épült napközit avattak fel a hétvégén Maroshévízen. A korszerű és szép létesítménybe azonban csak később tudnak beköltözni a gyermekek.

Gergely Imre

2019. október 20., 17:242019. október 20., 17:24

A Kemény János-iskola mellett épült meg a Napsugár óvoda és napközi, amely a Hargita megye északi csücskében élő szórványmagyarság szempontjából hatalmas jelentőségű megvalósítást jelent. Hamarosan 39 kisgyerek készül majd itt az iskolára, és

kapja meg anyanyelvén azokat a nélkülözhetetlen alapokat, amelyek a felnőtté váláshoz szükségesek.

Kezdetben két termet tudnak megtölteni a kicsik, de három csoportnak van helye az épületben: nem titkolt szándék, hogy elérjék, idővel a harmadik is megteljen magyar gyerekekkel. És később szívesen bővítenék is – hangzott el a pénteki megnyitón.

•  Fotó: Gergely Imre Galéria

Fotó: Gergely Imre

Eddig a magyar gyerekek közül egy csoport a Kemény János-iskolánál, kettő pedig két román tannyelvű intézményben működött, most azonban mindannyian egy helyre, egy nagyon korszerű létesítménybe költözhetnek.

Szeptemberben 39 gyereket írtak be a Kemény János-iskolához, és közülük a napközisek jelenleg egy osztályteremből ideiglenesen átalakított helyiségben vannak, amely nem megfelelő. Ezért is várják nagyon, hogy az új magyar napközit birtokba vehessék.

Hirdetés

Mint Deme Gabriella, az iskola igazgatója elmondta, bíznak abban, hogy a következő hetekben végére járnak az ügyintézésnek, és a minden uniós normának megfelelő létesítmény megkapja a szükséges működési engedélyeket, így a novemberi kis vakáció után már itt indulhat el az óvodás és a napközis csoport működése.

Nagy szükség van erre az intézményre, hiszen azt tapasztalták, hogy

a román intézményekben létezett csoportokból több gyereket írattak román iskolába.

Mostantól, ha már legkisebb kortól lehetőségük van magyar intézményben tanulni, megmaradnak a magyar iskolában – remélik.

•  Fotó: Gergely Imre Galéria

Fotó: Gergely Imre

Cél a magyarul tanuló gyerekek számának növelése

Az ünnepi beszédek sorában Burus-Siklódi Botond, a beruházást koordináló Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének vezetője hangsúlyozta, a maroshévízi fejlesztés része annak a magyar kormány által biztosított, kiemelkedő támogatási programnak, amelynek célja, hogy növeljék a magyar óvodákba járó gyermekek számát. Ez az eddigi tapasztalatok szerint még akkor is reálisnak mondható, ha a demográfiai mutatók és az elvándorlás következményei is sújtják a Kárpát-medencei magyarságot. A program megalapozza az egész magyar nyelvű oktatást, magyar iskolákba való belépést, a magyar kultúra megtartását.

•  Fotó: Gergely Imre Galéria

Fotó: Gergely Imre

A minden tekintetben korszerű, kiváló körülményeket biztosító új épület és játszótere most már adott, innentől a közösségen, a fiatalokon a sor, hogy a gyermekvállalás révén élettel töltsék meg. Ezt a gondolatot a többi felszólaló is hangsúlyozta, megemlítve, hogy a magyar óvodák, iskolák léte és fejlesztése a többségi közösségnek is a javát szolgálja.

A román többségű város azonban a jelek szerint nem készült fel ennek a lehetőségnek a fogadására:

az új intézmény fűtéséhez szükséges tüzelőt például a Hargita megyei tanács támogatásából tudták megvásárolni.

Az eseményre meghívót kapott Platon Stelu polgármester is, aki azonban távol maradt, és bár Olariu Dumitru alpolgármester jelen volt, elhagyta a helyiséget a rendezvény vége előtt.

•  Fotó: Gergely Imre Galéria

Fotó: Gergely Imre

Háromnapos magyar ünnep

A Maroshévízi Magyar Művelődési Napoknak kétségtelenül az óvodaátadás volt a legkiemelkedőbb mozzanata, de a hétvége során tovább folytatódott az eseménysor. Tizenkettedik alkalommal rendezték meg a dr. Urmánczy Nándor-emléknapot, amelynek keretében átadták az Urmánczy-díjakat. Idén ketten vehették át az elismerést: Albert Mátyás Hargita megyei tanácsos, Farkaslaka volt polgármestere és dr. Edvi Péter, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat elnöke.

Czirják Károly, a díjat odaítélő Urmánczy Nándor Egyesület vezetője elmondta, Albert Mátyás közéletei tevékenységeivel érdemelte ki a díjat, amelyek közül kiemelkedik, hogy Farkaslakán neki köszönhetően elsőként létesült Trianon-emlékmű, Edvi Péter pedig azzal, hogy az általa vezetett szervezetnek nagyon sok költséges kezelésre, műtétre szoruló gyermek köszönheti gyógyulását, kórházak jelentős fejlesztése valósult meg az ő munkájuk által.

Vasárnap az Urmánczy-fürdő kertjében már oldottabb hangulat, főzőverseny várta találkozásra a maroshévízi magyarokat.

Hirdetés
1 hozzászólás Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 22., kedd

Magyar Péter kéri, hogy az Országgyűlés haladéktalanul függessze fel a mentelmi jogát

Magyar Péter arra kéri az Országgyűlést, hogy haladéktalanul függessze fel a mentelmi jogát.

Magyar Péter kéri, hogy az Országgyűlés haladéktalanul függessze fel a mentelmi jogát
Hirdetés
2026. szeptember 22., kedd

Elektronikus személyi: alaptalan félelmek, valós bonyodalmak

Folyamatos nyomkövetés, újlenyomat-adatbázis, adatlopás – számos félelem él a lakosság egy részében az új típusú személyivel kapcsolatban. De mit kell tudni az elektronikus személyiről, melyek az alaptalan aggályok és a valós nehézségek vele?

Elektronikus személyi: alaptalan félelmek, valós bonyodalmak
2026. szeptember 22., kedd

A Budapest-Brassó között járó vonat gázolt halálra egy férfit

Halálra gázolt egy férfit kedd este Nagyszebenben a Budapest és Brassó között közlekedő vonat – közölte a Szeben megyei rendőrség.

A Budapest-Brassó között járó vonat gázolt halálra egy férfit
2026. szeptember 22., kedd

Tíz embert is letartóztathatnak a múlt heti gazdatüntetés erőszakos megnyilvánulásai miatt

A bukaresti ügyészség kedden tíz személy 30 napos előzetes letartóztatását indítványozta a múlt heti bukaresti gazdatüntetésen történt erőszakos cselekmények miatt.

Tíz embert is letartóztathatnak a múlt heti gazdatüntetés erőszakos megnyilvánulásai miatt
Hirdetés
2026. szeptember 22., kedd

Siegfried Mureșannak nem áll szándékában visszaadni a kormányalakítási megbízást

Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök a Nemzeti Liberális Párt (PNL) parlamenti frakcióival folytatott keddi egyeztetés után ismét leszögezte, hogy nem áll szándékában visszaadni a megbízását.

Siegfried Mureșannak nem áll szándékában visszaadni a kormányalakítási megbízást
2026. szeptember 22., kedd

Kész tárgyalni a kormányalakításról az AUR a PSD-vel, ha Sorin Grindeanu pártelnök meghívja őket

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) képviselői készek tárgyalni Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnökkel, amennyiben meghívást kapnak tőle – jelentette ki kedden az alakulat szenátusi frakcióvezetője, Petrișor Peiu.

Kész tárgyalni a kormányalakításról az AUR a PSD-vel, ha Sorin Grindeanu pártelnök meghívja őket
2026. szeptember 22., kedd

Magyar Péter mentelmi jogának felfüggesztését indítványozta az ügyészség

Három országgyűlési képviselő – Magyar Péter miniszterelnök, Hankó Balázs (Fidesz) és Seszták Miklós (KDNP) – mentelmi jogának felfüggesztésére tett indítványt a legfőbb ügyész jogkörében eljáró legfőbbügyész-helyettes – közölte a Legfőbb Ügyészség.

Magyar Péter mentelmi jogának felfüggesztését indítványozta az ügyészség
Hirdetés
2026. szeptember 22., kedd

Az ürüléke buktatta le a református kollégium udvarára betévedt medvét

Kisebb termetű medve kószált hétfőre virradóra a székelyudvarhelyi Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium udvarán. A városvezetés a térfigyelő kamerák felvételei alapján igyekszik meghatározni, hogy honnan érkezhetett a vadállat.

Az ürüléke buktatta le a református kollégium udvarára betévedt medvét
2026. szeptember 22., kedd

Felmérés: a romániaiak túlnyomó többsége áremelkedésre számít a következő hat hónapban

A romániai lakosság 86,1 százaléka arra számít, hogy a következő hat hónapban tovább emelkednek az árak – derül ki az INSCOP legfrissebb felméréséből. Júniusban még 84,5 százalék volt ez az arány.

Felmérés: a romániaiak túlnyomó többsége áremelkedésre számít a következő hat hónapban
2026. szeptember 22., kedd

Iskola udvarára tévedt be a medve Székelyudvarhelyen

Medvét vettek fel a térfigyelő kamerák vasárnap éjszaka egy Székelyudvarhely központjában lévő iskola udvarán – a videófelvételt kedden délután tette közzé Dávid Endre alpolgármester.

Iskola udvarára tévedt be a medve Székelyudvarhelyen
Hirdetés