Hirdetés
Hirdetés

Magas adófizetési kedv Csíkszeredában

Archív •  Fotó: Gecse Noémi

Archív

Fotó: Gecse Noémi

10,9 millió lejt fizettek be a március 31-ei kedvezményes határidőig a csíkszeredai természetes (magán) és jogi személyek a városháza pénztárába épületeik, területeik, valamint gépjárműveik után – jóval többet, mint tavaly ugyanebben az időszakban.

Barabás Hajnal

2017. április 04., 21:222017. április 04., 21:22

Erre az évre 12,4 millió lejt terveztek a csíkszeredai költségvetésbe bevételként ezekből az adónemekből, ennek a tervnek hozzávetőleg 87 százalékát fizették be eddig a megyeszékhely lakói.

A csíkszeredai városháza adó- és illetékosztálya által rendelkezésünkre bocsátott adatok szerint tavaly március végéig 3,1 millió lejt, idén 37,5 százalékkal többet, azaz 4,3 millió lej adót fizettek be a város költségvetésébe a csíkszeredai természetes adófizetők.

Hirdetés

Rodica Ţiriac, Csíkszereda Polgármesteri Hivatala adó- és illetékosztályának vezetője azonban kiemelte, abból kifolyólag, hogy tavaly a kormány döntése alapján június végéig tolták az adókedvezmény határidejét,

nem teljesen mérvadó az idei és a tavalyi év első negyedéve között az adófizetési kedv összehasonlítása.

Egyébként az adóból begyűjtött összeg növekedése az egyes adónemek idei emelésének is köszönhető. A legnagyobb mértékben az építmények után befizetett adók emelkedtek. Ez jól látszik az adónemek szerinti felosztásból is, amely szerint ebben az évben építményadóból több mint 2,1 millió lej, területadóból 1,2 millió lej, gépjárművek utáni adóból 1 millió lej folyt be a város pénztárába. Csíkszereda 2017-es költségvetésébe a magánszemélyektől befolyó adóból az éves tervben 5,5 millió lejt terveztek be, március 31-ig ennek az összegnek közel 80 százalékát fizették be.

6,6 millió lejjel gazdagították a város pénztárát a jogi személyek, ami 177 százalékkal több, mint tavaly – akkor 2,4 millió lejt törlesztettek. Rodica Ţiriac ennek kapcsán megjegyezte, hogy a különbséghez az is hozzájárult, hogy

a Hamerock Metall Rt. és más, felszámolás alatt lévő vállalat elmaradásait is megkapták idén.

Adókategóriákra lebontva idén épületadóként 4,9 millió lejt fizettek be a városnak, ehhez képest tavaly mindössze 1,4 millió lejt, területadóként 899 ezer lejt, tavaly szintén kevesebbet, azaz 426 ezer lejt, a gépjárműadó esetében is hasonló a helyzet, eddig 818 ezer lej folyt be a város pénztárába, tavaly csak 526 ezer lej. Magas adófizetési kedvről tesz tanúbizonyságot, hogy az éves terv szerinti 6,9 millió lejes bevételt 95,7 százalékban teljesítették az adófizető cégek, kereskedelmi egységek, vállalkozók, és összesítve március 31-ig 6,6 millió lejjel gazdagították a várost.

Magánszemélyek2016. március2017. március
Építményadó1,3 millió lej2,1 millió lej
Területadó949 ezer lej1,2 millió lej
Gépjárműadó909 ezer lej1 millió lej
Összesen3,1 millió lej4,3 millió lej
Jogi személyek  
Építményadó1,4 millió lej4,9 millió lej*
Területadó426 ezer lej899 ezer lej**
Gépjárműadó526 ezer lej818 ezer lej
Összesen2,4 millió lej6,6 millió lej

* ebből 978 000 a Hamerock Metall Rt. és más felszámolás alatt lévő vállalattól
** ebből 204 000 a Hamerock Metall Rt. és más felszámolás alatt lévő vállalattól

A bírságokra is rákérdeztünk: az éves terv szerint 1,4 millió lej bevételre számítanak, ebből eddig 395 ezer lejnyi bírságot fizettek be a szabálytalankodók.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 14., szerda

A mindennapok legjobb dolga drágult meg leginkább a villanyáram után

Az Országos Statisztikai Intézet (INS) szerdán közölt adatai szerint a villamos energia, a kávé és kakaó ára, valamint a vasúti szállítás díja nőtt a legnagyobb mértékben az elmúlt egy évben.

A mindennapok legjobb dolga drágult meg leginkább a villanyáram után
Hirdetés
2026. január 14., szerda

Maros megyéből indult, és most Európa legkeresettebb bűnözői közül is kiemelkedik: jutalmat adnak érte

Két román állampolgár is szerepel Európa legkeresettebb bűnözőinek listáján. Egyikük a mezőméhesi nőgyilkosság feltételezett elkövetője – szúrta ki a Digi24 hírportál.

Maros megyéből indult, és most Európa legkeresettebb bűnözői közül is kiemelkedik: jutalmat adnak érte
2026. január 14., szerda

Közvitán a közigazgatási reform: több milliárd lejjel csökkenhetnek az állami kiadások

A helyi és a központi közigazgatás reformjáról szóló törvénytervezet indoklása szerint az intézkedéscsomag alkalmazásával 2026-ban 3,367 milliárd lejjel csökkennek a költségvetési kiadások.

Közvitán a közigazgatási reform: több milliárd lejjel csökkenhetnek az állami kiadások
2026. január 14., szerda

Ami stabilan magas ebben az országban: infláció

A novemberi 9,76 százalékról tavaly decemberben 9,69 százalékra csökkent az éves infláció Romániában – közölte szerdán az Országos Statisztikai Intézet (INS).

Ami stabilan magas ebben az országban: infláció
Hirdetés
2026. január 14., szerda

Közlekedési kihágások Hargita megyében: ittas sofőr Gyergyószentmiklóson, bejegyzetlen gépjármű Csíkszeredában

Két súlyos közlekedési szabályszegést is feltártak a rendőrök kedden Hargita megyében.

Közlekedési kihágások Hargita megyében: ittas sofőr Gyergyószentmiklóson, bejegyzetlen gépjármű Csíkszeredában
2026. január 14., szerda

Sílécen ment be dolgozni Szebenben egy férfi – videó

Egy szebeni férfit filmeztek le, amint túrasíléccel közlekedett az út szélén. Noha az úton el volt takarítva a hó, a széleken felgyűlt hómennyiség alkalmas volt a siklásra.

Sílécen ment be dolgozni Szebenben egy férfi – videó
2026. január 14., szerda

Bolojan: Románia 25 százalékkal többet költ, mint amennyit megengedhetne magának

A tanügyben vagy a szenátusban tavaly már bevezették a költségcsökkentő intézkedéseket, újabb megszorítások nem indokoltak – jelentette ki kedd este Ilie Bolojan.

Bolojan: Románia 25 százalékkal többet költ, mint amennyit megengedhetne magának
Hirdetés
2026. január 14., szerda

Székelyföldön több mint 250 iskolavezetőt érint a januári kinevezés

Januárban az iskolaigazgatók hatvan százalékának jár le a vezetői megbízatása, péntekig a megyei tanfelügyelőségeknek ki kell nevezniük az új iskolavezetőket. Székelyföldön több mint 250 iskolavezetőt érint az intézkedés.

Székelyföldön több mint 250 iskolavezetőt érint a januári kinevezés
2026. január 14., szerda

Tizenöt fokot melegedett egyetlen nap alatt

Érezhetően enyhébb reggelre ébredtünk szerdán, Székelyföld-szerte többnyire csak mínusz 6–8 Celsius-fokig esett vissza a hőmérséklet.

Tizenöt fokot melegedett egyetlen nap alatt
2026. január 14., szerda

Elbocsátások, bérpótlékok lefaragása – részletek a minisztériumok spórolási terveiről

A fejlesztési minisztérium honlapján kedd este közzétett törvénytervezet szerint 2026-ban a központi közigazgatásban a 2025-ös szinthez képest tíz százalékkal csökkennek – az alapbérek érintése nélkül – a személyi jellegű kiadások.

Elbocsátások, bérpótlékok lefaragása – részletek a minisztériumok spórolási terveiről
Hirdetés