Magánkezdeményezést karol fel az önkormányzat – gyerekkönyveket gyűjtenek a könyvtárnak

Gyorsan „rongyolódnak” a gyerekkönyvek, hiszen ezeket forgatják a legtöbben •  Fotó: Barabás Ákos

Gyorsan „rongyolódnak” a gyerekkönyvek, hiszen ezeket forgatják a legtöbben

Fotó: Barabás Ákos

Magánkezdeményezést karol fel Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala: a városi téka gyermekrészlegének állománybővítése a cél. Mint kiderült ugyanis, Székelyudvarhelyen a gyerekek a legaktívabb könyvtárlátogatók, így az ennek a korosztálynak szánt könyvállomás használódik el a legjobban.

Kovács Eszter

2019. április 08., 20:542019. április 08., 20:54

Az elmúlt években fokozatosan nőtt a városi könyvtár a látogatottsága: míg 2016-ban mindössze 671-en iratkoztak be az intézménybe, addig egy évvel később 1386-an, tavaly pedig 1485-en, közülük pedig 1235-en 18 év alattiak.

A kisgyerekeknek, 5-14 év közöttieknek szánt könyvállomány eléggé megviselt állapotban van, főként azért, mert ezek a kötetek használódnak a legtöbbet – mondta el Szőcs Endre, a városi könyvtár igazgatója. Könyvvásárlásra igen ritkán van pályázati kiírás, ezért az állománybővítés csak a téka saját költségvetéséből lehetséges. „A magyarországi Márai-programban tudunk évente bizonyos összegben könyveket vásárolni adott címek közül válogatva, ezen kívül három évvel ezelőtt nyertünk pályázatot a Jurnalul Național kiírásán, az általuk kiadott, román nyelvű könyvek sorozatából válogathattunk egy köbméternyit, szó szerint. Más pályázati lehetőség nincsen” – magyarázta az intézményvezető, megjegyezve:

nevetségesnek tűnhet, de az intézmény könyveket leszámítva gyakorlatilag bármire pályázhat.

Ellenben 2013-tól jelentőse nőtt a könyvvásárlásra szánt összeg: a téka akkor mintegy évente 3000 lejt fordított állománybővítésre, tavalyra ez az összeg már 20 ezer lejre duzzadt.

„A költségvetés megoszlása valamennyire az intézményen múlik, viszont az elsődleges cél mindig a fenntartás. A város idei költségvetés tervezetében a tavalyinál kicsivel nagyobb összeg szerepel erre a célra, reméljük, hogy ezt mind vásárlásra fordíthatjuk” – tudtuk meg.

Habár minden, szép állapotban lévő és az adott korosztálynak való kötetet szívesen fogadnak, a városi könyvtár munkaközössége összeállította a javasolt kiadók listáját is.

A listán szerepel a Pagony Kiadó Abszolút Könyvek sorozata (egy könyv ára 45 lej), a Most én olvasok sorozata (eddig 25 kötet jelent meg, egy könyv ára 35 lej), a Móra Kiadó Már tudok olvasni és a Nyelvkincstár sorozata, a Scolar Kiadó Mit? Miért? Hogyan? Mini-sorozat (a sorozat több tíz könyvből áll, egy kötet ára 45 lej), a Babilon Kiadó Mi micsoda Junior sorozata, valamint a Usborne Kiadó kötetei ( a kiadó könyveinek ára 40 és 100 lej között mozog).

„A gyermekkönyvek ára jellemzően magas, hiszen ezeket eladni is könnyebb, de arról sem feledkezhetünk meg, hogy ezek kiadási költsége is magasabbak: itt az esztétikára is sokkal nagyobb hangsúlyt kell fektetni, mint a felnőtteknek szánt könyveknél, ezért magasabb az előállítási áruk” – magyarázta az intézményvezető.

A téka vezetősége tehát kiváltképpen örül mindennemű adománynak, főként a gyermekkönyveknek.

A május 24-éig zajló adománygyűjtésen tehát olyan,

az elmúlt években (2015-től napjainkig) kiadott könyveket várnak, amelyek mind tartalmilag, mind pedig esztétikailag megfelelőek az érintett korosztálynak.

Az adományokat egy kis üzenettel, az adományozó nevével is ellátva várják a polgármesteri hivatal titkárságárán, az iktatóban, illetve a szervezési osztály második emeleti irodájában (bal épületszárny, második emelet, 245-ös iroda). Nemcsak könyvvel, hanem anyagi támogatással is be lehet szállni a kampányba: a pénzadományokat is a fent említett irodákba lehet eljuttatni. Egyébként, a gyűjtést követően az új kötetek gyereknapon, azaz június 1-én kerülnek a téka gyerekrészlegeink a polcaira.

Mi lesz a könyvtár nevével?
Nem bocsátkozik spekulációkba a névadás esetleges hátulütőit illetően – mondta el kérdésünkre Szőcs Endre könyvtárigazgató. Mint ismeretes, februári ülésén arról döntött Székelyudvarhely városvezetősége, hogy Nyírő József nevét veszi fel a városi téka: a döntést márciusban vétózta meg a Hargita Megyei Prefektusi Hivatal a megyei névadó bizottság és az Elie Wiesel Holokausztkutató Intézet elmarasztaló véleményére hivatkozta. A székelyudvarhelyi önkormányzati képviselő-testület azonban kiállt döntése mellett, a könyvtárigazgató annyit fűzött hozzá a történtekhez: az intézmény nem avatkozik bele az ügy lebonyolításába, kivárják a végét.

korábban írtuk

Nem tetszik a Nyirő József-könyvtárnév a prefektusnak
Nem tetszik a Nyirő József-könyvtárnév a prefektusnak

Újabb támadásnak nevezte a székelyudvarhelyi városvezetés Hargita megye prefektusának „újragondolási kérelmét”, amelyet Jean Adrian Andrei csütörtökön küldött meg a polgármesteri hivatalnak.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 08., kedd

Gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség a mezőméhesi tűzeset kapcsán, mutatjuk a gyanúsítottat

Feltehetően szándékos gyújtogatás okozta a kedd reggeli mezőméhesi tűzesetet, amelyben egy személy életét vesztette. A rendőrség nagy erőkkel nyomoz – derül ki a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság közleményéből.

Gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség a mezőméhesi tűzeset kapcsán, mutatjuk a gyanúsítottat
2025. július 08., kedd

Gyalogost ütött el egy autó Székelyudvarhelyen

Gyalogost ütött el egy autós Székelyudvarhelyen kedden dél körül, az illetőt kórházba szállították.

Gyalogost ütött el egy autó Székelyudvarhelyen
2025. július 08., kedd

A romániaiak közel negyven százaléka elégedetlen Nicușor Dan elnöki tevékenységével

A romániaiak 35,9 százaléka teljes mértékben elégedetlen Nicușor Dan eddigi elnöki tevékenységével – derül ki INSCOP Research felmérésének kedden közzétett adataiból.

A romániaiak közel negyven százaléka elégedetlen Nicușor Dan elnöki tevékenységével
2025. július 08., kedd

Sok munkát adott a tűzoltóknak a szélsőséges időjárás

Az elmúlt 24 órában a kánikula és a viharok nagyon sok munkát adtak a katasztrófavédelmi felügyelőség munkatársainak – számolt be kedden a belügyminisztérium.

Sok munkát adott a tűzoltóknak a szélsőséges időjárás
2025. július 08., kedd

Tíz-tizenketten négy-öt férőhelyes irodákban, kevesebb pénzért – egész héten tiltakoznak a nyugdíjpénztárak alkalmazottai

A nyugdíjpénztárak alkalmazottai ezen a héten minden reggel kétórás munkabeszüntetéssel tiltakoznak a megszorító intézkedések ellen – közölte kedden a Társadalmi Szolidaritás Országos Szakszervezeti Szövetség elnöke.

Tíz-tizenketten négy-öt férőhelyes irodákban, kevesebb pénzért – egész héten tiltakoznak a nyugdíjpénztárak alkalmazottai
2025. július 08., kedd

Tűzesetben vesztette életét egy nő Mezőméhesen

Lakóház gyulladt ki Mezőméhesen kedden délelőtt, egy nő életét vesztette.

Tűzesetben vesztette életét egy nő Mezőméhesen
2025. július 08., kedd

Elmegy az ember kedve a nyaralástól: lesújtó állapotokat talált a fogyasztóvédelem a román tengerparton – videóval

„Háború utáni” és „siralmas” állapotok – maga a fogyasztóvédelem használja ezeket a leírásokat a tengerparti ellenőrzőakciójuk után.

Elmegy az ember kedve a nyaralástól: lesújtó állapotokat talált a fogyasztóvédelem a román tengerparton – videóval
2025. július 08., kedd

Közösség, élmények, nyelvek – három szó, ami jellemzi a Cetate Production támogatásával rendezett VitaMAG tábort

Július első hetében újból élményekben gazdag napokat tölthettek el a gyerekek a Zetavár Panzióban megrendezett VitaMAG táborban, amelyet, mint az elmúlt nyolc évben is, támogatóként segített a Cetate Production sátorgyár.

Közösség, élmények, nyelvek – három szó, ami jellemzi a Cetate Production támogatásával rendezett VitaMAG tábort
2025. július 08., kedd

Vízbe esett embert mentettek ki a tűzoltók Marosludason

Vízbe esett ember megmentésére riasztották a tűzoltókat Marosludason. Az eset a város szélén, az egykori üveggyár közelében található tónál történt – írja közleményében a Maros megyei tűzoltóság.

Vízbe esett embert mentettek ki a tűzoltók Marosludason
2025. július 08., kedd

A miniszterelnök elismerte, hogy Nicușor Dan nem akart áfát emelni

Nicușor Dan kérte, hogy ne legyen áfaemelés, de az államháztartás helyzetének elemzése után a kormány döntése az volt, hogy ezt meg kell lépni – jelentette ki hétfőn este Ilie Bolojan.

A miniszterelnök elismerte, hogy Nicușor Dan nem akart áfát emelni