
Fotó: Pinti Attila
Csíkszeredában is bemutatja csütörtökön a Lúdas Matyi táncjátékát a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes a városi művelődési házban.
2017. április 25., 19:302017. április 25., 19:30
2017. április 27., 20:212017. április 27., 20:21
Kettős évfordulónak tisztelgett 2016-ban a Hargita együttes a Lúdas Matyi feldolgozásával: a tavaly 250 éve született Fazekas Mihály, a mű szerzője előtt, és az 1816-ban közkézre ajánlott és kiegészített mű előtt.
A produkciót már több településen is bemutatták, de ahogy a keddi sajtótájékoztatón fogalmaztak az alkotók, folyamatosan változik az előadás.
– mutatott rá Szabó László tánckarvezető.
Fotó: Pinti Attila
Az előadás közös munka eredménye: a társulat tagja, Kelemen Szilveszter rendezte a mű táncos újraalkotását társai, Böjte Róbert, Kósa Gabriella és Szabó László segítségével. Dramaturgiai tanácsokat Fazakas Misitől kaptak, a zenei anyagot Mihó Attila szerkesztette.
– véli András Mihály, az együttes igazgatója.
Fotó: Pinti Attila
Kelemen Szilveszter elmondta, az előadás létrehozásakor az volt az elsődleges céljuk, hogy olyan produkció szülessen, amelyet szinte bárhol el tudnak játszani, és a közönségnek szól.
Ennek az előadásnak volt egy „őse”, amelyet a rendező a csíkzsögödi tánccsoporttal készített el, ennek a váza, szerkezete a hargitás előadásban is fellelhető.
Fotó: Pinti Attila
Kósa Gabriella a jelmezekről beszélt a sajtó képviselőinek: „Székelyföldről indul a tánc, a mese, ezért összeválogattuk a szebb ruháinkat. Döbrögit Mezőségre helyeztük, amikor »megérkezünk« oda, akkor a szép mezőségi ruháinkban jelenünk meg a műsorban. Az őrkői cigányok viseletével is ez a helyzet. Tehát a jelmez is »belső terméke« az együttesnek.”
• Videó: Iochom Zsolt
A többi jelmezt közösen találták ki, ezeket többnyire Szabó László szabta-varrta, ugyanakkor segített Bakcsi Kata is, a Csíki Játékszín jelmezkészítő műhelyének vezetője. A kellékek pedig a rendező ötlete alapján kerültek be az előadásba.
Fotó: Pinti Attila
A csütörtöki, 19 órától kezdődő bemutatót követően a produkciót pénteken, valamint kedden este hét órától is meg lehet tekinteni.
A köztársasági elnök április 12-re tűzte ki az országgyűlési választás időpontját – közölte a Sándor-palota kedden az MTI-vel.
Hipotermia miatt halt meg keddre virradóan egy 65 éves, temesvári férfi.
Tovább szűkítik a jogosultak körét a közszféra alkalmazottai számára biztosított üdülési utalványrendszerben. Kivezetik ugyanakkor a kötelező önrészt, így már nem jogszabályi, hanem piaci muszájból kell hozzátenni.
Az utóbbi időszakban ismét számos kóbor kutya tűnt fel Gyergyószentmiklós lakónegyedeiben, elsősorban a szeméttárolók környékén – hívta fel figyelmünket olvasónk. A többségük békés, de több esetben agresszív viselkedésről is érkeztek jelzések.
Életben találták hétfő éjszaka a Máramarosi-havasokban a hegyimentők azt a 31 éves ukrán férfit, akinek keresését már egy éjszakával korábban elkezdték.
2024-ben az Év kiállítása díjjal jutalmazták a Magyar Nemzeti Múzeum Magyar Menyasszony című kiállítását. Most annak utazó „kapszulaváltozata”, a Székely Menyasszony érkezik Sepsiszentgyörgyre és Csíkszeredába, de mi is hozzájárulhatunk a sikeréhez.
Székelyföld-szerte mínusz 15 Celsius-fok alatti hőmérsékleteket hozott az idei tél eddigi legfagyosabb éjszakája. A Kovászna megyei Bodzafordulón pedig ennél is hidegebb reggelre ébredtek – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat adataiból.
Lakóház tetőtere kapott lángra hétfőn este a Maros megyei Szalárdtelepen, ahol közösen vágtak neki az oltásnak az országos katasztrófavédelem Maros és a Hargita megye munkatársai.
A mobileszközökön tárolt adatok védelmével kapcsolatos jó tanácsokat fogalmazott meg hétfőn a belügyminisztérium.
A védelmi és a belügyminisztérium képviselőinek a jövő hét végéig ki kell dolgozniuk a belügyi és a védelmi alkalmazottak nyugdíjkorhatárának emeléséről szóló törvénytervezetet – jelentette ki hétfőn Radu Miruță védelmi miniszter.
szóljon hozzá!