
Fotó: Kristó Róbert
A trianoni tragédiára való megemlékezés-sorozat Csíkszeredában június 4-én, pénteken a Magyar Konzulátus melletti téren kezdődött. Az 56-os forradalom emlékére felállított szobornál szép számban jelentek meg érdeklődők, akik hazafias szavalatokat és rövid zenés előadást hallgathattak meg.
2010. június 05., 11:092010. június 05., 11:09
2010. június 06., 21:352010. június 06., 21:35
Fotó: Kristó Róbert
A diktátum aláírásának időpontjában, a magyar templomokban megszólaltak a harangok, akárcsak 90 évvel ezelőtt szerte magyar földön. Az Erdély Magyar Nemzeti Tanács, a Székely Nemzeti Tanács, az Erdélyi Magyar Ifjak, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom csíki szervezetei, valamint a Magyarok Szövetsége és a Csíkszéki Mátyás-huszárok Egyesülete közös szervezésében sorra kerülő háromnapos rendezvénysorozat kezdő momentumaként, a konzulátus mellett gyülekező tömeg a lelkesítő beszédek, versek és énekek elhangzását követően gyászszalagos nemzeti zászlók közepette egy hatalmas fából ácsolt keresztet kísérve átvonult a Szabadság térre. Ott jelképesen keresztre feszítették a történelmi Magyarországot, jelezve azt a mérhetetlen fájdalmat, ami a magyarságot sújtotta az erőszakos szétszaggattatás alkalmával. A magyar és a székely himnusz eléneklését követően a megemlékezők átvonultak a református templomba, ahol a történelmi egyházak képviselőinek részvételével ökumenikus istentiszteletet tartottak.
A haza Istentől kapott örökség, amit a pokol hatalmai sem tudnak széttörni – fogalmazott Szatmári Ingrid református lelkipásztor. Hangsúlyozta: „Minden lehetséges annak, aki hisz és hiszem, hogy egyszer Jézus leveszi vállainkról Trianon keresztjét”. A történelmi egyházak képviselői prédikációjukban a keresztre-feszítettség fájdalmáról és az abból adódó feltámadás reménységéről beszéltek. A közös imádkozás után a református templomtól lovas-felvonulás indult a Mikó-várhoz. A huszárokat és az őket követő rezesbandát, több száz polgár kísérte. A felvonulás alatt egy hatalmas táblán a felirat a „Nem, nem, soha” hirdette a magyarság jogos igényét.
A Mikó-vár udvarán felállított színpadon nemzeti érzelmű versek és beszédek hangzottak el, majd az Árvácska és a Role igényes és lelkesítő koncertjeit hallgathatta meg a nagyszámú közönség.
Az átlagosnál is jobban megviselte a Csíkszereda peremterületein levő makadámutakat a szigorúbb téli időjárás. Az ideiglenes sürgősségi beavatkozáshoz keresik a megoldást, de nagyobb javítás csak a több hónap múlva lehetséges.
A medvék által oly gyakran látogatott Tusnádfürdőn állították fel a turistalátványosságnak szánt, négy méter magas medveszobrot. Az impozáns fémalkotást szerdán avatták fel.
Jelenleg nem lehet módosítani az adók mértékén – tudomásul vette a csíkszeredai képviselő-testület keddi azonnali ülésén a pénzügyminisztérium hivatalos levelét.
Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.
A Bolojan-kormányhoz fordul petícióban a csíkszeredai városvezetés, hogy még az országos költségvetés elfogadása előtt hozzon jogszabályt az adócsökkentésre. Az ügyben elindították az aláírásgyűjtést.
Begyűjtötték a lakossági észrevételeket, fel is dolgozták annak érdekében, hogy a csíkszeredai városi tömegközlekedés járműveinek végleges menetrendjét kialakítsák. Ezt várhatóan március elején vezetik be.
Noha tavaly decemberben elkészült Csíkszeredában az Erőss Zsolt Aréna melletti parkoló újabb kijárata a Decemberi forradalom utca felé, azóta is zárva van. Megnyitásával elkerülhető lesz a Stadion utcában keletkező torlódás.
Míg Csíkszereda polgármestere szerint a szombati megmozdulást az AUR párt használta ki feszültségkeltésre, a tüntetés szervezője állítja: civilként, pártpolitikai érdekektől függetlenül hívta utcára az embereket, és akár perre is kész az igazáért.
A gyimesközéploki Majláth Gusztáv Károly Általános Iskola mellé egy új iskolaépületet építenek európai uniós támogatással. A tanintézet bővítése feloldja a zsúfoltságot, és lehetővé teszi, hogy a távolabb fekvő iskolák diákjai is ott tanuljanak.
Elfogadhatatlan, hogy Csíkszeredában egy szélsőséges párt szervezzen tüntetést, embereket mozgatva, feszültséget szítva – jelezte rövid bejegyzésében Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere, az AUR pártra utalva.
szóljon hozzá!