Dolgoznak a szentély padlózatának kialakításán. A búcsúra elkészülnek vele
Fotó: Pinti Attila
Részenként halad a tusnádi plébániatemplom belső felújítása: jelenleg a szentély padlózatának korszerűsítése zajlik. A hátralévő tennivalókat a jövő hét közepéig befejezik, hogy a templombúcsút megújult környezetben tarthassák.
2018. szeptember 27., 10:132018. szeptember 27., 10:13
Évről évre korszerűbbé válik a tusnádi plébániatemplom a nagyrészt a helyi plébános által lehívott pályázati pénzekből. Az elmúlt években részenként megvalósult a szentély és villanyhálózatának felújítása, restaurálták a templombelső falait, legutóbb pedig a templom teljes villanyhálózatának korszerűsítését és a nyílászárók – ablakok, ajtók – cseréjét oldották meg.
Még mindig van tennivaló a templomban, így
– tudtuk meg Csont Edétől. A tusnádi plébános kifejtette, a hetvenes években bevezetett liturgikus változtatásokkal miséző oltár került a szentélybe, ami mögött nagyon szűkké vált a tér. Emiatt is szükségesnek érezte a szentély rendezését, funkcionálisabbá tételét.
Fotó: Pinti Attila
Az éppen zajló munkálatot a magyar kormány Emberi Erőforrások Minisztériumához benyújtott nyertes – 110 ezer lej értékű – pályázatból finanszírozzák, amelyből a szentély padlózatának felújítása mellett a szószék és a sekrestye bejárati ajtajának cseréjét, valamint egy kisebb részen a templomhajó padlózatának korszerűsítését is meg lehet oldani – részletezte Csont Ede.
Elmondta azt is, hogy az oltár mögötti régi csempét nem szedték fel, de az az előtt lévő padlót kő burkolattal egy szintbe hozzák egészen a szentélyt elválasztó boltívig, onnan pár lépcsőfok vezet majd a templomhajóba. Minapi ottjártunkkor már az említett részen felszedték a padlót, és épp a kő lépcsőfokok kialakításán dolgoztak a szakemberek.
Mint megtudtuk, a szentély padlózatánál a szükséges tennivalókat a jövő hét közepéig el kell végezniük, ugyanis
Búcsús szentmisék
Az Assisi Szent Ferenc oltalmába ajánlott tusnádi plébániatemplom búcsúját október negyedikén délután öt órától tartják, amelyet Tamás József püspök celebrál, a szentbeszédet pedig Pál Vilmos Barna, Csíkszentgyörgy plébánosa mondja. Október hetedikén, amikor a vasárnapi szabadnap miatt a családok is megünnepelhetik otthonaikban a búcsút, a szentmise déli fél egytől kezdődik, amelyen a kászonújfalvi plébános, Veres Sándor Levente prédikál.
Az után a templomhajó padlózatának kicserélése következik részenként, amit a pénzek lehívása és az időjárási viszonyok függvényében folytatnak ősszel vagy jövő tavasszal. Ez a munkálat amiatt is fontos, mert a legutóbbi javításkor nem szedték fel a korábbi padlót, hanem arra került egy újabb padlózat, a legrégebbi réteg és alapzata viszont több helyen is annyira korhadt, hogy kézzel is szét lehet morzsolni. Ugyanakkor a padok is felújításra szorulnak – részletezte Csont Ede.
Fotó: Pinti Attila
Arra is kitért, hogy nemcsak az esztétikai különbség miatt fontos a padlózat cseréje, hanem amiatt is, mert a kő felület takarítása könnyebb lesz, amellett kevésbé lesz a templom poros, valamint a dohos szag megszűnését is remélik a korhadt elemek felszámolásától.
Az idén Hargita Megye Tanácsához benyújtott pályázatuk elbírálásáról nem kaptak még választ, habár sokat segítene az onnan lehívható pénz, főként a fűtőberendezés vásárlására. Az eddigi fűtőtest kéménye ugyanis az ablakon volt kivezetve, de a nyílászárók cseréjével azt a lehetőséget megszüntették, így
Emellett a megyei önkormányzathoz pályázott a plébános kihangosítási rendszer kialakítására és kivetítő beszerzésére is – ismertette. Hozzátette azt is, hogy szerződéskötés előtt állnak egy nyertes LEADER-pályázatukkal, amelyből a templom külső festését és a várfal felújítását oldhatnák meg.
Felújított emlékmű, zászlórúd
Korábban befejeződött már a templom előtti világháborús emlékmű és a közelében levő zászlórúd felújítása is, amelyre tavaly a Bethlen Gábor Alap biztosított 1,5 millió forintot – több mint 22 ezer lejt. Az emlékmű tisztítási, konzerválási munkája, illetve a zászlórúd cseréjének és alapzatának megerősítése után idén augusztus 20-án megemlékező ünnepség keretében adták át, áldották meg a két létesítményt.
Ismét megszervezik a civil szervezetek vásárát Marosvásárhelyen május 10-én a város központjában. A 22. alkalommal megrendezendő esemény az évtizedek alatt fontos találkozóhellyé nőtte ki magát, ahol Maros megye civil szervezetei mutatkoznak be.
Jelentős lehűlés várható csütörtökig Románia nagy részében az Országos Meteorológiai Szolgálat pénteki előrejelzése szerint.
Április végén, május elején nagy májusi cserebogár-rajzásnak lehettünk szemtanúi. Jó tudni azonban, hogy nem ártalmatlan rovarokról beszélünk: nagy károkat okoznak a mező- és erdőgazdaságokban egyaránt.
Románia a nemzeti kisebbségekkel szembeni bánásmód „jó gyakorlatának modellje” – jelentette ki az elnökválasztás második fordulóba jutott két jelölt csütörtök esti tévévitáján Nicușor Dan.
Egyre gyakoribbak a forgalmi dugók Székelyudvarhelyen, amelyek az elmúlt napokban tovább fokozódtak. A kora reggeli és délutáni órákban rendre csúcsosodó forgalmi nehézségeket több, párhuzamosan zajló infrastrukturális fejlesztés okozza.
A Gyulafehérvári Caritas katolikus segélyszervezet számára május az ápolók hónapja, amikor kiemelt figyelem irányul azokra, akik nap mint nap mások testi-lelki jólétéért dolgoznak. Ennek keretében rendezték meg az Ápolók konferenciáját.
Az elnökválasztás második fordulójába került két jelölt, George Simion (AUR) és Nicușor Dan (független) csütörtök este először vitáznak a tévékamerák előtt.
Robert Francis Prevost amerikai bíborost választották meg a katolikus egyház új fejének, aki XIV. Leó pápa néven fog szolgálni.
Fogy a levegő a bűncselekmények elkövetői körül: a modern technológiákkal a rendőrség egyre könnyebben azonosítja őket. A Hargita megyei rendőrségen bemutattak pár kriminalisztikai módszert, amellyel például a lemosott vért is fel tudják fedni.
szóljon hozzá!