Lelkészcsalád karácsonya: mikor csenget az angyal?

Megállás egy fénykép erejéig •  Fotó: Haáz Vince

Megállás egy fénykép erejéig

Fotó: Haáz Vince

Gyermekkorból hozott családi szokások, közösen kialakított ünnepi hagyományok, kis, falusi gyülekezetben töltött évek után idén lesz az első városi karácsony – református lelkészekkel beszélgettünk.

Simon Virág

2024. december 24., 19:022024. december 24., 19:02

Nagy Gábor református lelkész Gógánváralján szolgált hosszú évekig, abban a kis Maros megyei gyülekezetben, ahol még nagytiszteletű Csiha Kálmán egykori református püspök is szolgált a börtönévek után. Felesége, Orsolya a szomszédos Dányánban volt református lelkész, így

évekig az ünnepeken egyik helyről a másikra igyekeztek, két helyen készültek, készítették a gyerekeket, és közben figyeltek saját gyerekeikre, családjukra is.

Idén mindketten a marosvásárhelyi Tulipán utcai református gyülekezet lelkészei, így egy helyen, kicsit másképp tudnak karácsonyozni.

A karácsonyfát mindig közösen díszítik fel •  Fotó: Haáz Vince Galéria

A karácsonyfát mindig közösen díszítik fel

Fotó: Haáz Vince

Otthonról mit hoztak

Az ünnepi asztal terítve van már, a karácsonyfa is készen várja az angyal érkezését, amikor meglátogatjuk őket marosvásárhelyi otthonukban. Nagy Gábor meséli, hogy ő lelkészcsaládban nőtt fel Nagygalambfalván, és egyik szép szokás, amit megőrzött gyermekkorából és beépített családja életébe, hogy

az ünnep szombatján csenget az angyal és a család kicsit lelassulva körbeüli a karácsonyfát.

Gyermekkorában karácsony szombatján nagy volt a készülődés náluk, és előbb lejárt az ünnepi istentiszteletet, a több mint száz gyermek karácsonyi műsora, és csak azután következett az ő családi ünneplésük. Mint mondja, azt soha nem tudta megfejteni, hogy hogyan csengetett az angyal, amikor az ajándékok a fa alá kerültek és a fa is teljes díszben pompázott.

„Akkor szüleimmel – és amikor otthon voltak a testvéreim és ott volt a nagymamám is – körbeültük a karácsonyfát, édesapám igét olvasott, karácsonyi dalokat énekeltünk.

Idézet
Édesanyám és nagymamám letörölt néhány könnyet, hiszen a lelkészcsaládok soha nem tudnak a nagycsaláddal ünnepelni, ők nem a szülőfalujukban ünnepelnek, karácsonyoznak.

Édesanyám családjában is szokás volt, hogy körbeülték a fát, igét olvastak énekeltek, ő is hozta ezt magával, és ezt a szép szokást megőriztük, és Orsolyával is megtartjuk. Nálunk is csenget itthon az angyal, amikor az ajándékok a fa alá kerülnek, és mi, a fiúkkal körbeülve a fát, igét olvasunk, énekelünk és csak azután bontjuk ki az ajándékokat. Mindezt persze az istentisztelet, a gyülekezeti gyerekek műsora után” – avatott be élményeibe a lelkész.

Az régi , felújított fotelben való üldögélés is része a családi ünnepnek •  Fotó: Haáz Vince Galéria

Az régi , felújított fotelben való üldögélés is része a családi ünnepnek

Fotó: Haáz Vince

Orsolya azt osztja meg velünk, hogy gyermekkorában nagyon érzékeny kislány volt és az izgalom miatt soha nem tudta elmondani a templomban a karácsonyi verset. Kedves karácsonyi emléke, hogy

Nagykenden mindig jöttek a kántálók, és ők leoltották a villanyt a szobába, gyertyafénynél hallgatták meg az dalokat, együtt dúdoltak a kint éneklőkkel.

Mint meséli, a kántálás szép szokása Gógánváralján is megvolt, ott három csapat is felkereste őket, a lelkészi családot, a helybéli férfiak és fiatalok, de a gógániak is.

Minden gyülekezet más

Amikor Gábor és Orsolya Gógánváraljára és Dányánba került, kissé háttérbe került a saját karácsonyozásuk és előtérbe a gyülekezeti szolgálatok, a gyermekek műsorának megszervezése, lebonyolítása. Mindketten azt mesélik, hogy

furcsamód Gógánváralján nem karácsony szombatján volt a gyermekek műsora, hanem első nap délután, így karácsony estéjén senki nem jött az istentiszteletre, néha csak ők ketten, ha ott voltak szüleik, akkor ők is és két, nyugdíjas lelkész volt a templomban.

Kevés ilyen nyugodt pillanat van a lelkészcsalád életében •  Fotó: Haáz Vince Galéria

Kevés ilyen nyugodt pillanat van a lelkészcsalád életében

Fotó: Haáz Vince

A gógánváraljaiak karácsony szombatját a családjukkal töltötték, majd a fiúk, férfiak kántálni indultak. Gábor felemlegeti, hogy ott, a gyerekekkel, fiatalokkal bármilyen hosszú műsort, akár színdarabot is be tudtak tanulni, hiszen ott mindig jöttek a próbákra, nem volt más elfoglaltságuk, programjuk. Ellentétben a városi gyerekekkel, akik nagyon elfoglaltak, akiket olyan nehéz akár egyetlen főpróbára is összegyűjteni a karácsonyi szerep előtt.

Amíg a két kis, falusi gyülekezetben szolgáltak, addig Orsolya Dányánba ment, ott prédikált, Gábor Gógánváralján, és kicsit sietve fogyasztották el az ünnepi ebédet is. Miután gyermekeik születtek, próbáltak több időt szakítani a családi karácsonyozásra is, hogy meghallják az angyal csengetését a gyerekekkel közösen.

Gyülekezetben és családban

Gábor már tavaly karácsonykor is vásárhelyi lelkész volt, Orsolya csak idén januártól, tavaly még Dányánban szolgált, így az lesz az első városi karácsonyuk. Elmondták, hogy

az adventet megelőző nagyhéttől az év végéig, az újévi istentiszteletet is beleértve összesen 24 alkalommal szolgáltak, szolgálnak.

Felosztották az időpontokat, így 12-12 prédikációval kell, kellett készüljenek. Ezenkívül a gyermekek karácsonyi műsorát is összeállították és készültek családként is Jézus megszületésére.

•  Fotó: Haáz Vince Galéria

Fotó: Haáz Vince

Orsolya nevetve meséli, hogy

hozzájuk az fenyőfa már megérkezett, fiaikkal: Kristóffal, Ábellel és Barnabással együtt díszítették fel.

Amikor szokták kérdezni a gyermekektől, hogy mit hozott az angyal, soha nem sorolják a karácsonyfát, mert az korábban megérkezik, hogy megkönnyítse a szülők dolgát karácsony este. Ami az ajándékokat illeti, a fiúk sok mindent kértek, de az angyal egyeztetett a szülőkkel és tudja, hogy ők mit engednének meg és mit nem szeretnének, így mindezeket figyelembe véve teszi le a meglepetéseket a karácsonyfa alá.

Idézet
Próbáljuk a gyermekkori karácsonyokat követni ezen a téren is, hiszen akkor volt kalács és szaloncukor, de olyan nagy ajándékozás nem. Gáborral mindig emelgetjük, hogy milyen ízekre és illatokra emlékszünk gyermekkorunkból és mindig ott vannak a karácsonyi ünnepek régi ízei is. Azért most a fiúknak nagyobb ajándékokat is hoz az angyal”

– mondja nevetve Orsolya.

Gábor arról beszél, hogy fontos számára, számukra és mindig szem előtt tartják, hogy a gyülekezettel és a családdal is megünnepeljék Jézus megszületésének ünnepét, a karácsonyt. Hiszen – mint tapasztalta – sokan azt mondják, hogy elég, ha a szűk családi körben ünnepelnek, nem jönnek templomba, nem kapcsolódnak be az istentiszteleti alkalmakba. Pedig

Isten igéjének hallgatása, Jézus Krisztus születésének, az örömhírnek meghallgatása és szívünkbe őrzése is éppen olyan fontos, mint a családi ünneplés, a családi karácsonyozás.

•  Fotó: Haáz Vince Galéria

Fotó: Haáz Vince

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 30., szerda

Az ország legkorszerűbb jégcsarnoka épült meg Gyergyóremetén

Olyan jégpálya épült Gyergyóremetén, amelynél nincs modernebb az országban. Augusztus végén rangos nemzetközi tornával avatják a Remete Ice Arénát, a GYHK új otthonát.

Az ország legkorszerűbb jégcsarnoka épült meg Gyergyóremetén
2025. július 30., szerda

Nicușor Dan szerint inkább a Romániába érkező fejlesztésekre kell összpontosítani, mintsem a helyi projektekre

Sokkal jobb a Romániába érkező beruházások lehetőségére összpontosítani, mintsem „néhány helyi dologra”, amelyek javítanak ugyan az adott településeken élők életkörülményein, de az emberek úgyis külföldre vándorolnak – véli az elnök.

Nicușor Dan szerint inkább a Romániába érkező fejlesztésekre kell összpontosítani, mintsem a helyi projektekre
2025. július 30., szerda

Építőanyag és szorgos kezek jelentik az igazi segítséget árvíz után Háromszéken

Homok, kavics, faanyag és munkaerő – ezekre van most szükség Nagyborosnyón és Kökösbácsteleken. Miközben a károsultakat határokon innen és túl is támogatják, az árvízvédelem tekintetében még nem sikerült jelentős haladást elérni.

Építőanyag és szorgos kezek jelentik az igazi segítséget árvíz után Háromszéken
2025. július 30., szerda

Már falvakról is begyűjtik az elhagyott autókat Háromszéken

Sepsiszentgyörgy közigazgatási területén ebben a hónapban is folytatódott az elhagyott autók elszállítása, ezúttal a megyeközponthoz tartozó egyik falu került célkeresztbe. Kézdivásárhelyen egyelőre nincs szükség ilyen drasztikus intézkedésekre.

Már falvakról is begyűjtik az elhagyott autókat Háromszéken
2025. július 30., szerda

A rendelkezésére álló uniós források 16 százalékát hívta le Románia

Románia a rendelkezésére álló uniós források 16,3 százalékát hívta le eddig, és ezzel meghaladja a 11,4 százalékos uniós abszorpciós átlagot – jelentette ki szerdán az európai projektekért és beruházásokért felelős miniszter.

A rendelkezésére álló uniós források 16 százalékát hívta le Románia
2025. július 30., szerda

Emberöléssel gyanúsítják a duna-deltai balesetben érintett sétahajó vezetőjét

Őrizetbe vették szerdán a katonai ügyészek a négy halálos áldozatot követelő duna-deltai balesetben érintett sétahajó vezetőjét.

Emberöléssel gyanúsítják a duna-deltai balesetben érintett sétahajó vezetőjét
2025. július 30., szerda

Úgy tűnik, hogy Ludovic Orbannak is terem babér az elnöki hivatalban

Megbízatást kaphat az elnöki hivatalnál Ludovic Orban – nyilatkozták szerdán politikai források.

Úgy tűnik, hogy Ludovic Orbannak is terem babér az elnöki hivatalban
2025. július 30., szerda

A CSM bejelentette, hogy nem véleményezi a különnyugdíjakkal kapcsolatos javasolt módosításokat

A Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) szerdán közölte, hogy nem fogja véleményezni a különnyugdíjakkal kapcsolatos módosításokat tartalmazó törvénytervezet munkapéldányát.

A CSM bejelentette, hogy nem véleményezi a különnyugdíjakkal kapcsolatos javasolt módosításokat
2025. július 30., szerda

Három-négy név szerepel a listáján – a következő hetekben nevezi ki az elnök a SIE és a SRI vezetőjét

Nicușor Dan államfő szerdán azt nyilatkozta, hogy „a következő hetekben” kinevezi a Román Hírszerző Szolgálat (SRI), illetve a Külső Hírszerző Szolgálat (SIE) vezetőit.

Három-négy név szerepel a listáján – a következő hetekben nevezi ki az elnök a SIE és a SRI vezetőjét
2025. július 30., szerda

Nicușor Dan a CSM-nek: mi ez a fejetlenség a bírák és ügyészek nyugdíjazási eljárása körül?

Nicușor Dan államfő szerint „fejetlenség” van a bírák és ügyészek nyugdíjazási eljárása körül, és magyarázatot vár ezzel kapcsolatban a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanácstól (CSM).

Nicușor Dan a CSM-nek: mi ez a fejetlenség a bírák és ügyészek nyugdíjazási eljárása körül?