
Ezen az útszakaszon kezdik a javítási munkálatokat, a tervek szerint már jövő héten
Fotó: Erdély Bálint Előd
A téli időszak ezúttal is megviselte a székelyudvarhelyi úthálózatot. Idén – a már harmadik éve bevett szokásnak megfelelően – a hideg hónapokban folyamatosan volt hidegaszfaltozás, de a karbantartási munkálatok, a melegaszfaltozás ezután kezdődik.
2022. március 24., 20:292022. március 24., 20:29
A munkálatokhoz nem kell új szerződést kötnie a városnak, mert tavaly két évre kötötték, közölte lapunkkal Zörgő Noémi, a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal sajtószóvivője. Gyakorlatilag most az aszfaltozóállomások indulásától függ a munkálatok megkezdése. Jelenleg úgy tűnik, hogy április elsején indulnak az állomások, ezért
tette hozzá a sajtóreferens.
Járdaszegély két lakótelepet összekötő forgalmas útszakaszon
Fotó: Erdély Bálint Előd
Első körben a város teljes területét érintő kátyúzási munkálatokat végeznek, járdaszegélyeket cserélnek azokon a szakaszokon, ahová majd új aszfaltréteg kerül. Az első munkapont is megvan már:
Ugyanakkor elkezdődik a kövezett utak javítása is városszerte: valószínűleg a bethlenfalvi részen kezdenek, majd a Szászok Tábora, Csalóka, Cserehát negyedekben folytatják a karbantartást. Amint a kátyúzási folyamat lejár, kezdődik a melegaszfaltozás, ezt követően pedig újrafestik a megkopott útjelzéseket – tette hozzá Zörgő Noémi.
Fotó: Erdély Bálint Előd
Országos botrányt váltott ki egy járókelő által készített fotó amelyen az látható egy trikolórban hordják a zöldhulladékot a Suceava megyei Bosanci községben. Az ügyben a rendőrség is vizsgálatot indított, a polgármester pedig elnézést kért.
Luca Niculescu miniszterelnök pénteken a Victoria-palotában egyeztetett a kormány oktatási, ifjúsági, képességfejlesztési, foglalkoztatási és szociálpolitikai prioritásairól.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Az Európai Unió szociális védelemre fordított összesített kiadásai tavaly elérték az 5183 milliárd eurót, ami 4,9 százalékos növekedést jelent 2024-hez képest – derül ki az Európai Unió statisztikai hivatalának pénteken közzétett adataiból.
A bukaresti Otopeni repülőteret érintő bombafenyegetések nem elszigetelt esetek: pénteken Prágába és Szófiába tartó, illetve francia légteret használó járatokat is fenyegettek. A hatóságok több országban vizsgálják, ki állhat az incidensek mögött.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke november 9-én, hétfőn Romániába látogat a Fekete-tenger régiójába tervezett útja keretében.
Az otopeni-i repülőtérre érkező járatokat érintő bombafenyegetések közül egyik sem igazolódott be, a hatóságok vizsgálják az elkövetők kilétét és az incidensek közötti esetleges összefüggéseket.
Akár 15 ezer lejes állami támogatást is igényelhetnek a magánszemélyek megújuló energia tárolására alkalmas rendszerek telepítésére. A 400 millió lejes keretösszegű programra november 20-án indul a jelentkezés.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Az eMag idei Black Friday akciójának első 30 percében 259 millió lej értékben adtak le rendeléseket a vásárlók, 14 százalékkal meghaladva a tavalyi összeget – közölte pénteken a vállalat.
szóljon hozzá!