Hirdetés
Hirdetés

Kultúrházakat korszerűsítenek az Etéd községhez tartozó öt településen

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

Kőrispatakon már megtörtént, Küsmödön még zajlik, Siklódon elkezdődött, Etéden és Énlakán pedig tervben van a kultúrotthonok felújítása. Eddig más lehetőség híján helyi forrásból, illetve a közösség támogatásával oldották meg a munkálatokat, de vannak beruházások, amelyek megvalósítását pályázati pénzből képzelték el.

Fülöp-Székely Botond

2024. április 29., 14:412024. április 29., 14:41

A falvak legfontosabb találkozóhelyei a kultúrotthonok, itt szervezik a közösségi és családi rendezvényeket, ezért tartotta fontosnak Etéd község vezetősége, hogy az utóbbi években lépéseket tegyenek a létesítmények rendbetételéért – közölte Szilveszter Attila etédi polgármester. Mint mondta,

a munkálatokat az épületek állapota alapján felállított fontossági sorrendben valósítják meg.

Hirdetés
•  Fotó: László Ildikó Galéria

Fotó: László Ildikó

Ahol már zajlottak munkálatok

Az említett prioritási lista előkelő helyén állt a küsmödi kultúrotthon, hiszen nagyon leromlott állapotban volt az épület. „Nem volt konyha, a kábelek kilógtak a falból stb” – részletezte az elöljáró. Itt az előző években egyebek mellett

ajtókat és ablakokat cseréltek, mostanra sikerült felcsiszolni a padlót, közösségi termet alakítottak ki, rendbe hozták a konyhát, térköveztek, továbbá külső és belső vakolást, festést is végeztek.

Az említett közösségi teremben hosszabb távon akár tornaórákat is tarthatnak az iskolásoknak. A felsoroltakon kívül hátra van még a cserepek átforgatása, amelyek során kicserélik a törött elemeket. Ezt kalákában oldják meg a helyiekkel.

•  Fotó: László Ildikó Galéria

Fotó: László Ildikó

A kőrispataki kultúrotthon esetében is megtörtént a vakolás, a meszelés, illetve a padló felcsiszolása, továbbá a tetőt is rendbe hozták. Megoldották az esővíz-elvezetést, valamint kutat fúrattak (ezt ingyenesen vállalta egy cég), így bevezethették az ivóvizet a létesítménybe.

Idézet
Korábban ezer literes hordókban kellett odaszállítani az ivóvizet, ha lakodalom vagy egyéb rendezvény volt a helyszínen. Így most már megszűnt ez a kellemetlenség”

– mondta az elöljáró.

A siklódi kultúrotthonnál már megtörtént az ajtók és ablakok cseréje, ugyanakkor nagyobb volumenű munkálatok is folyamatban vannak. Ott jelenleg

konyhát, illetve közösségi termet alakítanak ki, feljavítják a padlót és a színpadot, de a falburkolat is megújul.

„Korábban tejgyárat hoztak létre az épületben, mi pedig most visszaalakítjuk közösségi házzá” – jegyezte meg a polgármester. A munkának ugyanakkor fontos része az is, hogy új emésztőrendszert hozzanak létre. A helyszínen feltűnt a létesítmény bejáratánál díszelgő robusztus székelykapu is, amelyről megtudtuk, hogy folyamatban van a faelemek újracsiszolása, amelyeket a lenolajhoz hasonló páccal fognak tartósítani.

Zajlik a munka a siklódi kultúrotthonban, amelyet újra közösségi házzá alakítanak •  Fotó: László Ildikó Galéria

Zajlik a munka a siklódi kultúrotthonban, amelyet újra közösségi házzá alakítanak

Fotó: László Ildikó

A lakókkal közösen

A polgármester fontosnak tartotta a közösséget is bevonni a felújításokba, hiszen az ő érdekükben történnek a beruházások. A lakók nyitottak erre:

kétkezi munkájukkal, építkezési anyagokkal, de jó ötletekkel is segítik a megvalósításokat.

„Fontos meghallgatni a helyieket, hiszen ők tudják például, hogy rendszerint merre folyik el a víz, így érdemes ehhez igazítani egy vízelvezető rendszer kialakítását” – hozott fel egy példát. Hozzátette, hogy a munkálatok megkezdését megelőzően pályázni szerettek volna a finanszírozásért, ám erre nem volt lehetőség. Ennek ellenére bebizonyosodott, hogy

közösségi összefogással, a régi elemek megőrzésével és feljavításával a helyi költségvetésből is lehet eredményeket elérni.

Átlagosan egyébként 200 ezer lejt költöttek az egy-egy létesítmény korszerűsítésére.

•  Fotó: László Ildikó Galéria

Fotó: László Ildikó

Máshol is újítanának

Szilveszter Attila arról is beszélt lapunknak, hogy már elkészültek a tervek az énlaki kultúrotthon teljes felújítására, jelenleg a műemlékvédelmi jóváhagyásra vár az önkormányzat. Itt egyebek mellett

egy korszerű mosdót szeretnének építeni, de a külső és belső vakolás, illetve a festés sem maradna el, valamint lefödéseket képzeltek el a bejáratok fölé.

A cél az lenne, hogy külsős forrásból valósítsák meg ezeket a munkálatokat, de ha erre nem lesz lehetőség, akkor a helyi költségvetésből fognak erre költeni.

•  Fotó: László Ildikó Galéria

Fotó: László Ildikó

Az etédi kultúrotthon teljes modernizálása is tervben van, erre az Országos Beruházási Társaságnál (CNI) pályázott a község. Tavaly a CNI befagyasztotta azoknak a beruházásoknak a finanszírozását, amelyek esetében nincs kivitelezési szerződés, Szilveszter azonban bízik benne, hogy mihamarabb újraindul a projektek támogatása.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 06., péntek

Tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen az RMDSZ

Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.

Tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen az RMDSZ
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
2026. november 06., péntek

Nyugtat a pénzügyminiszer: nem vezetik be jövőtől lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót

A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót nem vezetik be 2027-től – jelentette ki pénteken Románia pénzügyminisztere.

Nyugtat a pénzügyminiszer: nem vezetik be jövőtől lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót
2026. november 06., péntek

Újraindították a cernavodai atomerőművet

Újraindították a cernavodai atomerőművet pénteken – számol be a profit.ro gazdasági hírportál.

Újraindították a cernavodai atomerőművet
Újraindították a cernavodai atomerőművet
2026. november 06., péntek

Újraindították a cernavodai atomerőművet

Hirdetés
2026. november 06., péntek

Kiselejtezett román zászlóban szállították a zöldhulladékot egy Suceava megyei településen

Országos botrányt váltott ki egy járókelő által készített fotó amelyen az látható egy trikolórban hordják a zöldhulladékot a Suceava megyei Bosanci községben. Az ügyben a rendőrség is vizsgálatot indított, a polgármester pedig elnézést kért.

Kiselejtezett román zászlóban szállították a zöldhulladékot egy Suceava megyei településen
2026. november 06., péntek

Uniós biztossal egyeztetett a miniszterelnök a romániai oktatás jobb tétele érdekében

Luca Niculescu miniszterelnök pénteken a Victoria-palotában egyeztetett a kormány oktatási, ifjúsági, képességfejlesztési, foglalkoztatási és szociálpolitikai prioritásairól.

Uniós biztossal egyeztetett a miniszterelnök a romániai oktatás jobb tétele érdekében
2026. november 06., péntek

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Hirdetés
2026. november 06., péntek

GDP arányosan keveset költenek Romániában szociális védelemre

Az Európai Unió szociális védelemre fordított összesített kiadásai tavaly elérték az 5183 milliárd eurót, ami 4,9 százalékos növekedést jelent 2024-hez képest – derül ki az Európai Unió statisztikai hivatalának pénteken közzétett adataiból.

GDP arányosan keveset költenek Romániában szociális védelemre
2026. november 06., péntek

Több ország repülőjáratait is bombafenyegetések érték, a háttér egyelőre tisztázatlan

A bukaresti Otopeni repülőteret érintő bombafenyegetések nem elszigetelt esetek: pénteken Prágába és Szófiába tartó, illetve francia légteret használó járatokat is fenyegettek. A hatóságok több országban vizsgálják, ki állhat az incidensek mögött.

Több ország repülőjáratait is bombafenyegetések érték, a háttér egyelőre tisztázatlan
2026. november 06., péntek

Romániába látogat Ursula von der Leyen

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke november 9-én, hétfőn Romániába látogat a Fekete-tenger régiójába tervezett útja keretében.

Romániába látogat Ursula von der Leyen
Romániába látogat Ursula von der Leyen
2026. november 06., péntek

Romániába látogat Ursula von der Leyen

Hirdetés