
Fotó: Haáz Vince
A Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából ülésezik a Székely Nemzeti Tanács. A marosvásárhelyi Kultúrpalota nagytermében június 3-án, pénteken 15 órától a Nemzeti Összetartozás Napjának szentelt ökumenikus áhítattal, illetve rövid emlékműsorral veszi kezdetét a Székely Nemzeti Tanács gyűlése. Ezt követően egy sor fontos határozat előterjesztésére, megvitatására és elfogadására kerül sor.
2011. június 02., 13:202011. június 02., 13:20
2011. június 02., 16:292011. június 02., 16:29
A Székely Nemzeti Tanács ülése ezúttal is nyilvános, az érdeklődők és a sajtó képviselői számára is nyitott – áll az SZNT elnöke, Izsák Balázs (fotó) által szerkesztőségünkbe is eljuttatott közleményben.
Az SZNT vezetősége korábban elmondta, négy határozat-tervezetet készítettek elő az országos küldöttgyűlésre: kettő az Európai Unió polgári kezdeményezésére vonatkozik, egy elvi nyilatkozat az autonómiatörekvésről, egy pedig összeférhetetlenségi határozat, amelyben kérik a szervezet vezetőinek az átvilágítását.
„A Székely Nemzeti Tanács vezetősége tiszta emberekből áll. Fontosnak tartjuk, hogy ez nyilvánvaló legyen a társadalom egésze számára, hogy senki közülünk nem működött együtt a román politikai rendőrséggel \'89 előtt, a Szekuritátéval, és világos legyen, nincs köztünk zsarolható ember, nincs olyan, aki kényszer alatt cselekszik” – fogalmazott Izsák Balázs.
Egyirányúvá alakítják Marosvásárhelyen a Papiu utcát a Negoj és a Hosszú utca közötti útszakaszon.
Szombaton fél tíztől fogadják az első korcsolyázókat a marosvásárhelyi várba felállított szabadtéri jégpályán. A hivatalos megnyitó csak december 5-én lesz.
Hat utas érintett abban a péntek reggeli autóbalesetben, amely Maros és Hargita megye határánál Szalárdon történt.
A gyalogosok fegyelmezettlensége miatti baleseteket szeretnék elkerülni, ezért oktató jelleggel tájékoztattak, illetve szabálysértő járókelőket bírságoltak az elmúlt héten – közli a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság.
Megtöltötték a marosvásárhelyi városháza nagytermét azok a lakók, akik a közlekedési bizottság döntéseihez kívántak hozzászólni. Az egyik vitatott témát a Kövesdomb lakónegyed egyes utcáinak egyirányúvá alakítása képezte.
Több jármű forgalmi engedélyét is bevonták a rendőrök a hétvégén Szászrégenben, ahol átfogó ellenőrzést végeztek. 128 személyt igazoltattak, 38 járművet állítottak meg és ellenőriztek, továbbá hat kereskedelmi egységet is vizsgáltak.
Kiosztották a 33. Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál díjait Marosvásárhelyen. A fesztivál fődíját idén egy magyar rendező alkotása nyerte el.
Ismét virágkorát éli az a fajáték, amely egy madzaggal összekötött kalapácsszerű részből és egy lyukas golyóból áll. A kendama játék azonban több iskolában tiltólistára került sérülésveszélyre hivatkozva.
Idén országszerte már 150 tűzeset történt lakóépületekben, ebből 54 esetet a tisztítatlan vagy hibás kémény okozott, és két halálos áldozatot is követeltek már a lakástüzek idén Maros megyében. A megelőzésre hívták fel a figyelmet a tűzoltók.
Marosvásárhelyen december 5-én, a Mikulás érkezésének napján nyitják meg a karácsonyi vásárt a Színház téren.
szóljon hozzá!