
Fotó: Gábos Albin
A helyi és a központi közigazgatás reformjáról szóló törvénytervezet indoklása szerint az intézkedéscsomag alkalmazásával 2026-ban 3,367 milliárd lejjel csökkennek a költségvetési kiadások, míg 2027 és 2030 között évente átlagosan 5,286 milliárd lej megtakarítással számol a kormány.
2026. január 14., 11:392026. január 14., 11:39
A jogszabályjavaslatot kedd este bocsátotta közvitára a fejlesztési minisztérium. Ez egyszerre célozza a kiadások csökkentését és a bevételek növelését a helyi közigazgatásban. Utóbbi cél érdekében a tervezet pontosítja és kiterjeszti az épület-, telek- és járműadók körét, az engedély nélkül épült ingatlanok esetében pedig öt évig 100 százalékkal megemelt adót vezet be. Emellett
A kiadások csökkentése jelentős létszámleépítéssel jár a helyi és a központi közigazgatásban:
megszűnik 6102 tanácsadói álláshely a kormányzati és az önkormányzati vezetők kabinetjében,
a prefektúráknál 25 százalékkal, a helyi önkormányzatoknál pedig 30 százalékkal csökken az álláshelyek maximális száma.
A helyi rendőrségek állományát a települések lakosságszámához igazítják. További megtakarítást hoz
a vezetői bérek korlátozása az országos közműszabályozási hivatalnál (ANRSC) és a fejlesztési minisztériumnak alárendelt megyei intézményeknél,
az igazgatótanács létszámának csökkentése az Országos Kataszteri Hivatalnál (ANCPI) és az Országos Lakásügynökségnél (ANL),
valamint bizonyos adminisztratív költségek átvállalása az állami költségvetésből.
Indoklása szerint a törvénytervezet javít az adóbeszedésen is, egyebek mellett azzal, hogy 2026-tól kiterjesztenék a végrehajtást bizonyos szociális juttatásokra, köztük az inkluzivitási minimumjövedelemre, valamint összekapcsolnák az állami adatbázisokat és
A jogszabályjavaslat szerint a helyi önkormányzatok nagyobb döntési autonómiát kapnak például a szerencsejátékok szabályozásában és megadóztatásában, továbbá létrehozzák a Helyi Regenerációs Alapot, amelybe a helyi bevételek legfeljebb 5 százalékát lehetne befizetni.
Cseke Attila fejlesztési miniszter szerint az intézkedéscsomag a decentralizációt, a pénzügyi fenntarthatóságot szolgálja, hatékonyabbá teszi az állam működését, miközben igazságosabb adóztatást és szigorúbb költségvetési fegyelmet ígér – ismerteti az Agerpres.
Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnök hétfőn bejelentette, hogy jövő héten ismertetik a helyi közigazgatási reformról szóló tervezet első változatát.
Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnök hétfőn sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy az alakulat több vezetőjének részvételével Temesváron megrendezett hétvégi keresztelő visszatetszést keltett az emberek körében.
Szolgálati fegyverével, saját autójában lőtte fejbe magát egy 25 éves rendőr Dolj megyében. A fiatalembert súlyos állapotban szállították kórházba.
Narancssárga és sárga jelzésű riasztásokat adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) a következő napokban várható jelentős esőzések és erős szél miatt. A hegyekben havazásra kell számítani.
Egy ember életét vesztette, egy másik pedig megsérült hétfőn reggel Brassó megyében, miután egy személygépjármű és egy tartálykocsi összeütközött egy mellékút és az 1-es országút kereszteződésénél.
Országszerte 202 házkutatást tartanak hétfőn a rendőrök és az ügyészek a Jupiter művelet keretében különböző bűncselekmények felderítése és az elkövetők felelősségre vonása érdekében – közölte a Román Rendőrség.
Karbantartási munkálatok miatt november 3-án, 4-én és 5-én több Hargita megyei településen is szünetel az áramszolgáltatás.
Közzétették vasárnap az országos képességfelmérő vizsga és az érettségi mintafeladatait – tájékoztatott az oktatási minisztérium.
Kilencen sérültek meg vasárnap este a Iași megyei Țigănași településen történt közúti balesetben, amelyben egy kisbusz felborult egy kanyarban. Az egyik sérült – egy 27 éves nő – eszméletlen állapotban volt, őt a helyszínen intubálták.
szóljon hozzá!