
Forgalomra várnak az átrakó állomások. Nagyobb arányú újrahasznosításra, kisebb díjszabásokra számítanak
Fotó: Pinti Attila
Ha lassan is, de célegyenesbe ér a Hargita megyei integrált hulladékgazdálkodási rendszer beüzemelésének előkészítése. Pár hónapon belül már az is kiderülhet, hogy milyen változások történhetnek, mely vállalkozások biztosíthatják a szolgáltatásokat a továbbiakban.
2020. október 10., 18:582020. október 10., 18:58
Mint kérdésünkre Barti Tihamér, a Hargita Megyei Tanács alelnöke elmondta,
Miután a szeptemberi soros megyei tanácsülésen elfogadták, a közbeszerzési vezérigazgatóság asztalára került. ,,Úgy gondoljuk, hogy októberben kiírhatjuk a közbeszerzési eljárást” – vélekedett az alelnök, hozzátéve, ha zökkenőmentesen zajlik az eljárás, jövő év elején már érkezhetnek az ajánlatok. Ha azonban óvások lesznek, a hulladékgazdálkodási központ, és az ehhez kapcsolódó integrált megyei rendszer beüzemelése késni fog.
Az európai uniós támogatással elkészült Hargita megyei integrált hulladékgazdálkodási rendszert érintő beruházások elszámolható költségeinek kifizetése tavaly decemberben zárult le.
Korábban megkeresésünkre a megye legnagyobb szolgáltatója, az RDE Harghita Kft. vezetője azt nyilatkozta, a megye egész területén pályázni fognak a hulladékgazdálkodási szolgáltatásra, a Csíkszeredában és több más településen tevékenykedő Eco-Csík Kft. pedig hasonlóképpen igyekszik majd megőrizni, illetve további településekre kiterjeszteni szolgáltatási területét.
Fotó: Pinti Attila
A végső cél az összegyűjtött hulladékmennyiség 50 százalékának újrahasznosítása, a 30 százalékot elérő komposztálás, és a fennmaradó rész lerakása.
Az integrált hulladékgazdálkodási rendszer létrehozásának teljes költsége áfástól 190,5 millió lej volt, ebből az összegből a nem elszámolható részt, 36,6 millió lejt a Hargita Megyei Tanács biztosította. A beruházás során több év alatt nyolc szelektív hulladékgyűjtő udvar, két átrakó állomás, illetve Gyergyóremetén egy hulladékgazdálkodási központ épült lerakóval, komposztáló- és válogatóállomással, célgépekkel, és gyűjtőkonténereket is vásároltak.
Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.
Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.
Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót nem vezetik be 2027-től – jelentette ki pénteken Románia pénzügyminisztere.
Újraindították a cernavodai atomerőművet pénteken – számol be a profit.ro gazdasági hírportál.
Országos botrányt váltott ki egy járókelő által készített fotó, amelyen az látható, hogy egy trikolórban hordják a zöldhulladékot a Suceava megyei Bosanci községben. Az ügyben a rendőrség is vizsgálatot indított, a polgármester pedig elnézést kért.
Luca Niculescu miniszterelnök pénteken a Victoria-palotában egyeztetett a kormány oktatási, ifjúsági, képességfejlesztési, foglalkoztatási és szociálpolitikai prioritásairól.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
2 hozzászólás