
Fotó: Vargyasi Levente
Harmadik éve, hogy a sepsiszentgyörgyi önkormányzat partnerként társult a Háromszéki Közösségi Alapítvány (HKA) Egy gyümölcsfa a jövő nemzedékének programjához, így a megyeszékhely lakosai is ingyenesen igényelhetnek őshonos gyümölcsfacsemetéket.
2023. március 21., 09:412023. március 21., 09:41
Tavaly tanácsülésen szavazták meg a partnerség formai feltételeit, mely szerint egy személy – általában a családfő – legfeljebb öt gyümölcsfát igényelhet, ha bizonyítani tudja, hogy birtokában van a fák elültetésére alkalmas teleknek, vállalja, hogy a csemetéket megfelelően elülteti, gondozza, és ha nincs tartozása az önkormányzat felé.
A tavalyi évhez hasonlóan a sepsiszentgyörgyi lakosok lakcímenként idén is legtöbb öt facsemetét igényelhetnek. A program célja az erdélyi őshonos gyümölcsfajták visszatelepítése és a családok egészséges táplálkozásának támogatása, gyümölcsszükségletének kielégítése.
A facsemetéket előzetes feliratkozás nélkül, kizárólag személyesen, személyi igazolvány felmutatásával, érkezési sorrendben lehet átvenni csütörtökön és pénteken (március 23-án és 24-én) 9–15 óra között a Városi Kertészet székhelyén (Árkosi út, 22. szám).
A városháza tavaly 1020 alma-, meggy-, cseresznye-, körte-, barack- és szilvafát osztott ki, amelyek árát 75 százalékban az önkormányzat, 25 százalékban pedig a HKA állta. A sepsiszentgyörgyi lakosok idén közel 1300 csemetét igényelhetnek: alma-, körte-, cseresznye-, kajszibarack-, őszibarack-, meggy-, szilvafa közül választhatnak.
Az Országos Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hatóság (ANSVSA) 17 ezer lejes bírságot szabott ki és bezáratta azt a Saturn üdülőtelepi szállodát, ahol kedd este több tucat vendég lett rosszul, feltételezhetően ételmérgezés miatt.
A Legfelsőbb Védelmi Tanácshoz (CSAT) fordult a Silva szakszervezeti szövetség a Romsilva átszervezése miatt, mert szerintük az új szervezeti struktúra működésképtelenné teheti az állami erdőgazdálkodási vállalatot.
Felhőszakadásokra és viharos széllökésekre figyelmeztető előrejelzést adott ki szerdán az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) az ország egész területére.
Összesen százezer lej értékű bírságot szabott ki a fogyasztóvédelmi hatóság arra a Saturn üdülőtelepen működő szállodára, ahol kedd este több tucat vendég panaszkodott rosszullétre, feltételezhetően ételmérgezés miatt.
Több mint 12 ezer kilencedikes diák eshet el a technológiai ösztöndíjtól a 2026–2027-es tanévben, miközben éppen a szakképzés átalakítása miatt kerültek új rendszerbe.
Szeptember elsején elkezdődött hivatalosan a 2026–2027-es tanév, a tényleges tanítás azonban csak szeptember 7-én, hétfőn kezdődik – ez vonatkozik az óvodásokra és iskolásokra egyaránt. Újdonságokkal és bizonytalanságokkal kezdődik az új tanév.
Vörös beavatkozási tervet léptettek életbe kedden este, miután a tengerparti Saturn üdülőhely egyik szállodájában több tucatnyian rosszullétre panaszkodtak – közölte a katasztrófavédelem.
Mezőgazdasági területre zuhant drónroncsokat fedeztek fel kedden Romániában, a moldovai határtól 23 kilométerre lévő, Vaslui megyei Viisoara térségében. A roncsokat tűzszerészek a helyszínen felrobbantották.
Petíciót adtak le a kányádi gazdák a helyi önkormányzatnál, mivel nem szeretnék, ha a Harvíz Rt. biztosítaná az ivóvíz-szolgáltatást. Egyebek mellett ugyanis a drágulástól tartanak. A polgármester részletezte, hogy erre miért nincs más lehetőség.
Miután három párt is miniszterelnök-jelöltként támogatta, Siegfried Mureșan teljesen eltűnt a nyilvánosságból, ahelyett, hogy parlamenti többséget próbált volna kialakítani – jelentette ki Csoma Botond, az RMDSZ szóvivője.
szóljon hozzá!