Hirdetés
Hirdetés

Kövezett városszéli utcákat korszerűsítenek Csíkszeredában

Felújítás a Zsögöd utca felső részén. Aszfaltozott út készül •  Fotó: Pinti Attila

Felújítás a Zsögöd utca felső részén. Aszfaltozott út készül

Fotó: Pinti Attila

Már nem falu, de még nem város – legalábbis az utak minősége szempontjából – Csíkszereda több peremvidéke. Ezek közül kettőhöz nemsokára aszfaltút vezet, a munkálatok már el is kezdődtek, és idén be is fejeződnek.

Kovács Attila

2020. április 20., 10:042020. április 20., 10:04

Közel négy éve, hogy elfogadták a csíkszeredai Zsögöd utca Natúr lakópark felé tartó, úgynevezett felső szakaszának felújításához készült megvalósíthatósági tanulmányt, amelyet viszont később módosítottak. Elkészültek a kiviteli tervek is, közben pedig a kövezett útszakaszt rendszeresen javítani kellett.

Az 1,3 kilométeres hosszúságú útvonal a zsögödi lovardától vezet a városon kívül eső Natúr lakóparkig.

Hirdetés

Tavaly írtak alá szerződést a felújítás kivitelezésével megbízott ING Service Kft.-vel, ennek értéke 1,9 millió lej.

A cég áprilisban látott munkához, elsőként az útszéli földsáncok kialakítását végzik, illetve az átereszeket építik be az útszerkezetbe

– közölte kérdésünkre Szőke Domokos, Csíkszereda alpolgármestere. Ennek végeztével véglegesítik az útszerkezetet, majd következhet az aszfaltozás.

•  Fotó: Pinti Attila Galéria

Fotó: Pinti Attila

Az úttest egyik szélén leválasztanak egy sávot a kerékpárosok és gyalogosok számára is, amelyet közösen használhatnak

– az alpolgármester szerint azért döntöttek így, mert egyrészt a hely sem engedett ennél többet, másrészt az útszakaszon nem számottevő a gyalogos és kerékpáros forgalom. A Helyi Fejlesztési Országos Program (PNDL) keretéből erre a munkálatra 1,3 millió lej értékű támogatás áll a város rendelkezésére.

Agyagfalva következik

Egy másik helyszín, a Csíkcsobotfalvához tartozó, és a város legkeletibb részén fekvő Agyagfalva ugyancsak könnyebben lesz megközelíthető, miután elkészül az itt tervezett korszerűsítés. A munkálat elvégzésére szintén az ING Service Kft. kapott megbízást, de egyelőre még az előkészületeknél tartanak. Szőke Domokos ezzel kapcsolatban azt mondta:

az útról történő vízelvezetés helyzete még nem teljesen megoldott, mivel egy magánterületet is érint, ezért egyeztetések vannak folyamatban és további méréseket végeznek.

Ezzel együtt az útfelújítás idén elkészül – ígérte az alpolgármester. A Csíksomlyón kezdődő Kájoni János utca – Csobotfalva és Agyagfalva főutcája – legnagyobb részét még 2010-ben újították fel, a mostani munkálattal az utca teljes hosszán aszfaltburkolat lesz. A korábban elfogadott megvalósíthatósági tanulmány szerint az 527 méter hosszúságú útszakaszon 4 méter széles úttestet alakítanak ki.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 02., hétfő

Kilencen sérültek meg a vasárnap esti buszbalesetben

Kilencen sérültek meg vasárnap este a Iași megyei Țigănași településen történt közúti balesetben, amelyben egy kisbusz felborult egy kanyarban. Az egyik sérült – egy 27 éves nő – eszméletlen állapotban volt, őt a helyszínen intubálták.

Kilencen sérültek meg a vasárnap esti buszbalesetben
Hirdetés
2026. november 02., hétfő

Visszatértek a diákok a padokba az őszi vakáció után

Véget ért az őszi vakáció, a tanév rendjének megfelelően hétfőtől újrakezdődik a tanítás.

Visszatértek a diákok a padokba az őszi vakáció után
2026. november 01., vasárnap

Két településen láttak medvét a hétvégén

A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalva község részét képező Csíkdelnében pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Két településen láttak medvét a hétvégén
Két településen láttak medvét a hétvégén
2026. november 01., vasárnap

Két településen láttak medvét a hétvégén

2026. november 01., vasárnap

Összeérnek az élet és az elmúlás fényei – fotók

Mindenszentek, november 1-je és halottak napja, november 2-a egymást kiegészítő ünnepek. Ilyenkor szoktunk megemlékezni elhunyt szeretteinkről, gyertyát gyújtva és virággal díszítve a sírokat.

Összeérnek az élet és az elmúlás fényei – fotók
Hirdetés
2026. november 01., vasárnap

Vörös beavatkozási terv vasárnap este egy kisbusz baleseténél – videóval

Árokba borult egy több személyt szállító kisbusz egy kanyarban vasárnap este a Iași megyei Țigănași településen. Az első információk szerint húsz ember érintett a balesetben, közülük ketten eszméletlen állapotban vannak.

Vörös beavatkozási terv vasárnap este egy kisbusz baleseténél – videóval
2026. november 01., vasárnap

Kidőlt egy sírkő az egyik temetőben a világítás napján, megsérült egy kisgyermek

Egy hároméves gyermek sérült meg vasárnap Temesváron, miután egy temetőben rádőlt egy síremlék. A kiskorút kórházba szállították.

Kidőlt egy sírkő az egyik temetőben a világítás napján, megsérült egy kisgyermek
2026. november 01., vasárnap

Új nyugdíjszelvények lesznek novembertől Hargita és Kovászna megyében

Novembertől új, lila színű nyugdíjszelvényeket kapnak azok a Kovászna, Hargita, Beszterce-Naszód és Ialomița megyei nyugdíjasok, akik bankszámlára vagy bankkártyára kapják a juttatást – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

Új nyugdíjszelvények lesznek novembertől Hargita és Kovászna megyében
Hirdetés
2026. november 01., vasárnap

Gyorshajtók, ittasan vezetők és akik jármű nélkül maradtak november elsejére

Az elmúlt 24 órában országszerte 487 járművezetőnek vonták be a jogosítványát, 116-nak gyorshajtás, 85-nek alkohol hatása alatti vezetés miatt – derül ki a Román Rendőrség vasárnapi közleményéből.

Gyorshajtók, ittasan vezetők és akik jármű nélkül maradtak november elsejére
2026. november 01., vasárnap

Újabb gyógyszereket tehetnek fel az ártámogatott készítmények jegyzékére

Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter vasárnap bejelentette, hogy az év végéig újabb gyógyszerekkel szeretnék bővíteni az ártámogatott készítmények jegyzékét, hogy minél több beteg hozzáférhessen a szükséges kezelésekhez.

Újabb gyógyszereket tehetnek fel az ártámogatott készítmények jegyzékére
2026. november 01., vasárnap

Sorban következtek be a földrengések vasárnapra virradóan: négyet összesítettek

Négy földrengés történt vasárnapra virradóra és vasárnap reggel Vrancea szeizmikus térségében. A legerősebb rengés a Richter-skála szerint 3,6-os magnitúdójú volt – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).

Sorban következtek be a földrengések vasárnapra virradóan: négyet összesítettek
Hirdetés