
Fotó: Gergely Imre
Olyan témák kerültek a gyergyószentmiklósi képviselő-testület 2024-ben tartott első ülésének napirendjére, amelyekben már hoztak döntéseket a múlt év végén, de újra elő kellett venni, mert hibákra derült fény. Az idei költségvetési kilátásokról is szó esett.
2024. január 15., 17:522024. január 15., 17:52
2024. január 15., 17:562024. január 15., 17:56
Ahogy ilyenkor, januárban szokás, a testületnek el kellett fogadnia, hogy a város az idei évben felhasználhassa a múlt évről megmaradt pénzt. Ez 1,9 millió lejt jelent, ami működési költségekre, valamint 6,4 milliót, ami beruházásokra volt elkülönítve, de a múlt évben nem használták fel.
Ugyanezen határozat kapcsán esett szó a városhoz tartozó intézményeknél megmaradt összegekről is.
Csergő Tibor polgármester elmondása szerint azért nem tudták akkor átutalni a pénzt, mert óráról órára változtak az ide vonatkozó szabályozások.
A tavalyi év végén már napirenden szerepelt a várost Gyilkostóval összekötő országút egy szakaszának átadása az országos útügynek, de most újra kellett szavazni, mert amint kiderült, az akkor elfogadott határozat hibásnak bizonyult. Hasonló okból kellett újra szavazniuk a Vitalissima cég alapszabályzatának módosításáról is.
Az ülés végén a polgármester vázolt néhány adatot a készülő 2024-es helyi költségvetéssel kapcsolatban is. Amint elmondta, a személyi jövedelemadóból a városnak visszajutó összeg idén 500 ezer lejjel lesz kevesebb, mint amennyi tavaly volt. Ezzel szemben
Ráadásul az adóbehajtás tavaly egyes szegmensekben nem érte el a 90 százalékos szintet – hangzott el.
A jövő héten fognak egyeztetni az intézményekkel az idei költségvetésükről. Vannak köztük olyan kérések, amelyek biztosan tarthatatlanok – mondta Csergő. Ilyen például a VSK által igényelt 5 millió lej.
Feszültségek körvonalazódnak az önkormányzat alkalmazottai fizetéseit illetően is. Pár napja a polgármester a tanácsosokhoz küldte a szakszervezet illetékeseit az általuk remélt fizetésemelésessel kapcsolatban. Csergő 5 százalékos béremelést tartana elfogadhatónak, azonban a szakszervezet átlag 10 százalékos növelést szeretne. A polgármester szerint ebből kifolyólag egymillió lejjel kellene megnövelni a béralapot, és a tanácsosoktól várja a javaslatot, hogy ezt honnan teremtsék elő.
Magyar Péter arra kéri az Országgyűlést, hogy haladéktalanul függessze fel a mentelmi jogát.
Folyamatos nyomkövetés, újlenyomat-adatbázis, adatlopás – számos félelem él a lakosság egy részében az új típusú személyivel kapcsolatban. De mit kell tudni az elektronikus személyiről, melyek az alaptalan aggályok és a valós nehézségek vele?
Halálra gázolt egy férfit kedd este Nagyszebenben a Budapest és Brassó között közlekedő vonat – közölte a Szeben megyei rendőrség.
A bukaresti ügyészség kedden tíz személy 30 napos előzetes letartóztatását indítványozta a múlt heti bukaresti gazdatüntetésen történt erőszakos cselekmények miatt.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök a Nemzeti Liberális Párt (PNL) parlamenti frakcióival folytatott keddi egyeztetés után ismét leszögezte, hogy nem áll szándékában visszaadni a megbízását.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) képviselői készek tárgyalni Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnökkel, amennyiben meghívást kapnak tőle – jelentette ki kedden az alakulat szenátusi frakcióvezetője, Petrișor Peiu.
Három országgyűlési képviselő – Magyar Péter miniszterelnök, Hankó Balázs (Fidesz) és Seszták Miklós (KDNP) – mentelmi jogának felfüggesztésére tett indítványt a legfőbb ügyész jogkörében eljáró legfőbbügyész-helyettes – közölte a Legfőbb Ügyészség.
Kisebb termetű medve kószált hétfőre virradóra a székelyudvarhelyi Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium udvarán. A városvezetés a térfigyelő kamerák felvételei alapján igyekszik meghatározni, hogy honnan érkezhetett a vadállat.
A romániai lakosság 86,1 százaléka arra számít, hogy a következő hat hónapban tovább emelkednek az árak – derül ki az INSCOP legfrissebb felméréséből. Júniusban még 84,5 százalék volt ez az arány.
Medvét vettek fel a térfigyelő kamerák vasárnap éjszaka egy Székelyudvarhely központjában lévő iskola udvarán – a videófelvételt kedden délután tette közzé Dávid Endre alpolgármester.
szóljon hozzá!