
Cserélni is lehet, vagy egyszerűen turkálni a felhozatalból
Fotó: Gecse Noémi
Az olvasást szeretnék népszerűsíteni a fiatalok körében, ezért különböző rendezvényekkel igyekszik felhívni a figyelmet a könyvek, az olvasás fontosságára az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Ifjúsági Szervezete. Csíkszeredában szombaton tartanak könyvturit a Szakszervezetek Művelődési Házában.
2017. augusztus 29., 21:002017. augusztus 29., 21:00
Kolozsváron már három alkalommal tartott könyvturit az EMKISZ, ezek sikerén felbuzdulva szeretnék több városra is kiterjeszteni a rendezvényt: Szilágysomlyón, Gyergyószentmiklóson és Csíkszeredában is megszervezik.
– magyarázta László Tímea, az esemény egyik szervezője.
A csíkszeredai gyűjtés augusztus másodikától 31-éig tart – a Nagymama Cukrászda (Szabadság tér 13. szám), Grund (Petőfi Sándor u. 38. szám), Renegade Pub-ba (Piac utca 1. sz.) lehet bevinni olyan könyveket, amelyekre már nincs szüksége valakinek.
– tudtuk meg a szervezőtől. Mint mondta, a csíkszeredai rendezvényre – amely délelőtt tíz órától este nyolc óráig tart – is lehet könyvet vinni. Ugyanakkor, nem feltétlenül cserealapon működik egy-egy könyv beszerzése, hiszen bármennyi könyvet el lehet ingyen venni, a lényeg, hogy valaki örvendjen neki és olvassa.
„A könyvturi keretében a megunt, nem használt könyveket cserélhetik le a látogatók olyan kötetekre, amelyet szívesen forgatnának. A turi nem feltétlenül cserealapon működik, az is elvihet könyveket, aki nem hozott, a lényeg az, hogy minden könyv megtalálja a helyét valakinek a könyvespolcán” – mutatnak rá a szervezők.
A szombati rendezvény egy másik programja az élőkönyvtár, amely keretében az olvasók „kikölcsönözhetnek” egy személyt egy rövid időre, hogy „lapozgassa”, azaz beszélgessen vele.
Meghívottként jelen lesz Kozán István újságíró, a Csíki Hírlap főszerkesztője, Roseti Bruno fotós, valamint Miklós Réka, gyergyószentmiklósi író.
„Csíkszeredában ismertebb személyeket hívtunk. Kolozsváron volt például pincér és portárs meghívottunk, és egy cigány is – ő kérte, hogy így hirdessük – akikkel szóba lehetett állni” – mondta el László Tímea.
Hozzátette,
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Négy határon át nevet viselő vetélkedőre várják a Kárpát-medencei magyar fiatalok jelentkezését.
Az összesen 56 központi költségvetési szerv közül 49 november 4-ig benyújtotta a pénzügyminisztériumnak a 2027-es kiadási keretekre vonatkozó javaslatát – közölte csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
A fekete pénteki akciók időszaka számos kedvező ajánlatot és vásárlási lehetőséget kínál, ugyanakkor olyan veszélyeket is rejt, amelyekre érdemes odafigyelni – hívja fel a figyelmet a Kovászna megyei rendőrség.
A szokásosnál pár nappal korábban megkapják a gyermekpénzt, a gyermeknevelési, valamint a munkaerőpiacra történő visszatérést ösztönző támogatást a jogosultak ebben a hónapban.
Fegyelmi büntetést szabott ki a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács illetékes testülete a pitești-i ítélőtábla két bírájára, akik az ügyvédek perbeli magatartását is figyelembe véve súlyosbították Daniel Chițoiu volt miniszter börtönbüntetését.
Informatikai hiba okozta, hogy Lezsák Sándor volt fideszes országgyűlési képviselő nevével együtt mintegy 160, nem ügynökként nyilvántartott, hanem megfigyelt személy neve is nyilvánosságra került a nyitottaktak.hu weboldalon szerdán.
Átfogó ellenőrzéseket rendelt el Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter az állami kórházak járóbeteg-szakrendelőiben, miután személyesen győződött meg arról, hogy egyes intézményekben szinte lehetetlen időpontot foglalni szakorvosi vizsgálatra.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
Meghamisíthatták a faanyagszállítmányokról készült fényképeket, majd valótlan adatokat tölthettek fel a SUMAL 2.0 országos rendszerbe azok a gyanúsítottak, akik ügyében csütörtökön három házkutatást tartottak Hargita megyében.
szóljon hozzá!