
A Hivatalos Közlönyben július 19-én jelent meg a 2010/161-es törvény, mely értelmében a fogyasztónak jogában áll felbontani a televízió-, telefon- (vezetékes vagy mobil) vagy internetszolgáltatóval kötött szerződését – még akkor is, ha a szolgáltatásokra kötött szerződés nincs lejárva –, anélkül, hogy lelépési díjat kellene fizetnie.
2010. augusztus 18., 16:182010. augusztus 18., 16:18
2010. augusztus 18., 19:142010. augusztus 18., 19:14
Az elmúlt egy hónap alatt többen próbálkoztak szerződésük felbontásával, és számos esetben a távközlési szolgáltatók ellenállásába ütköztek. Akadt olyan távközlési vállalat, ahol azt válaszolták a szolgáltatást visszamondani kívánó ügyfélnek, hogy rájuk nem vonatkozik a törvény – panaszolták egyesek.
„A törvény minden távközlési szolgáltatóra vonatkozik” – hangsúlyozta érdeklődésünkre Kolcsár Béla, a Hargita Megyei Fogyasztóvédelmi Felügyelőség vezetője. Kifejtette: a cégek esetében a probléma oka az lehet, hogy az információ késik a központtól a munkapontig, valamint idejük sem volt részletesen áttanulmányozni a jogszabályt, viszont kénytelenek lesznek a törvény szellemében eljárni.
Kolcsár elmondta: a fogyasztóvédelmi hivatalhoz nem érkeztek nagy hullámban panaszok, nincs szó tömeges jelenségről. A törvény megjelenése óta mindössze öten fordultak a hivatalhoz azzal a panasszal, hogy a szolgáltató nem kívánja felbontani szerződésüket a törvénynek megfelelően. A panaszosokat megkérték, hogy forduljanak írásban az illető céghez, melyben kérik a szerződés felbontását – magyarázta Kolcsár Béla. A szolgáltatónak harminc nap áll rendelkezésére a válaszadásra, amely ha nem kielégítő, a fogyasztóvédelmi felügyelőség kivizsgálja az esetet. Szóbeszéd alapján a fogyasztóvédelem nem indíthat vizsgálatot, a törvénysértést igazolni kell kézzelfogható bizonyítékkal – ecsetelte a felügyelőség vezetője.
Kolcsár felhívta a figyelmet: a szerződésbontási szándékot higgadtan kell végiggondolni, nem érdemes hip-hop beleugrani, ugyanis a szolgáltató által nyújtott kedvezményeket a cég jogosan visszakérheti.
Az idei Tusványos talán legbarátságosabb estéjén már érezni lehetett, hogy közeleg a búcsú, de a nagyszínpad előtti hangulaton ennek nyoma sem látszott.
A fesztiválélmény megmarad, csak közben folyamatos matekozás zajlik: mire menjen el a napi keret? Egy nap Tusványoson könnyen elvisz 60–100 lejt, de tapasztalataink szerint a legtöbb fiatal igyekezett okosan beosztani a pénzét.
A Richter-skála szerint 3,1-es erősségű földrengés történt szombaton 15 óra 13 perckor Buzău megyében, Vrancea szeizmikus térségben – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
Alexandru Rogobete volt egészségügyi miniszter szerint a kormány az állások befagyasztásával és az egészségügyi dolgozók jövedelmének csökkentésével az állam védelmének egyik legfontosabb pillérét, az egészségügyi rendszert gyengíti.
A volt miniszterelnök tusványosi beszéde iránt nem lankadt az érdeklődés az előző évekhez képest. A Fidesz elnökét rengetegen hallgatták a nagyszínpad előtti téren, kormánykritikus molinókat, üzeneteket is emelve a magasba.
A szovátai szabadtéri színpadon adja elő a Bekecs Táncszínház vasárnap a Táncolva öröklődik című előadását.
A svájci Plan-les-Ouates településtől kapott adományba egy tűzoltóautót Erdőszentgyörgy.
Menthetetlen, bukott maffiafőnökkel foglalkozni felesleges – reagált Magyar Péter miniszterelnök a Facebook-oldalán Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, volt kormányfő Tusnádfürdőn szombaton elmondott beszédére.
Tusnádfürdő nem változott, ez továbbra is az a hely, ahol a magyarok nem csak beszélnek a jövőről, de próbálják azt megérteni – jelentette ki tusványosi beszédében Orbán Viktor, aki pártja jövőbeni szerepéről beszélt.
A 35. Tusványos szombati napján Tőkés László a romániai magyarság fogyatkozásáról, az autonómia ügyéről, Márton Áron örökségéről és Orbán Viktor nemzetpolitikájáról beszélt, történelmi és aktuálpolitikai párhuzamokat is felvonultatva.
szóljon hozzá!